Gyurkity Péter

Kingston: 90 MB/s a Compact Flash kártyáknál

A Kingston elérhetővé tette legújabb fejlesztéseit, amelyek jelentős sebességnövekedést jelentenek a Compact Flash kártyák terén - a tárolókapacitást illetően egyelőre nem esnek túlzásba.

A cég CompactFlash (CF) Ultimate 600x néven mutatta be az új memóriakártyákat, amelyeket természetesen elsősorban fotósoknak ajánlanak. A sorozat tagjai támogatják az UDMA 6 üzemmódot, ezáltal nagyobb átviteli sebességet tesznek elérhetővé, míg a kapacitás terén - legalábbis az első körben - maradnak a megszokott számoknál.

Mind az olvasás, mind pedig az írás 90 MB/s maximális sebességen történik, a most megjelenő kártyák pedig 16, 32, illetve 64 GB-os kivitelben lesznek kaphatók az üzletekben. A gyártó élettartam garanciával dobja piacra termékeit, ami szintén jótékony hatással lehet majd a forgalomra. Az új sorozat tagjai elsősorban a fotósok számára jöhetnek jól, a közleményben ki is emelik a különböző sportrendezvényeket és esküvőket, ahol a "burst" mód nagy segítség lehet a megfelelő pillanatok elkapásában. Hozzáteszik, hogy az Ultimate 600x memóriakártyák támogatják az ingyenes MediaRECOVER adatmentő alkalmazást is, ezzel pedig többé-kevésbé bebiztosíthatjuk magunkat a fájlrendszer sérülései ellen.

Emlékezhetünk arra, hogy a hónap elején még az SD-kártyák voltak előtérben, itt ugyanis az SD Association véglegesítette a következő generáció alapjait. Az adatátviteli sebesség felső határa ezzel 300 MB/s-ra ugrik, így jelentős előrelépésnek lehetünk majd szemtanúi még a most kapható, illetve nemsokára érkező SDHC változatokhoz képest is. A Compact Flash terén némi lemaradást tapasztalhattunk, a Sandisk például még 2008-ban mutatta be a 32 GB-ot tároló, 30, illetve 45 MB/s átviteli sebességet támogató példányait, akkor még igencsak borsos áron. A sebességszorzóknál egyébként 150 kB/s jelenti az alapot, ebből kiindulva jelzik a gyártók, hogy mekkora előrelépést értek el (lásd 600x a Kingston esetében).

A Kingston 16 GB-os változata 154 dolláros ajánlott áron jelenik meg az Egyesült Államokban, a 32 GB-os példány esetében ez 270 dollár.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • eatmerr #2
    nem is rossz, el is gondolkodok rajta, mit vegyek? egy fényképezőgépet alapobjektívvel (canon eos 450d), vagy egy 64 gigás cf kártyát? hmm.. nem is tudom.

    Azt nem értem, hogy ki veszi meg ilyen áron, amikor fél év múlva ez töredéke lesz. valahogy életképtelen számomra a dolog, hogy egy sima cf kártya annyiba kerüljön, vagy netalántán drágább legyen, mint egy tükörreflexes komolyabb canon fényképezőgép.

    remélem a sok gazdag fotós, aki nem tudja hova rakni a pénzt, amjd biztos vesz belőle kettőt (hátha megtelik) alapon.

    Amúgy is a CF kártya rizikós, mert sérülékenyebb, mint az SD kártya.
  • passatgt #1
    64 gigás csak 180e:D