Szekeres Viktor

A Resident Evil 4 sikere megmentheti a sorozatot

Biztató eredménnyel debütált Amerikában a Resident Evil: Afterlife. Azonban, ha a számok mélyére nézünk, akkor bizony kiderül, hogy bár nyitóbevételként még egyik előd sem hozott ennyi pénzt, nézőszámban mindegyik felülmúlta az új filmet.

Amerikában a Resident Evil: Afterlife, vagyis A Kaptár: Túlvilág 3D megmentette a Resident Evil-sorozatot, s talán azt is eredményezni fogja, hogy újabb RE-filmek készülnek a jövőben. Mindez természetesen a 3D-nek köszönhető - ráadásul a "valódinak", hiszen Paul W.S. Anderson tényleg 3D-s felszereléssel forgatott, s nem csak utólagos konverzióval alakíttatta át filmjét. A 3D-s megjelenés tavaly ugyancsak "megmentette" a Végső állomás-sorozatot, hiszen annak negyedik része a franchise legsikeresebbjévé vált, azonban pár hete mit sem segített a Step Up-filmeken, melyek harmadik epizódja alulmaradt az első kettővel szemben.


Mindez számok nyelvén annyit jelent, hogy a negyedik Resident Evil az első helyen mutatkozott be hétvégén Amerikában (ez nem volt művészet, hiszen egy csak új filmet mutattak országszerte), s tette mindezt az első becslések szerint 27,7 millió dolláros bevétellel. Ez pedig felülmúlja az első Kaptár 17, valamint a második és harmadik 23-23 millió dolláros kezdését. Hogy az összbevétellel is ez lesz-e a helyzet, az pár hét múlva derül ki. (Az Apokalipszis és a Teljes pusztulás egyaránt 51 millió dollárt bevételezett hazájában - utóbbi nemzetközileg viszont majdnem 100 milliót hozott, s ezzel simán felülmúlta a második részt.)

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • tntmax #25
    Volt szerencsétlenségem megnézni moziban 3D-ben. Borzalmas. 0 történet, semmi izgalom.. az "izgalmas" részek annyiban merültek ki hogy pár perces csönd után hiretelen egy ezer decibeles hangeffekt hogy az ember dobhártyája kiszakad. Senki nem ijedne a filmen egyszer sem ha nem lenne az a borzalmas túlvezérelt fülsüketítő hangeffekt. Nagyon szerettem ezt a filmet, főleg az első két részt, a harmadik szódával elment, ez a 4. valami rettenet(esen szar). Direkt nem vártam sokat tőle, gondoltam hogy itt a 3D-n lesz a hangsúly sem mint a történeten vagy a cselekményeken, de sikerült mélyen alulmúlni minden várakozásomat.
  • Hornymut #24
    Tegnap néztem meg 3D-ben a filmet, és hát borzalmas volt. Akciójelenetek némi értelmetlen "történettel" összekötve, vagyis igazából nincs is történet. A 3D is teljesen felesleges volt, nagyon kevés rész használta ki, plusz tele volt értelmetlen részekkel, logikátlanságokkal stb stb. Rég láttam ennyire rossz filmet, ehhez képest még a harmadik rész is jónak tűnik. Meg az említett ötödik részből átvett jelenetek vagy pontosan megegyeztek az eredetivel, vagy pedig csak úgy ott voltak, mindenféle magyarázat nélkül. Na, majd az ötödik film jobb lesz, ennél legalábbis bármi az lehet :-) Bocs, ha megbántottam valakit akinek tetszett.
  • Al Ashrad #23
    Jól sikerült a 4. rész, a 3. rész után ez a kedvencem. Az első is tetszett, a második már csak közepes. (szvsz)
  • Mat666 #22
    "Ez így van, de aki nagyon jól ismeri a játékot az valószínűleg nem tud elvonatkoztatni tőle és minduntalan a hasonlóságokra figyel ( vagy éppen azt várja, ha nincs XD)"


    Nos ezt jól látod ép ezért nehéz rajongóknak jó játék adaptációs filmet készíteni.
  • Mat666 #21
    Ahogy érzed ízlések és pofonok.
    Hogy a filmhez is hozzá szóljak bár a 4.-et még nem láttam de a többi tetszett.
  • Trishtan #20
    Szerintem is. EZ nem azért tuctgagyi film, mert nem ér fel a RE névhez. Hanem zsigerből :)
  • Seth #19
    "A játék és a film két különböző dolog és úgy is kellene kezelni. "

    Ez így van, de aki nagyon jól ismeri a játékot az valószínűleg nem tud elvonatkoztatni tőle és minduntalan a hasonlóságokra figyel ( vagy éppen azt várja, ha nincs XD)
  • Mat666 #18
    Még annyival egészíteném ki a 16.hszmet hogy a cím is mindegy.
    Ezt nem kötekedés kép írtam.
  • Trishtan #17
    Nem kellene lemásolnia a játékot, de annak sem kéne üvöltenie róla, hogy egy bevált címmel próbálnak eladni egy tömegtucat produktumot, amit a fele néző sem nézne meg, ha mondjuk Néni Nagy Puskával Lövi a Zombikat lenne a címe. Az lényegtelen, hogy a béna magyar forgalmazó mire ferdíti el az eredeti filmcímet.
  • Mat666 #16
    Na megmondom őszintén én nem tudom hogy ki hogy van vele de ha én megnézek egy filmet és ebben az esetben mindegy hogy játék adaptációról van szó akkor nekem az számít , hogy a film jó legyen ez persze ez szubjektív kinek mi a jó.
    Az hogy mennyire ragaszkodik Pl: a játék történetéhez képi megjelenítéséhez esetleg a játék dumájához nekem nem számít én jó filmet akarok látni nekem ez a fontos ha játszani akarok akkor meg játszok ennyi.
    A játék és a film két különböző dolog és úgy is kellene kezelni.
    Még annyit hogy attól egy játék adaptációs film nem lesz jó és sikeres mert teljesen lekopiza a játékot sőt.