Szekeres Viktor

Lecsengőben az Avatar-hiszti

Legutóbb talán az Alkonyat és az Újhold premierjét követte akkora hisztéria, mint az Avatarét és úgy tűnik, hogy mindez 12-13 hétig tartott ki, Tim Burton rémálma véget vetett a sikongatásnak.

A jelek szerint Amerikában már nem tombol az Avatar-hisztéria, hiszen James Cameron filmje premierjének 14. hetében már csak a 8-9. helyet foglalja el 4 milliós hétvégi és döbbenetes, 736 millió dolláros összeredményével. A lecsengés jórészt az Alice Csodaországban eljövetelének köszönhető, melynél erősebb 3D-s premiert film még nem produkált, s mely alkotás elszippantotta az Avatar elől a 3D-s és IMAX-előadások többségét.

Itthon is, akárcsak nagyon sok országban már az Alice uralkodik - premierjének 14. hetében az Avatar nemzetközi viszonylatban további 13 millió dollárral növelte eddigi összteljesítményét, mely így már 1,93 milliárd dollárra rúg. Március elején még öt országban, Chilében, Brazíliában, Szlovákiában, Hollandiában és Izraelben volt első az Avatar a toplistákon, azonban Brazília kivételével már ezen országokban is bemutatták Tim Burton filmjét, s a legfrissebb bevételi adatokon ez meg is fog látszani.

Persze csak pár hétre merül el az Avatar a feledés homályában, hiszen április végén az egész világon, így nálunk is, megjelenik a film DVD-n és BluRay-en, így valószínűleg ismét a listák élére kerülhet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sliderx #23
    Menjetek szobára.
  • Seth74 #22
    Fikázással te nyitottál ,a pofázás meg ahogyan látom a neveltetésed kísérőjelensége lehetett.
    Neked sem általánosba kellene menned, az érzelmi intelleigenciád alapján vhol a szúnyoglárva szintjén lehetsz.
  • FefeeX #21
    Örülök, hogy azért vannak itt értelmes emberek is.
    Emberünk látatlanban is annyira utálja az Avatart, hogy akinek egyáltalán véletlenül olyan véleménye van, ami egy picit jobban tüntetné fel, azt már egyből próbálja alázni, értelmezés és minden hasonló nélkül...
  • bippo #20
    Köszi. (csak lusta voltam, bevallom)
    Seth74: a két szó szerintem sem ugyanaz, a 'hiszti'-nek van egy negatív többletjelentése.
  • Rotcsa #19
    Viktor, Viktor... mit is várhatunk még tőled? Meglepetést ezúttal sem okoztál!
  • FefeeX #18
    Ember, nézz már körül, mielőtt össze vissza pofázol meg fikázol.
    hiszti <> hisztéria (GYK nem egyenlő) --> menjetek vissza az általánosba, viktorral együtt, mert van itt még mit tanulni...
  • Seth74 #17
    Ha szerinted FefeeeXnek igaza van akkor amikor más értelmi képességeit degradálja, mert nem ért vele egyet akkor gratula.
    Bár igaz, a net vhol arról szól ,hogy névtelenül fikázzak vmit ha nem értek egyet a másikal, de még arra sem vette a fáradtságot, hogy megindokolja miért nem ért egyet a szerzővel, csak zsigerből fikázott egyet.

    Egyébként az nem tudom miért elítélendő ha hisztériának nevezi azt ami az Avatar körül kialakult, nem is emlékszem volt-e film ami körül ekkora hype volt.
    Engem nemes egyszerűsééggel lehülyézett pár ismerősöm amiért nem mentem el megnézni, mert nem érdekelt és persze ezért tuti velem van baj(nekem is gondok vannak az értelmi képességeimmel tuti)
  • FefeeX #16
    Te amúgy másik SG-t olvasol? Pozitív kritika? Az, hogy lesablonozta és gyakorlatilag értéktelen szarnak állította be? Amellett, hogy szintén úgy írt az IMAXról, hogy még a közelében sem volt soha? Nemár...
    De mondom, a kritikaírás szíve joga mindenkinek, aztán lehet tetszeni-nemtetszeni (no nem olyan paraszt stílusban, mint Seth74, de szegény messze lakik a bekötőúttól). Viszont az, hogy egy elméletileg nívós oldalon egy szerencsétlen barom irreleváns szavakat használ, mert fogalma nincs a magyar nyelvről, már rég ki kellett volna rúgni...
  • FefeeX #15
    Oh, valóban? Öreg, tanulj már meg magyarul, viktorkával együtt... Kb teszek rá mit ír a cikkben, de ez a "kifejezés" egyértelműen bizonyítja, hogy félanalfabéta, veled együtt.
  • kalapos01 #14
    Szerintem kevered egy másik oldallal, legalábbis akkor nem írnál baromságot. Itt éppen gusztustalan Avatar istenítés folyik, keress csak rá a film címére. A kritika is kihozta jóra a filmet, azóta meg alig van nap, amikor Avatar hír.