Berta Sándor

Leblokkolt a Lufthansa számítógépes rendszere

Komoly problémákkal kellett megküzdeniük a német légitársaság vezetőinek és szakembereinek. Szerda kora reggel ugyanis szinte teljesen leállt a Lufthansa csekkolási, vagyis az utasok bejelentkezését, jegykezelését és poggyászfelvételét intéző számítógépes rendszere.

A csekkolás általában a járatok indulása előtt két órával kezdődik. Ez a gyakorlat azonban most teljesen felborult és számos repülőtéren kaotikus állapotok uralkodtak. A légitársaságnak komoly nehézségeket okozott a saját járatainak indítása, illetve fogadása. A jelenség nem csak Németországban, hanem az egész világon éreztette a hatását és számos más légitársaság működésére is hatással volt. A Lufthansa flottájának egy része gyakorlatilag megbénult.

A számítógépes rendszer becslések szerint hajnal 3 és 4 óra között omlott össze és emiatt számos járat nem tudott felszállni. Az utasok sem a poggyászaikat, sem a jegyeiket nem tudták kezeltetni. Az emberek egy része kénytelen volt a repülőgépekben, a másik részük pedig még a terminálokon várakozni. A helyzet különösen a nagy távolságú légijáratok esetében volt súlyos és legtöbbeket a Los Angeles-i repülőtérnél érintette. Ott egy utasokkal teli gépnek kellett várakoznia és nem szállhatott fel. San Franciscóban hasonló volt a helyzet, azzal a különbséggel, hogy sok utasnak még nem kezelték a jegyét.

A helyzet súlyosságára jellemző, hogy Németországban a Lufthansa munkatársai néhány légikikötőben kézzel töltötték ki a szükséges iratokat és a számítógépes rendszer nélkül mondták meg, hogy melyik utas hova ülhet. A Lufthansa vezetői reggel bizakodóak voltak, úgy nyilatkoztak, hogy 7 óra 30 perckor újraindíthatják a rendszert. 7 órakor a technikusok azt közölték, hogy lokalizálták a problémát és megkezdték a kijavítását. A kialakult szituáció miatt a Lufthansa sajtóirodája azt közölte 7 óra 37 perckor, hogy az utasoknak világszerte átlagosan egy órás késésekkel kell számolniuk.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • [HUN]FaTaL #10
    Nem tudom honnan szedték, hogy Win kékhalál.

    Nem tudtam, hogy a GW is Lufthansa tulajdon. :)
  • Flamer #9
    az unisys volt ami meghalt tegnap. ennyi. azmeg mainframe. nem windoz..
  • Solten #8
    Budapest-Prestwick fel ora kesessel indulva Ryanair-el. Idore erkeztunk, meg is lepodtem...
  • bakagaijin #7
    CheckIn-re ezt dobja.

    Egyébként Sanyix, absz igazad volt. 2004-es cikk, rendszerfrissítés után leállás, és abban unisys van :).
  • bakagaijin #6
    A Germanwings Lufthansa tulajdon... Mint még sokan mások...

    Azt egyébként hol ollóztátok ki, hogy Win kékhalál miatt volt ez? A Lufthansa elég sok helyen még a jó öreg unisys-es cuccokat használja, bár azt konkrétan nem tudom hogy a checkin és luggage handling mivel megy. Pictures talán?... Flamer, te tudod? Nekem inkább úgy tűnik, hogy valami standard rendszerfrissítés keretében történhetett a leállás (hajnal 3 és 4 között, amit f8-ra sikerült stabilizálni)
  • Sanyix #5
    Ha jól emléxem pár éve volt ilyen pont a náluk, és arra is emléxem hogy egy vindóz kékhalál jóvoltából történt. Úgy néz ki azóta sem tanultak, hogy a win játékra való :D
  • Flamer #4
    ésés én itt dolgozom :DS (y)
  • [HUN]FaTaL #3
    Ja nagyon jó, főleg a WizzAirnél, ami állandóan késik. De legalább olcsó. :) Bár mikor németbe repültem, a Germanwings-zel nem volt probléma. Azért Malév rulz. :D
  • Solten #2
    Ezert jo a fapados jarat. Ott nincs ilyen hececare a helyekkel, az ul le elobb/jobb helyre aki gyorsabb a csordabol...
  • roliika #1
    "Leblokkolt a Lufthansa számítógépes rendszere" <-- És azt a halom blokkot hova rakják? Össze vissza blokkol ujujuj..meg fagy is..hideg blokkoknál nincs is borzalmasabb.