Napi Online

Kezdhetünk aggódni az új influenza miatt

A WHO előrejelzése szerint a vártnál mintegy 4,9 milliárd adaggal kevesebb vakcinát gyárthatnak a világ gyógyszeripari vállalatai az új, H1N1-es influenza ellen.

Az új oltóanyagból várhatóan hetente 94 millió darabot gyártanak majd, ez pedig jóval kevesebb a korábban várt mennyiséghez képest. A tartalékok hiánya miatti aggodalom egyre nő, mivel az északi féltekén lassan télbe fordul az időjárás, és így a fertőzés kockázata is magasabb.Korábbi előjelzések szerint a világ népességének közel egyharmadát érintheti a járvány, de a fertőzöttek nagy többségénél a betegség lefolyása csak enyhe tünetekkel jár.

A legnagyobb fertőzésveszélynek többek között az egészségügyben dolgozók, a terhes nők, valamint az asztmában szenvedők és a cukorbetegek vannak kitéve. Számukra kiemelt fontosságú, hogy vakcinához juthassanak. Eddig összesen 3486-an haltak meg sertésinfluenza következtében, az elmúlt egy hétben pedig 300-an - áll a WHO jelentésében. A szervezet továbbra is azt ajánlja, hogy minél többen oltassák be magukat a szezonális és a sertésinfluenza ellen egyaránt.

A WHO hozzátette: az oltóanyag mennyisége semmiképpen sem lesz elegendő a helyzet kezelésére, ugyanis szinte bárki a világon könnyen megfertőződhet. Ezzel együtt üdvözölte azt a kezdeményezést is, mely szerint 9 fejlett ország az elkövetkező 6-8 hónapban megosztja vakcina tartalékainak egy részét a fejlődő országokkal. A Világszervezet 193 tagországából már 85 jelezte, hogy egyelőre nincs hozzáférése a vakcinákhoz. Az Egyesült Államok egy tegnap kötött megegyezés értelmében, többek között Ausztráliához, Brazíliához és Franciaországhoz csatlakozva tartalékainak 10 százalékát fölajánlotta a vakcinával nem rendelkező országok számára.

A GlaxoSmithKline és a Sanofi-Pasteur gyógyszer gyártók korábban 120 millió adag vakcinát adományozták a WHO-nak, melyeket azok között az országok között lesznek szétosztva, melyek korábban nem részesültek elég oltóanyagból.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sanyix #8
    juj beszartam, annyira félek, nem is gondolom hogy csak egy hiszti, egy felfújt lufi, hanem ez egy véresen komoly halálos betegség ami az ebolát is kenterbe veri. Megyek is félni! Biztos ezt is gonosz alkaloidás tenoristák terjesztik!
  • god25 #7
    Huh. Ma csak 18-19h-ig érek rá aggódni.
    Remélem elég lesz rá az idő.
    Szerintetek?

    (Vicc és népbutítás az egész. Már rég beismerték, hogy semmivel nem szed több áldozatot, mint bármilyen más influezna-típusú vírus. Nekem 3 napba tellett míg meggyógyultam). Jah, aspirin-c-t és C-vitamint szedtem.
  • Tetsuo #6
    LOL kicsit benezted.
    Van meg nehany lehetoseg, pl. a szegenyebb retegek nem megfelelo vitaminellatottsaga..


    Fontos, ha vitamint szedtek, probaljatok a TERMESZETES forrasokat v az abbol keszult taplalekkiegeszitoket!
  • fawcet #5
    Olvastam hogy USA-ben a fekete lakosság nagyobb eséllyel szokott influenzás lenni. Egy magyarázat van, túl sötét a bőrük és kevesebb D vitamin képződik kicsi napsütés alatt mint világosabb bőrűeknek. Úgyhogy C vitamin mellé D vitamin is fontos a megelőzéshez és immunrendszer erősítéséhez.
  • Komolytalan #4
    GSK gyógyszere már több éves termék, bőven le van tesztelve. Más kérdés hogy a röfiflu kb annyira veszélyes, hogy ha nem veszik meg elegen az oltóanyagot, akkor éhen halnak a gyógyszergyártó cégek. Aki tüsszent az röfiflus. Ha elmúlt 1-2 hónapban tüsszentett és meghalt, akkor a desznyóvírusba halt bele. Az hogy 98 éves volt és krónikus tüdőbeteg 15 éve oxigénpalackon élt, az nem kerül be a statisztikákba.
    A sertésinfluenza minden influenzák közül a legkevésbé veszélyes vírus. 70-es években volt 1 maihoz hasonló sertésinfluenza pánik Kanadában (országhatáron megállt a vírus ugyebár). Ott 1 ember halt bele (elvileg ebbe, amúgy ki tudja), az oltás mellékhatásaiba 25, és több mint 100-an maradandó sérüléseket szereztek (leginkább bénulást). A gyógyszergyártó cég meg keresett néhány csillió dollárt.
    Amúgy meg giulio.freeblog.hu - itt ír a témáról bővebben valaki, akinek nem rak pénzt egy gyógyszergyár se a zsebébe.
  • moikboy #3
    Én inkább a gyógyszertárban kapható aszkorbinsavra szavazok. Por formában kimérnek kb. 50 grammot - azzal elleszel egy darabig.
  • szily3 #2
    Azt ugye sehol sem írja, hogy az új oltóanyagot szaron se tesztelték? Én csak annyit tudok írni, hogy aki úgy akar járni, mint sokan '76 után, az fusson beoltatni magát, amíg még van akivel.
    Normális ember inkább szed egy kis vitamint, meg kicsivel több zöldséget eszik, és nem lesz semmi baja. Ez az influenza sem veszélyesebb, mint a 'mezei', csak a gyógyszermaffia csinálja körülötte a felhajtást.
  • egyember1 #1
    mindenki szedjen C vitamint. 500mg Teva gyartja, kb 600-700Ft 60db. Senkinek semmi baja nem lesz.