Szekeres Viktor

A magyarokat nem érdekli a Taken

A világon szinte mindenhol nagy sikert aratott, azonban nálunk az elvárások alatt teljesített a Taken, vagyis az Elrabolva. Liam Neeson filmje persze ettől még a heti bevételi lista 2. helyén nyitott, tehát bukásról sincs szó.

Persze még mindig lehet abban bízni, hogy a 2. hétre kiegyenesedik az a nézettség, hiszen a film jó hírét minden bizonnyal tovább fogja adni a közönség, de a tényen ez mit sem változtat, az Elrabolva az első héten 11147 embert érdekelt Budapesten, s ezzel a második hetében is első Marley meg én (15818 néző) mögé szorult.

Könnyű lenne a film balsikerét az illegális letöltésekre fogni, azonban mint jeleztük, máshol, ahol ugyancsak dívik a letöltés, sikert aratott, s azt a hazai példákból is tudjuk, hogy hiába a warez, hiába a hazai premierek megjelenésekor elérhető DVD-minőségű felvételek, ami érdekli a hazai közönséget, arra befizet. Példáért nem is kell nagyon visszalapozni, hiszen - akárcsak az Elrabolvát - a Szállító 3-at is az SPI mutatta be, s a film több mint 20 ezer nézős budapesti nyitánya remek teljesítménynek számított.

A hét másik két nagyobb premierje is csalódást keltve kezdett, a Tintaszív 5223 nézővel a hatodik, míg a Kétely 4326 nézővel a kilencedik helyen mutatkozott be.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • opeca #22
    Miért szerencsére? Te imádsz úgy filmet nézni, hogy épphogy belecsússzan a perspektivikus látásodba a lényeg, mert a feliratot böngészed?

    Vagy esetleg úgy gondolod, hogy a top magyar szinkronhangok nem veszik fel a versenyt?
  • winnie #21
    " A moziban a filmek nagyrésze (szerencsére) még most is feliratos."

    a kommersz filmek közül jóval több a szinkronos.
  • Danecay #20
    Warez, vagy nem warez, de tény az, hogy a most játszott filmek közül, legalább 3 lelhető fel a neten DVD minőségben: Taken, Marley meg én, The Spirit. Lehet, hogy van más is, nem néztem utána, csak ezek jutottak eszembe.
  • narumon #19
    Hát ez inkább szegénységi bizonyítvány. A moziban a filmek nagyrésze (szerencsére) még most is feliratos.
  • torcipepe #18
    szerintem a kevés néző oka a szinkron hiánya. úgy gondolom, hogy a magyar átlagembert nem érdeklik a szinkronos filmek.
    példának okáért tesóm inkább megvárta a szállító 3 szinkronos, cam-os változatát és azt a mini képet nyújtotta rá a 16:9-es TV-jére. én már jóval korábban letöltöttem a dvd minőségű angol nyelvű változatot felirattal, azt nem nézte meg, pedig nagyon érdekelte.
  • narumon #17
    Szerintem pedig egyértelműen a letöltés. Mi tavaly november körül néztük meg letöltött formában és mivel nagyon jó volt, így gyakorlatilag az összes haver is leszedte és megnézte (a jó film terjed ugye). Egyébként ahonnan én leszedtem az egy külföldi torrentoldal és többezer letöltés volt rá csak novemberben. Persze ebben benne van külföldiektől kezdve mindenki, dehát ne gondold már, hogy magyar ember magyar torrentoldalról tölthet csak. Ráadásként nem kamerás verzió volt (mi pl olyat életben meg nem néznénk, el sem hiszem, hogy valaki képes rá és mégis).
    Az Indy4-ből konkrétan kurvasok volt a letöltést, de én nem egy olyan embert ismerek aki letöltötte oszt a szar minőség (kamera ugye) miatt utána moziban kötött ki. Én meg elvből moziban nézem azokat a filmeket amik érdekelnek. A Taken is ilyen lett volna, ha tavaly decemberben mondjuk itthon is bemutatják.

    Amerika ebben az esetben meg azért szar példá mert ugye európai filmről beszélünk, és ott alig alig hallottak róla a mediakampány előtt, tehát nem is generálhatott sok letöltőt.
  • vtechun #16
    azt azért ne felejtsd el, hogy moziban sem szinkronosan adják.

    a marley-nak a nem szinkronos dvdripjét a taken nem szinkronos ddripjéhez képest jóval kevesebben szedték le, és persze az sem elhanyagolható, hogy már nagyon régóta elérhető HD-ban is. szóval elkurta sztem a forgalmazó...
  • winnie #15
    nem, csak arra célzok, hogy a jelek szerint, ha világpremier vban, akkor is van warez - ergó a warez nem ölhető ki a premier mozgatásával.

    tudom, hogy a dvd-ről beszéltél és épp ezért hoztam fel a példát: a dvd-t pár hónap alatt sokan leszedték, de megnézve például három nagy torrentoldat, még ezen sok hónap alatt sem szedték le annyian (tudom, máshonnan is le lehet), mint egy marley és én-t pár nap alatt. pedig utóbbi gyors premier volt. pedig az kamerás, mozis hangos. és mégis.

    figyeld meg, jönni fog a halálos iramban 4. amerika előtt fogjuk látni. ennek ellenére rémisztően sokan fogják leszedni, pedig a film moziban még sok pluszt is ad (már csak a hangok terén).
  • smaszi #14
    És ne idegeskedj, mert látom felment a pumpád..azért nincs harag..
  • smaszi #13
    Én most nem a kamerás dolgokról beszélek, hanem erről a filmről, amit egy év késéssel mutatnak be nálunk, s így már rég elérhető szinte mindenhol (HD-ben is), ezért mondom, ha kicsit előbb mutatják be, talán több nézőt vonz...talán...mert tényleg jó...de már láttam...