Gyurkity Péter

A Sony elégedett konzoljai teljesítményével

A Sony egyik vezetője elárulta, hogy a tervezettnél jobban szerepeltek konzoljaik, mind a PS3, mind pedig a hordozható PSP is a várt eredmény felett szerepelt, így a válságtól sem kell tartaniuk.

Jack Tretton, a Sony Computer Entertainment of America vezérigazgatója egy interjúban többek között elmondta, hogy mindkét konzol a tervezett menetrend előtt jár, már ami az eladásokat illeti. Ennek eredményeként a pénzügyi év végére, azaz jövő márciusra elérhetik a korábban kitűzött fontosabb mérföldköveket, még akkor is, ha a gazdasági recesszió komolyabb méreteket ölt.

Tretton arról beszélt, hogy a játékipar meglehetősen védett a tengerentúlon jelenleg zajló folyamatoktól és az általános helyzet kevéssé befolyásolhatja ezt a piacot. A Sony már csak azért is eredményesnek tartja a legutóbbi időszakot, mert saját konzoljaik forgalma a tervezettnél is jobban alakult. A pénzügyi évre vonatkozó eredeti elképzelésekhez képest a PlayStation 3 készülékekből eddig 30 százalékkal több kelt el, míg a PSP esetében szintén 20-30 százalékkal teljesítették túl a tervet. Előbbinél így márciusra elérhetik a 10 milliós mérföldkövet, ami pedig az év elején még nem tűnt túl valószínűnek.


A hordozható PSP-ből a 15 milliós eladási adatot is teljesíthetőnek tartják, a PS3 esetében pedig kétszeres növekedést regisztráltak a tavalyi évhez képest, amire korábban nem igazán számítottak. Az eredmény olyannyira kedvező, hogy utánpótlási hiányok is befolyásolhatják azokat az elkövetkező hónapokban, ám ezek a gondok Tretton szerint egyáltalán nem lesznek súlyosak. Ami a gazdasági válság esetén kialakuló helyzetet illeti, a vezérigazgató úgy véli, hogy a vásárlók kétszer is megfontolják majd a nagyobb kiadásokat, ám a PS3 kellő szórakoztató értékkel bír ahhoz, hogy rábírja a többséget a befektetésre.

A Sony tehát elégedett saját magával - meglátjuk, a vetélytársak eredménye hogyan alakul ugyanebben az időszakban.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • narumon #28
    http://www.gamer365.hu/show-article.php?id=6425&news
  • dez #27
    Az első kérdésedre ott van a válasz az előző hsz-em alján. Nem én találtam ki, hanem boxos fórumozók terjesztik. Amire jobb esetben a válasz elemzői, vagy épp MS idézetek, amik arról szólnak, hogy az egész projektet nézve évek múlva válik nullszaldóssá a dolog. Arról hol volt hiteles adat, hogy a SCEI jelen pillanatban is veszteséges? Vagy csak a PS3-ra gondoltál? Erről van különálló hiteles adat?
  • narumon #26
    Miért kéne hogy jöjjön a köv gen? És mesélj már nekem egy olyan céget ahol ezek tartalmazzák "a kifejlesztés" költségeit. R&D költségek vannak ami évi keret, ez persze változhat évente de ez köszönőviszonyban sincs semmi mással (ugyanis olyat is fejlesztenek ott ami tiz év mulva sem biztos, hogy effektive pénzt hoz). És természetesen a mindenféle jelentések ezt semmelyik cégnél nem tartalmazzák. (Ehhez képest akkor a Sony tényleg szarul áll ugyanis a ps3 kifejlesztése a többszöröse volt az X360-nak, és mégcsak nem is nyereséges a divizió)
  • dez #25
    Ha azt még az előző évben írták le, akkor nincs benne az ideiben.
    Mint ahogy a kifejlesztési költség sincs benne.
    Ezekkel együtt még évekbe fog telleni, amíg visszahozza a befektetést.

    Lehetne mondani, hogy a MS-nak belefér, hogy még ez a generáció is ráfizetés legyen, mert legalább előkészíti a terepet a következőnek. Csakhogy ezt a fejesek nem így gondolják, ezért nem jön jövőre a köv. gen.
  • narumon #24
    Jah egyszeri költség azért fontos csak mert megcsinálhatja azt is az MS hogy elkülönit 3MRD dollárt az RROD-ra és az egészet rögtön abban az évben leirja (asszem ők igy csinálták), és akkor az az év fog egy tetemes csúnya nagy minuszt mutatni, de a következő években nincs vele gondja. Ergo ha nagy és erős vállalat vagy aki ezt megengedheti magának akkor igy is működhet, de az évvégén mindenképpen benne van a könyvelésben.
  • narumon #23
    Húú vazzeh hány pénzügyi jelentést olvastál már el? Van céged? Adóztál már? Ez nem úgy működik, hogy összeadunk kivonunk. Az RRoD költségeit azt tartalmazza az éves beszámoló. Az nem olyan, hogy tologatod. Megszerelsz egy évben mittomén 100e xboxot annak lesz egy 450M $ költsége. Az éves beszámolóban, adóbevallásban ez az összeg szerepelni fog mint minusz és nem a levegőben lóg. Ergo ha évvégén azt mutatja a kassza hogy 300M plusz akkor az 300M plusz és nem milliárdok jönnek le belőle.... ugyanigy forditva, ha van 1MRD dollár forgalmad, de a költségeid (sarkitva minden ami minusz, beleértve az évben javitott és garanciálisan kicserélt termékek által keletkezett veszteségeket is) 1,3MRD dollár akkor meg tisztán látszik, hogy abban az évben -300M $-ban vagy, és ezt fogja az adóbevallásod is tartalmazni.
    Hogy továbbmenjek vanna az úgynevezett egyszeri költségek, pl veszel egy új telephelyet 100 Ft-ért és a forgalmad 200Ft volt a költségeid meg (a telephelyen kivül) 180Ft akkor az évvégén 80 Ft minuszban leszel, viszont ez nem irányadó a jövő évre nézve, mert volt egy egyszeri leírásod ami jövőre már nem lesz.
  • dez #22
    Olvastam azt a részt is, de ettől még nyugodtan lehet, hogy igaz a másik grafikon is, azaz mindent egybe vetve azzal együtt is negatívban vannak még. A kifeljesztés + az RRoD milliárdokba volt, ehhez képest 300M nem sok.
  • narumon #21
    Az nem, de ha végigolvasod akkor ez már igen:
    "Additionally, profits were up substantially year-over-year, with the division reporting earnings of $302 million,"

    Ami ugye hogy magyarul és érthető legyen (és ha elolvasnád amit linkelek) az adott pénzügyi évben az EDD divizió 302 millió dollár profitot termelt.
  • dez #20
    1. Revenue != profit.
    2. A linkelt grafikon egy éves távra szól.
  • narumon #19
    Hát nem tudom, ez meg teljesen mást mutat;
    http://www.windowsfordevices.com/news/NS9214806270.html