Alex

Rekordokat döntögető memóriakártyák

A 2008-as CES-en számtalan, korábban nem látott kapacitású memóriakártya került bemutatásra, ezekből mutatjuk be a rekordereket.

Elsőként a "győztest", a Pretec új CompactFlash termékeit muszáj sorra venni. A cég a CES-en 16, 24 és 48 GB-os flash memóriákat jelentett be, melyek kapacitása több, mint elegendő napjaink legnagyobb képfelbontású fényképezőgépeinek kiszolgálásához. A hatalmas kapacitáshoz hozzá illő gyorsaság párosul, így a HD minőségű videófelvételeknek sem szab gátat semmi, bátran vehetünk fel akár több órányit belőlük. A 2 - 24 GB-os verziók 333x-os (50 MB/sec-es) adatátviteli sebességre képesek, az 1 - 48 GB-osak ennél valamivel lassabbak, a gyártó közleménye szerint 233x-osak, azaz 35 MB/sec-et bírnak. Mivel vadonatúj termékekről van szó, így a konkrét megjelenési időpont és az árazás még nem ismert.


A kapacitásnövelésből a Sony sem maradt ki, a cég egy 16 GB-os Memory Stick PRO Duo kártyát jelentett be. Ez a termékvonal legnagyobbja, melyet a cég elsősorban a Handycam videókamerákhoz és a nagyfelbontású fényképezőgépekhez szán. Előbbinél 110 percnyi mozgóképet lehet rá rögzíteni 1920-as, vagy 6 órányi HD felvételt 1440 LP módban. Egy 12 megapixeles fényképezőgépbe rakva pedig 3200 képet tudunk rajta tárolni, vagy egy Sony Alpha 700 tükörreflexes fényképezőgép esetében 680 RAW képig nem kell kártyát cserélnünk. Megjelenése márciusban várható, ára 300 dollár lesz.

A Lexar 8 GB-os memóriákkal újított, a cég mindhárom ismert termékvonalának (Professional, Platinum II és Standard) tetejére ilyen kapacitású kártya került. Ezek közül a Standard és a Platinum II 60x-os (9 MB/sec), míg a Professional 133x-os sebességű, némi csavarral: ezek a sebességek nem a maximális adatátviteli sebességet, hanem a minimum írásit jelölik. Ebből következően a Professional 133x legalább 20 MB/sec írási adata nem csak az SDHC "class 6" osztálynak felel meg, hanem akár 20-as is lehetne, ha létezne olyan.


Ugyan lapunkon már szerepelt hírként, de a Panasonic 32 GB-os SDHC memóriakártyáját semmiképp nem hagynánk ki a sorból. A cég tájékoztatása szerint a memóriakártyára nyolc órányi 1440 x 1080 képpontos videó fér el, de egy 1920 x 1080-as felvétel esetében is öt órás filmet készíthetünk. Azonban a MPEG-2 formátum választása esetén ezek az értékek tovább növelhetők és LP-módban elérhetik akár a közel 27 órát is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • LOTR|Atocha #18
    Meghajolok! Igazatok van, elnéztem a dolgot. Sry.
  • llax #17
    Egy SSD-n belül a több flash chip kb. úgy működik együtt, mint a HDD-k esetén egy RAID 0 tömb.
  • L3zl13 #16
    LOTR|Atoch és Cat ő azt írta a "a leggyorsabb memóriakártya is lassabb mint egy 7200-as vinyó". És ez igaz is.
    Az SSD-k nem sima memkártyák, hiába ugyanúgy flash technológiára alapulnak. Ha úgy tetszik több flash memória van párhuzamosan összekötve, hogy nagyobb sebességre legyen képes, és komoly elektronika van beépítve, hogy ezt vezérelje.
  • LOTR|Atocha #15
    Gerygrey: ez téves! Méghozzá nagyon! :) Idézet: "A Samsung bemutatta legújabb, 128 GB kapacitású Solid State Diskjét (SSD), mely MLC típusú NAND flashmemóriára alapoz. A tárhely növelése érdekében némi áldozatot kellett hozni az adatátviteli sebesség terén, ezért az új meghajtó nem éri el a gyártó leggyorsabb SSD-inek tempóját, ám – a fogyasztói piacra szánt eszközök körében – még így is a felsőkategóriában foglal helyet. Tartós írási sebessége 70 MB/s, olvasni pedig 100 MB/s tempóval tud, persze nagyobb pillanatnyi csúcsokkal." Ettől vannak gyorsabb SSD-k is már és ne feledjük el, hogy ez csak az SSD technologia hajnala. Egy 7200-as Wincsi max erre a sebességre képes, de még erre sem.
  • Librarian #14
    Hát...olyan huszonöt... :D
  • tomi890125 #13
    azt elfelejtették kiszámolni hogy azt a 16gigás sony memóriakártyát a psp-be helyezve átlagosan hány iso játék fér el rajta :D:D
  • mikloss #12
    az inkább a platina... Az arany általában 4000-4500Ft/g körül ingadozik. A platina meg általában a duplája.
  • 2504 #11
    elég komoly teszt:D
    kiváncsi leszek mi lesz 2 év múlva :D
    a vinyók lesznek jobbak vagy a memórikártyák:D
    szerintem a memórikártya:D
  • Cat #10
    Ebből a szempontból ez a teszt érdekes, egy 32 gigás SSD (solid state drive - szilárdtest tároló) egy 10 000-es fordulatszámú WD Raptor merevlemez ellen.

    http://www.anandtech.com/storage/showdoc.aspx?i=3167&p=3

    Az SSD szarrá veri, ráadásul a Raptor egy 30 éves technológia csúcsa, a 32 gigás SSD pedig egy új technológia kezdete, azaz bőven van még benne gyorsulási és kapacitásnövelési potenciál. Az egyetlen hátránya jelenleg az ára, de mivel az három hónap alatt majdnem a felére zuhant, a merevlemezeket 3-5 év múlva lehet temetni a személyi számítógépek terén, és megmaradnak a nagykapacitású tárolási feladatoknál.
  • Akuma #9
    Ez drágább lesz az aranynál... pedig az se semmi, tegnap elött néztem, 8800FT/gramm???