Kruza Richárd

VIA: bankkártya méretű alaplap

A VIA létrehozta eddigi legkisebb alaplapját, a Pico-ITX-et, mely méreteinek köszönhetően a várható fejlesztések irányvonala a számítógépes eszközök új kategóriáinak kialakulását eredményezheti.

A tajvani VIA Technologies bejelentette, hogy megalkotta a világ eddigi legkisebb x86-os alaplapját, a VIA VT6047 Pico-ITX-et. Az új alaplap 10 x 7,2 cm, tehát alig nagyobb, mint egy hitelkártya. Elődje, a 17 x 17 cm-es Mini-ITX éppen most lett öt éves. Ezt a Nano-ITX követte, mely 12 x 12 cm-es méretével éppen feleakkora volt mint az előd Mini-ITX.


Nem vitás, hogy egy hitelkártya méretű PC alaplap új irányba terelheti a számítástechnikai berendezések gyártóinak fejlesztési irányait. A VIA úgy gondolja, hogy a "Small is Beautiful" (a kicsi szép) tervezési alapkoncepciójának legújabb eredménye, a picike x68-os alaplap sokkal kisebb rendszereket, sőt, eszközök teljesen új kategóriájának létrejöttét fogja eredményezni.


Az új Pico-ITX a VIA C-7, illetve Eden mikroprocesszorokkal és Via VX700-as és hasonló chipset-ekkel működik. Ezekben egyetlen chip-en belül van integrálva a memóriavezérlő, a grafikus alrendszer és a hálózati modul. RAM aljzatból csak egy van, melybe maximum 1GB-os DDR2 RAM-ot lehet belehelyezni. A VIA VT6047 Pico-ITX-el kapcsolatos összes technikai részletet a Via máris közzétette.

A VIA az Intel és az AMD után "csupán" a harmadik legnagyobb mikrochipgyártó, ennek ellenére ők taposták ki a legkisebb és legenergiatakarékosabb számítógépek felé vezető utat. Ennek megfelelően a Pico-ITX-ben alkalmazott VIA C7, vagy a hűtőventilátor nélküli VIA Eden processzorok kevés energiát fogyasztanak, kis hőtermelésük miatt nem igényelnek aktív hűtést.

"A Pico-ITX reprezentálja a Via elkötelezettségét az x86-os rendszer fejlesztése és méreteinek csökkentése mellett, melyet a bizonyítottan élenjáró technológiánkkal tudjuk létrehozni. A korábbi Mini-ITX és Nano-ITX-hez hasonlóan a mostani platform is kitágítja majd a szakértők és vevők képzeletét egy eddig nem ismert szintre, mégpedig az eddig elképzelhetetlenül kis méretű rendszerek világába" - fogalmazott Richard Brown, a vállalat marketingrészlegének alelnöke.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Kobaljov #28
    + a korábbi változatoknál is változott, volt olyan amihez kellett aktív hűtés van amihez nem, de ezeken a divatfotókon nem látszik soha
  • xuldar #27
    3 hozzászólással lejjebb linkelt dez pár képet. Ha megnéznéd, látnád a hűtést is. A cikkben szereplő képen nyilván azért nincs hűtés, hogy ne takarja ki a lap "tájképét".
  • stremix #26
    Procihűtő nem is kell rá?
  • SCITEK #25
    En nagyon orulok egy ilyen tipusu fejleszesnek. A rengeteg feature meg minden, de ugy gondolom kicsit draga. Eddig a Freescale, es ARM megoldasokban gondolkodtam, de ha elerheto aron fogjak nyomatni az x86-os rendszereket, akkor megfelelo alternativa lehet. Nem kellesz gorcsolni a 8 bites PIC es Atmel rendszerekkel.
    Sok sikert kivanok a VIA-nak.
  • GABOR16 #24
    Vicces, de a lap közepén látható kocka az a Via VX700 as chipszet. :)
    A proci mellete van, a kissebbik :) .
    Egyébként a C7 es Via procik kb hozzák a Celeron M szintjét azonos órajelen kisebb fogyasztással.
  • dez #23
    De van, csak kicsik: kisebb áramokhoz kisebb tekercsek is elegendőek, és a nagyméretű elektrolit kondik helyett kisebb, de drágább tantálkondik vannak.

    Amúgy itt látható a hátulja is: link
  • dez #22
    "tápszabályozó FET"

    A pontosság kedvéért: ilyen nem létezik. A FET egy speciális tranzisztor, aminek egy "be" és egy "ki" állapota van, azaz egy kapcsoló. Főleg azért jó, mert a "be" állapotban nagyon alacsony a belső ellenállása, így nagy áramokkal is tud dolgozni, kis méretben. Nos, ez az alkatrész egy kapcsolóüzemű tápáramkör része, azaz nem ő szabályozza a feszültséget, ő csak a tulajdonképpeni szabályzó áramkör által irányítottan kapcsolgat.
  • atlagember #21
    És hol vannak az USB csatik?
  • grebber #20
    Na azlesz majd a nemsemmi ha ezt a méretet felsőkategoriás cuccok fogják elkodni mármint brutál proci izom vga több ram!
  • kvp #19
    A dokumentacio fent van a via oldalan. Ezek alapjan:
    -a memoriafoglalat alul van, laptop memoria kell bele
    -a sata csatlakozo a jobb felso sarokban van, csak nem forrasztottak bele tuket, de ott van a forrasztasi helye
    -1 ps/2-s csatlakozo van rajta, mint a legtobb laptop-on, tehat oszthato es az egyik tusoron van
    -a vga mellet egy 9 tus soros port van
    -a keretes dugo kombinalt dvi/lvds integralt lcd kimenet
    -a blokkos dugo a video input/tv dekoder kartya helye
    -a keretes dugo mellettiek a hangcsatlakozok, attol jobbra fent van a ps/2 es az elolapi gombok tusora az alatt meg az usb-s sor
    -a bal also sarokban levo tapcsatlakozot megvaltoztattak, atx szeru, csak 12 mini blokkal (ebbol 1 db 12 voltos, a tobbi 5 vagy 3.3 volt, pwr ok es pwr good van)
    -a meret azert ilyen, hogy egy wide screen-es lcd-s umpc-be be is be lehessen tenni (a ps2 es a vga lenne a kulso, a dvi pedig a beepitett lcd csatlakozasa)