MTI

A Föld felén megváltozik a klíma?

Egy amerikai tanulmány szerint a globális felmelegedés eltünteti a klímazónák felét, egyidejűleg új, ismeretlen klimatikus viszonyokat hoz létre: a kutatók szerint sok állat és növényfaj nem tud majd alkalmazkodni a változásokhoz.

John Williams, a wisconsini Madison egyetemének kutatója a legutóbbi ENSZ-jelentés adatai alapján végzett részletes számításokat kollégáival, s eredményeit az Amerikai Tudományos Akadémia PNAS című folyóiratában publikálta.

A kutató azt állítja, hogy az eddigi vélekedéssel szemben nem elsősorban a sarkvidékeken várható a legnagyobb klímaváltozás, hanem a trópusokon, ahol se a növények, se az állatok nem szoktak hozzá a hőmérséklet jelentősebb ingadozásához. "Számításaink alapján a trópusokon két-három fokos felmelegedés sokkal jelentősebb hatást vált ki, mint az öt-nyolc fokos hőmérsékletnövekedés a föld más vidékein" - mondta el Williams a Spiegel internetes kiadásában.

Szerinte a Föld olyan gyorsan melegszik fel, hogy csak találgatni lehet, miként reagál a trópusi esőerdők ökoszisztémája a változásra. Normális körülmények között több ezer év áll rendelkezésre az alkalmazkodáshoz, most azonban néhány évtized alatt zajlanak le a változások.

Leginkább az afrikai és dél-amerikai esőerdők, valamint az indonéz őserdők vannak veszélyben. A trópusi esőerdők a természet kincseskamrájának számítanak: ott él az ismert állat- és növényfajok fele, egy hektárnyi területen 275 különböző fafaj jelenhet meg. Ezen túl az Andokban, Szibériában és Dél-Ausztráliában teljesen megváltozhat a mostani klíma, és a jelenlegi ottani klimatikus viszonyok valószínűleg sehol nem jelennek meg a Földön - derül ki a tanulmányból.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • lee56 #11
    Mekkora ötlet, építsünk vulkánt :)
  • JeD #10
    Hát nem ártana, ha legalább egy referenciát adna, de nem teszi. Nem túl kerek nekem az a dolog...
  • AgentKis #9
    Kellene egy nagyobb aszteroida, vagy valami szupervulkán kitörés, és helyreállna a dolog, sőt még hideg is lenne...
  • kisb92 #8
    Érdemes elolasni a cikket, vagy igaza van nem...
    HVG
  • Csaba42 #7
    Hát nem, majd csak akkor, ha ténylegesen érezhető lesz a veszély az emberekre nézve. De akkor már talán késő is lesz, és mint tudjuk, az ember nem az a fajta, aki az utolsó pillanatban, vagy azelőtt "ész"-hez kapna :(.
  • Ajnasz #6
    Mármint az emberek hozzáállásával.
  • Ajnasz #5
    Nem ma kezdték el mondogatni ezt mégse történt semmi. Ezután sem fog.
  • InfectedMann #4
    Ez a klímaváltozás asszem már nálunk és érződik egy ideje.
    Szerintem ezt még a vak is észrevette, hogy sok helyen megváltozik szépen lassan a klíma.
  • klimakiraly #3
    Ha nem lenne klíma változás akkor klíma szerelők is kihalnának!
    Jöjjön csak az a klíma változás, de csak módjával. ;-)

    Klíma Király
  • Theodora #2
    Így van, már csak egy világméretű ebola járványra van szükség, és megoldódik a klimakérdés hiszen nem lesz aki a gyárakat, autókat használna.