Berta Sándor

Távközlési cégek a szegénység ellen

Muhammad Yunus, a bangladesi Grameen Bank alapítója, az idén Nobel-békedíjat kapó szakember szerint az információs technológiákhoz való hozzáférés komoly szerepet játszhat a szegénység elleni harcban.

A világszerte elismert szakember szerint ideje, hogy a világ kisebb és nagyobb távközlési cégei, például infrastruktúra-kiépítésekkel bekapcsolódjanak a szegénység elleni harcba és közösen vessék magukat a küzdelembe. A cél, hogy az ENSZ célkitűzéseihez hasonlóan 2015-re felére csökkenjen a világszerte szegénységben élő emberek száma. Ezt a célt az ENSZ vezetői az 1996-ban Rómában megrendezett Világélelmezési Csúcstalálkozón tűzték ki a szervezet elé, azonban az elképzelés úgy tűnik, hogy teljesen megbukott. Ezt támasztja alá az is, hogy az 1996-ban becsült 826 millió szegény helyett napjainkban már 842 millióra taksálják az éhezők számát.

Muhammad Yunus felszólalt a Hongkongban megrendezett ITU Telecom World 2006 konferencián is. A Grameen Bank alapítója tárgyalásokat folytatott több telekommunikációs cég képviselőivel és sikerült számos megállapodást kötnie. Ezeknek az egyezményeknek a célja a szegényebb országok és régiók korszerű távközlési technológiákkal való megismertetése és ellátása. A beruházások - amelyekhez a bangladesi bank biztosítja a mikrohiteleket - felkeltették többek között a Cisco és a Qualcomm vezetőinek figyelmét is.

A Grameen bank előtt nem ismeretlen ez a terület, hiszen a pénzintézet már eddig is számos olyan programban vett részt, amelyek keretében bangladesi falvakat láttak el mobiltelefonokkal és internethozzáférésekkel. "Ez egy gyors út a szegénységből való kitöréshez" - jelentette ki Muhammad Yunus. "A helyi parasztok a világhálónak köszönhetően pontos időjárás-előrejelzéseket kaphatnak és így jóval nagyobb hasznot érhetnek el, hiszen nem veszik kárba a termés" - tette hozzá Tae Yoo, a Cisco alelnöke.

Az ITU Telecom World 2006 konferencián 60 000 négyzetméternyi területen a világ 600 legjelentősebb telekommunikációs cége van jelen. Az eseménnyel párhuzamosan a 150 országból érkezett mintegy 250 fiatal egyetemista részvételével tartják meg az ITU Telecom World 2006 Youth Forum nevű fiókrendezvényt is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Commandante #2
    Nem lehetne a poén kedvéért ide is berakni a távközlási cégek beszállítóinál rabszolgaként robotoló kínaiak képét? Csak hogy lássuk, hogyan is küzdenek a szegénység ellen...
  • blendeguz #1
    Ez a mondat tetszik a legjobban:
    "A helyi parasztok a világhálónak köszönhetően pontos időjárás-előrejelzéseket kaphatnak és így jóval nagyobb hasznot érhetnek el, hiszen nem veszik kárba a termés"
    Tegyük hozzá, hogy a helyi parasztok netezni fognak munka helyett és nem hiszem, hogy a met.hu-t fogják nézni, hanem a tapasztalat szerint inkább a pornó oldalakat, vagy zene-letöltést. Azt sem árt hozzátenni, hogy a helyi (indiai) parasztok nagyon nagy százaléka olvasni sem tud. Arról már nem is beszélek, hogy a reggeli rádióadásból is megtudhatják az időjárást; és arról már szót sem merek ejteni, hogy az öregek tapasztalatára hagyatkozva sikeresebbek lehetnek, mint az időjósok "lássuk most bejön-e, amit mondunk" időjárás előrejelzésük...