Dojcsák Dániel
Fiatal diplomást vennék nagy tételben!
Korábban a felvételiző hallgatók még a választható szakirányokat kellett, hogy szemlézzék, ma már lehet, hogy munkahelyet is választanak egyben, legalábbis a műszaki területeken. Az elmúlt időszakban egyre több multinacionális IT vállalat lépett hosszútávú együttműködésre egyetemekkel, vagy hoztak létre közös projekteket. Az IBM-SAP páros sem véletlenül kapott a minap 690 milliós büntetést a GVH-tól. Termék lett a diplomás fiatal?
Audi Hungária + BME, SAP + BME / ELTE, Oracle + BMF / BME, Nokia + BMF, Nexon + BGF, SZIE + IBM, Intel + OM... Ilyen szerelmek szövődtek csupán az elmúlt időszakban a hazai felsőoktatásban, aminek a szereplők szerint mindenki nyertese. Abban biztos vagyok, hogy a nagyvállalatok semmilyen módon nem lehetnek vesztesei ennek a történetnek. Az intézmények viszont jelenleg nincsenek még a legjobb helyzetben, lévén a finanszírozásuk eddig kötött volt, számos minisztériumi béklyó nehezítette a piacosodást. Ez a közeljövőben változhat, hiszen még az előző kormányzati ciklusban többször elhangzott Magyar Bálint és Kóka János szájából is, hogy a bolognai folyamat során a törvényi és a működési változtatások eredményeképp létrejöhet egy vérbő vállalkozói környezet a campusok körül.
Képzés és K+F egyben. A legtöbb esetben multinacionális cég vállalja, hogy forrásokat, hardvereszközöket biztosít, gyakorlati hellyel és tréningprogramokkal kínálja meg a hallgatókat és az oktatókat, közös kutatólabort vagy egyéb infrastruktúrát épít és finanszíroz, gyárlátogatásokat szervez, magas beosztású szakembereket bocsát rendelkezésre oktatói vagy szakértői minőségben az intézmények számára. Cserébe az Egyetem futószalagon szállítja nekik a jobbnál jobb munkaerőt, a költségek pedig biztos leírhatók az adóból. Nem könyöradomány, tiszta üzlet.
1999-ben egy gödöllői hallgató kitalálta, hogy internet és eBusiness témában készít TDK (Tudományos DiákKör) dolgozatot, amihez egyik oktatója segítségét kérte. Az oktatónak véletlenül volt némi ismeretsége a nagy kéknél (IBM), így a cég egyengette a pionír hallgató munkásságát, aki 1-2 évvel később már szakdolgozat formájában kísérte figyelemmel az IBM eBusiness kampányát. A cég persze tudatában van, hogy ez nem rossz modell. Segítünk kicsit az egyetemnek, a hallgatónak, majd az önként és dalolva dolgozik majd nekik az örökkévalóságig. Ebből a kis anekdotából, amelyet Dr. Burián Zoltán (az IBM technológiai diviziójának vezetője és egyben a SZIE-GTK címzetes docense) mondott el, mára egy komoly szerződés bontakozott ki.
Kicsit más oldalról közelíti meg a kérdést, az intézmény: "Ha tudsz két nyelvet, otthon vagy az informatikában, akkor teljesen mindegy hogy mit tanulsz, hiszen az élethosszig tartó tanulási modellben folyamatosan az igényekhez képzed majd magad." - mondta egy sajtótájékoztatón Dr. Villányi László, a SZIE-GTK dékánja. Több vezető oktatóhoz hasonlóan belátja, hogy a jövő a gyakorlatias és piacképes képzésekben van, az állami modellek mára elavultá váltak. A mostanában kötött szerződésekről egyébként elmondta ő is, hogy nem kizárólagos jellegűek az esetek többségében, hanem inkább első fecskékről van szó.
Elfogadja-e valaki, vagy sem, de a világ megváltozott és tény, hogy egyetlen kormány sem fog elegendő pénzt biztosítani ahhoz, hogy az egyetemek fenn tudjanak maradni. Sőt, nagyon sok helyen már most arra kényszerültek, hogy a professzorok számát megtizedeljék. Kérdéses, hogy a magántőke bevonása ellen sipítozó társadalom hogyan viszonyul a "Philips" szemináriumhoz (van ilyen!!!) vagy mondjuk az Intel architechtúrák kollokviumhoz. Innen nyilván csak egy lépés, hogy a gyógyszergyárak nyíltan támogassanak bizonyos orvosi képzéseket vagy mondjuk pár év múlva a nagyobb nyelviskolák rendelhetnének maguknak mondjuk 7 japán, 11 angol és 7 spanyol nyelvtanárt rövid szállítási idővel és garanciával.
A témával kapcsolatban megkérdeztük Dr. Molnár József gödöllői rektort, aki kicsit továbbmenve szerkesztőségünk kérdésein el is magyarázta, hogy pontosan miért van erre szükség: "A felsőoktatás egy pazarló ágazat" - kezdte a SZIE első embere. 1989-ben megállapították, hogy a felsőoktatás hazánkban szétaprózódott, rosszul működő terület, ezért integrációt kell végrehajtani az akkor még 42 felsőoktatási intézmény között. Ehhez képest mára 72 darab intézmény kapott működési megbízást az egyesülések után, sőt közgazdász képzés már 102 helyen/formában folyik. Ezt még egy gazdag ország kasszája se bírná el, nemhogy a mi gyengélkedő pénztárcánk.
Jelenleg szinte mindenhol válságos helyzet áll fent, ami összefügg a gazdasági helyzettel, illetve a bolognai folyamattal is. Manapság az egyetemek úgy működnek mint a nagyvállalatok, ebből következik, hogy szükségszerű a piaci viselkedés, a partnerségi kapcsolatok kialakítása, a bevételi/kiadási oldalak figyelése. Dr. Molnár József úgy nyilatkozott, hogy őt nem ítélték arra, hogy rektor legyen, hanem pályázott rá, tehát tudta mit vállal. Tudta, hogy alulfinanszírozott ágazatról van szó, de mégsem siránkozik, mint sok társa teszi. Ő inkább tart egy gárdát, amely megmutatja hogyan lehet ebből a gödörből kimászni. A régi szocialista elveket követő intézményekkel szemben ők nem akarják körbefejni a "teheneket", hanem kölcsönös partnerségre törekszenek.
Persze egy multicég sem tündérke, aki jófejségből ad milliós berendezéseket az intézménynek, és nem azért tartanak továbbképzést az oktatóknak, mert tele vannak felesleges százezres napidíjas trénerekkel. Mégis úgy tűnik, a felsőoktatás megmentése ma hazánkban a tőkeerős multinacionális cégeken múlik. Ők azok, akik képesek beleinvesztálni, motiváltak benne és el is tudják majd helyezni a kikerülő profi szakembereket.
A jövőben még olyan konstrukció is lehetséges, mikor a cég átvállalja a hamarosan bevezetendő képzési hozzájárulást a hallgatótól. Az állam és a felsőoktatás innentől kezdve pedig tényleg igazi piaci szolgáltatóvá lép elő. (Bár ebből kiindulva én nem jelentkeznék bölcsész szakokra.) A nyersanyag az érettségizett gógyis gyerek, a gyártósor az egyetem, a termék pedig egy naprakész tudású, megfelelő gyakorlati ismeretekkel is rendelkező fiatal szakember/tudós, opcionálisan talárba és magiszter sapkába csomagolva. 28 deka lett, maradhat?
Audi Hungária + BME, SAP + BME / ELTE, Oracle + BMF / BME, Nokia + BMF, Nexon + BGF, SZIE + IBM, Intel + OM... Ilyen szerelmek szövődtek csupán az elmúlt időszakban a hazai felsőoktatásban, aminek a szereplők szerint mindenki nyertese. Abban biztos vagyok, hogy a nagyvállalatok semmilyen módon nem lehetnek vesztesei ennek a történetnek. Az intézmények viszont jelenleg nincsenek még a legjobb helyzetben, lévén a finanszírozásuk eddig kötött volt, számos minisztériumi béklyó nehezítette a piacosodást. Ez a közeljövőben változhat, hiszen még az előző kormányzati ciklusban többször elhangzott Magyar Bálint és Kóka János szájából is, hogy a bolognai folyamat során a törvényi és a működési változtatások eredményeképp létrejöhet egy vérbő vállalkozói környezet a campusok körül.
Képzés és K+F egyben. A legtöbb esetben multinacionális cég vállalja, hogy forrásokat, hardvereszközöket biztosít, gyakorlati hellyel és tréningprogramokkal kínálja meg a hallgatókat és az oktatókat, közös kutatólabort vagy egyéb infrastruktúrát épít és finanszíroz, gyárlátogatásokat szervez, magas beosztású szakembereket bocsát rendelkezésre oktatói vagy szakértői minőségben az intézmények számára. Cserébe az Egyetem futószalagon szállítja nekik a jobbnál jobb munkaerőt, a költségek pedig biztos leírhatók az adóból. Nem könyöradomány, tiszta üzlet.
1999-ben egy gödöllői hallgató kitalálta, hogy internet és eBusiness témában készít TDK (Tudományos DiákKör) dolgozatot, amihez egyik oktatója segítségét kérte. Az oktatónak véletlenül volt némi ismeretsége a nagy kéknél (IBM), így a cég egyengette a pionír hallgató munkásságát, aki 1-2 évvel később már szakdolgozat formájában kísérte figyelemmel az IBM eBusiness kampányát. A cég persze tudatában van, hogy ez nem rossz modell. Segítünk kicsit az egyetemnek, a hallgatónak, majd az önként és dalolva dolgozik majd nekik az örökkévalóságig. Ebből a kis anekdotából, amelyet Dr. Burián Zoltán (az IBM technológiai diviziójának vezetője és egyben a SZIE-GTK címzetes docense) mondott el, mára egy komoly szerződés bontakozott ki.
Kicsit más oldalról közelíti meg a kérdést, az intézmény: "Ha tudsz két nyelvet, otthon vagy az informatikában, akkor teljesen mindegy hogy mit tanulsz, hiszen az élethosszig tartó tanulási modellben folyamatosan az igényekhez képzed majd magad." - mondta egy sajtótájékoztatón Dr. Villányi László, a SZIE-GTK dékánja. Több vezető oktatóhoz hasonlóan belátja, hogy a jövő a gyakorlatias és piacképes képzésekben van, az állami modellek mára elavultá váltak. A mostanában kötött szerződésekről egyébként elmondta ő is, hogy nem kizárólagos jellegűek az esetek többségében, hanem inkább első fecskékről van szó.
Elfogadja-e valaki, vagy sem, de a világ megváltozott és tény, hogy egyetlen kormány sem fog elegendő pénzt biztosítani ahhoz, hogy az egyetemek fenn tudjanak maradni. Sőt, nagyon sok helyen már most arra kényszerültek, hogy a professzorok számát megtizedeljék. Kérdéses, hogy a magántőke bevonása ellen sipítozó társadalom hogyan viszonyul a "Philips" szemináriumhoz (van ilyen!!!) vagy mondjuk az Intel architechtúrák kollokviumhoz. Innen nyilván csak egy lépés, hogy a gyógyszergyárak nyíltan támogassanak bizonyos orvosi képzéseket vagy mondjuk pár év múlva a nagyobb nyelviskolák rendelhetnének maguknak mondjuk 7 japán, 11 angol és 7 spanyol nyelvtanárt rövid szállítási idővel és garanciával.
A témával kapcsolatban megkérdeztük Dr. Molnár József gödöllői rektort, aki kicsit továbbmenve szerkesztőségünk kérdésein el is magyarázta, hogy pontosan miért van erre szükség: "A felsőoktatás egy pazarló ágazat" - kezdte a SZIE első embere. 1989-ben megállapították, hogy a felsőoktatás hazánkban szétaprózódott, rosszul működő terület, ezért integrációt kell végrehajtani az akkor még 42 felsőoktatási intézmény között. Ehhez képest mára 72 darab intézmény kapott működési megbízást az egyesülések után, sőt közgazdász képzés már 102 helyen/formában folyik. Ezt még egy gazdag ország kasszája se bírná el, nemhogy a mi gyengélkedő pénztárcánk.
Jelenleg szinte mindenhol válságos helyzet áll fent, ami összefügg a gazdasági helyzettel, illetve a bolognai folyamattal is. Manapság az egyetemek úgy működnek mint a nagyvállalatok, ebből következik, hogy szükségszerű a piaci viselkedés, a partnerségi kapcsolatok kialakítása, a bevételi/kiadási oldalak figyelése. Dr. Molnár József úgy nyilatkozott, hogy őt nem ítélték arra, hogy rektor legyen, hanem pályázott rá, tehát tudta mit vállal. Tudta, hogy alulfinanszírozott ágazatról van szó, de mégsem siránkozik, mint sok társa teszi. Ő inkább tart egy gárdát, amely megmutatja hogyan lehet ebből a gödörből kimászni. A régi szocialista elveket követő intézményekkel szemben ők nem akarják körbefejni a "teheneket", hanem kölcsönös partnerségre törekszenek.
Persze egy multicég sem tündérke, aki jófejségből ad milliós berendezéseket az intézménynek, és nem azért tartanak továbbképzést az oktatóknak, mert tele vannak felesleges százezres napidíjas trénerekkel. Mégis úgy tűnik, a felsőoktatás megmentése ma hazánkban a tőkeerős multinacionális cégeken múlik. Ők azok, akik képesek beleinvesztálni, motiváltak benne és el is tudják majd helyezni a kikerülő profi szakembereket.
A jövőben még olyan konstrukció is lehetséges, mikor a cég átvállalja a hamarosan bevezetendő képzési hozzájárulást a hallgatótól. Az állam és a felsőoktatás innentől kezdve pedig tényleg igazi piaci szolgáltatóvá lép elő. (Bár ebből kiindulva én nem jelentkeznék bölcsész szakokra.) A nyersanyag az érettségizett gógyis gyerek, a gyártósor az egyetem, a termék pedig egy naprakész tudású, megfelelő gyakorlati ismeretekkel is rendelkező fiatal szakember/tudós, opcionálisan talárba és magiszter sapkába csomagolva. 28 deka lett, maradhat?