Hunter

Új MI szoftvert kapnak a marsjárók

A héten befejeződik a marsjárók tevékenységének optimalizálását szolgáló mesterséges intelligencia szoftver tesztüzeme. A feltöltésre nyáron kerül sor.

A Spirit és az Opportunity a mai napig már több mint 100 000 felvételt készített, ami a Földre lesugárzott adataik 95%-át teszi ki. Mivel azonban a marsjárók egy nap csak korlátolt mennyiségű adatot tudnak továbbítani, a fotók többsége pedig semmi olyat nem mutatott, amit egy-egy jóval korábbi felvételen ne lehetett volna látni, ezért üzemeltetői úgy döntöttek, itt az ideje a robotok optimalizálásának.

A feladatra mesterséges intelligencia szakértőket kértek fel, akik kifejlesztettek egy olyan új szoftvert, amivel a robotok képesek a legfontosabb eseményekre fókuszálni, sőt akár saját maguk megvágni felvételeiket, hogy csak a legérdekesebb részleteket küldjék haza.

Az új szoftver júniusban kerül feltöltésre, a következő, úgynevezett "dust devil" időszakra. A Mars mini-tornádóiról és vékony felhőzetéről szerzett információk nagyban segítik a bolygó légkörének megismerését.

Az új MI szoftverfrissítés megháromszorozza, de akár a négyszeresére is növelheti a tudományos szempontból érdekes felvételek számát a naponta lesugárzásra kerülő adatblokkokban, nyilatkozott a projektet vezető Steve Chien, a NASA Sugárhajtómű Laboratóriumának mesterséges intelligencia szakértője. Chien munkatársaival közösen a csütörtökön megnyitott Hold- és Bolygótudományi Konferencián mutatja be a rendszert. A szoftver fejlesztése és tesztelése több mint egy évet vett igénybe. A héten befejeződő tesztüzemet a marsjárók Földön maradt ikertestvérén végezték el. A nyári feltöltés körülbelül öt napot vesz majd igénybe.

Ez már a második frissítés, amit a két marsjárón elvégeznek, az első 2004-ben zajlott. Most a felvételek optimalizálásán túl a navigációs szoftver hibáit javítják, és segítséget nyújtanak a robotoknak az akadályok kikerüléséhez szükséges útvonal gyorsabb megtervezéséhez is.

A projekt ezen felül olyan mesterséges intelligencia technikákat is tesztel, amit a 2009-re tervezett méretes leszállóegység, a Mars Science Laboratory is alkalmazhat. A Spirit és az Opportunity eddig közel 780 marsi napot töltött kutatással a vörös bolygón.

A most következő marsi téltől különösen a nagyobb szélességi fokon állomásozó Spirit esetében tartanak a projekt irányítói, itt ugyanis kevesebb napfényt tud begyűjteni, ezért jelenleg az elsődleges feladat a legközelebbi északra néző lankák elérése, ahol valamivel több napenergiát tud magába szívni az átteleléshez.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • BiroAndras #161
    "Az elektron semleges megfelelője, egy elektron tömegű semleges részecske lenne. Ilyet eddig nem detektáltak, (de talán nem is nagyon keresték.) Bizonyos elméletek viszont jósolnak ilyen részecskét."

    Passz. Elég rég tanultam már ezeket, nem emlékszem a részletekre.
  • Tiberius B #160
    ez jó:-)
  • Caprioli #159
    Nem akarom bemagyarázni senkinek, h a kép bal felső sarkában ufó látható, tudom, h csak egy szerencsés helyen levő vízcsepp az objektív előtt. De azért érdekes.
  • Caprioli #158
    http://turakepek.ingyenweb.hu/vihar4.jpg
  • NEXUS6 #157
    Mivel a legtöbb berendezésünk elektromos elven működik a semleges részecskéket közvetlenül nem tudjuk érzékelni!

    Csak akkor ha nem elektromos módon kölcsönhatásba lép egy töltött részecskével (beleütközik), vagy esetleg töltött részecskékre bomlik.
  • NEXUS6 #156
    A neutrino a bétabomlás egyik mellékterméke, a protonon és az elektronon kívül.

    Keletkezés szempontjából tehát az elektronhoz kapcsolódik. De a W, Z bozonokhoz és a Tau részecskékhez is kapcsolódik a maga kis neutrinójuk.

    A neutrino tehát nem az elektron semleges megfelelője, hiszen szinte nulla tömeggel rendelkezik. Jóformán csak spin töltése van.

    Az elektron semleges megfelelője, egy elektron tömegű semleges részecske lenne. Ilyet eddig nem detektáltak, (de talán nem is nagyon keresték.) Bizonyos elméletek viszont jósolnak ilyen részecskét.
  • roliika #155
    Neutrínó az valami sugárzás nem? Valami sugárforrásból ered ha jól dereng. Nulla töltés mivel lehet mérni? Pl neutront? Semmivel nem? Vagy igen? Nem csak következtetni lehet rá?
  • BiroAndras #154
    "Én elektronokhoz hasonló (lepton) nagyobb energiájú részsecskék alatt a W, Z bozonokat és Tau részecskéket értettem. Ezeknek viszont vannak semleges változatai!"

    Én is ezekre gondoltam.

    "Az elektronnak furcsamód nincs."

    Az elektron semleges párja a neutrínó (az egyik fajta). Ha jól emlékszem.
  • BiroAndras #153
    "Ácsi! Ha idegen lény lennél és a Földre küldenél szondát, mondjuk szerencsétlenségedre a sivatagban landolna, azt mondanád, hogy ezen a bolygón nincs értelmes élet, és nem is megfelöek a körülmények, mert az én szervezetem nem bírja???!!!"

    A Marsot alaposan feltérképezték a leszállás előtt (Google Mars). Meg ugye távcsővel már több száz éve nézegetik.
    Mellesleg a NASA épp azt mondja, hogy lehet élet a Marson.

    "Hiszen még azt se tudjuk, hogy a Szaturnusz vastag légöre alatt van-e szilárd felszín!"

    Tudjuk, hogy nincs. A tömege számolható a holdjainak mozgásából, a mérete meg ugye látszik. Ebből a sűrűsége számolható. Az eredmény az, hogy jóval könnyebb a víznél. Szóval már csak ez alapján se valószínű a szilárd felszín. Legfeljebb egy egész kicsi szilárd magja lehet. Ezen kívül radarral át lehet látni a felhőkön (bár nem tudom, hogy ezt megtették-e), és lehet szondákat bele hajigálni (ilyen mintha lett volna).

    "Vagy hogy itt a tengerekben milyen élőlények vannak, és 1 szondából NASA már tudja hogy nincs élet. Na azért nekik is el kéne gondolkodniuk."

    Általunk ismert életről szoktak beszélni. Értelem szerűen másfajta életet nem is tudunk keresni. Még az se biztos, hogy felismernénk, ha belebotlanánk.
  • norbre #152
    az hogy régóta foglalkozol valamivel az nem jelent semmit hogyha nem tudsz objektív maradni. És most ne gyere azzal hogy ezt nem lehet, mert igenis lehet.
    - Azt aki beleássa magát egy területbe éveken át és objektív tud maradni , azt hívják szakértőnek
    - Azt aki beleássa magát egy területbe éveken át és NEM tud objektív maradni , azt hívják elvakultnak, és ők akik nem tudnak józanul mérlegelni

    sztem te az utóbbiba tartozol, és így ezt elismerni sem vagy hajlandó, úgyhogy már belátom én is vitázni veled meddő dolog, mert ez nem vita. Bármit mondanak, semmit nem vagy hajlandó elfogadni a másik álláspontjából