Ötvös Tibor

Egy reklámért 25 ezer dollár

Ötletes marketinggel kezdte el az Universal Stúdió a Slither reklámkampányát. A film honlapján ugyanis saját előzetest lehet készíteni. A nyertes spot készítője 25 ezer dolláros jutalomban részesül.

A győzelemhez mindössze a film honlapjára kell felmenni, majd ott a "Slug it out!" - linkre kattintva már be is neveztünk. És hogy mi a feladatunk?


Ha valaki úgy gondolja, ő bizony jobb előzetest tud készíteni egy filmhez, mint amit sokszor a mozikban vagy a tévékban látni, most bebizonyíthatja. Feladatunk ugyanis egy tévé-spot megalkotása a Slither című filmhez. Az Universal minden segítséget megad a munkánkhoz. A honlapon vannak hangok, rövid jelenetek a filmből és minden, ami egy "profi" hangulatkeltő klippecskéhez szükséges.

Mától számítva 10 napig lehet pályázni. Március 10-én az Universal marketingesei kiválasztják a 25 legjobban sikerült spotot. Az utolsó körben már csak öt marad meg: a marketingesek által legijesztőbbnek és legötletesebbnek tartott munkák, melyek készítőit már 1000 dolláros jutalom, valamint filmes relikviák illetik meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • user1991 #6
    Szerintem nagy hülyeség enyi pénzt költeni egy reklámra mert ugy se nézi meg az emberiség nagy rérsze!![IMG]http://[/IMG]
  • schrank #5
    ez most a szlovák hannibál-os film
  • oszi1113 #4
    előszőr megnézném a filmet, csak hogy az előzetes arról szóljon, mármint hogy a filmről, mert ezt nem lehet minden előzetesről elmondani! de még nme találtam meg dcn, uhoigy várok még egy picit!
  • Tetsuo #3
    Kellő technikával 1 óra alatt meg lehet csinálni egy átlagos előzetest. (persze szvsz :)
  • Cat #2
    nemhiába készítik már évtizedek óta csak ezzel foglalkozó cégek a filmelőzeteseket
  • 5i #1
    Megpróbáltam, elég nehéz.