Hunter

Fekete lyukaktól hemzseg galaxisunk közepe

A NASA Chandra Röntgensugarú Obszervatóriumának legújabb eredményei szerint 10 000 vagy még annál is több fekete lyuk kering a Tejút közepén elhelyezkedő nagy tömegű fekete lyuk körül.

Ezek a viszonylag kicsi, csillagtömegű fekete lyukak a neutroncsillagokkal együtt évmilliárdok alatt népesítették be a galaktikus középpontot. Már évek óta feltételeznek egy ilyen sűrű csillagtemetőt, azonban a Chandra adatai minden eddiginél jobb bizonyítékot adnak létezésére, ami emellett segít a csillagászoknak jobban megismerni a Tejút közepén elhelyezkedő nagy tömegű fekete lyuk növekedésének mikéntjét. A felfedezés a Chandra folyamatban lévő programjának része, melynek feladata a szóban forgó fekete lyuk, a Sagittarius A (Sgr A) körüli terület megfigyelése, jelentette be Michael Muno, a UCLA kutatója.


Naprendszerünk helyzete galaxisunkban és szomszédaink, a Saggitarius törpegalaxis és a Dwingeloo 1 galaxis

Az Sgr A-tól 70 fényéven belül észlelt több ezer röntgensugár forrás közül Muno és munkatársai a legfényesebb és sugárzásukban nagy ingadozásokat mutató források kiválasztásával azokat keresték, melyek a legnagyobb valószínűséggel lehetnek aktív fekete lyukak és neutroncsillagok. Ezek a jegyek olyan fekete lyukakat és neutroncsillagokat azonosítottak, melyek bináris, kettős rendszerben vannak és anyagot szívnak el kísérő csillagaiktól. Hét, a kritériumnak megfelelő forrásból négy 3 fényéven belüli távolságra van az Sgr A-tól.

"Bár az Sgr A körüli terület tele van csillagokkal, úgy véltük mindössze 20 százalék esélyünk van arra, hogy akár csak egy röntgensugarú binárist találjunk három fényévnyi sugárban" - mondta Muno. "Azonban a források magas koncentrációja arra utal, hogy hatalmas mennyiségű fekete lyuk és neutroncsillag gyűlt össze a galaxis közepén."


A képen a Chandra röntgentávcső képe a Tejút közepén lévő gigantikus fekete lyukról, és a közelében lévő röntgenforrásokról. A kisképeken látható sugárzásváltozás szerint utóbbiak anyagot szívnak el a környező csillagokból

Mark Morris a tanulmány társszerzője már egy évtizeddel ezelőtt felvetette, hogy egy dinamikus súrlódásnak nevezett folyamat a hatalmas csillagok felrobbanásából létrejövő, a Nap tömegénél tízszer nagyobb fekete lyukak galaxis közepe felé sodródását eredményezi. A galaxisunk közepétől sok fényévnyi távolságban keringő fekete lyukak magukhoz vonzzák a környezetükben lévő csillagokat, illetve azok is visszahúzzák a fekete lyukakat. A találkozások végső hatása az, hogy a fekete lyukak spirálisan a középpont felé haladnak, míg a kisebb tömegű csillagok kiszorulnak a külsőbb területekre. A galaxis középponti részére becsült csillagok és fekete lyukak számából a dinamikus súrlódás elméletileg 20 000 fekete lyukat eredményez az Sgr A-tól három fényéven belüli területen. Hasonló hatás munkálkodik a neutroncsillagok esetében is, azonban alacsonyabb tömegük miatt kisebb mértékben.

Amint a fekete lyukak koncentrálódtak az Sgr A közelében, számtalan közeli találkozás alakul ki a közönséges csillagokkal, melyekből több kettős rendszerben létezik. A fekete lyuk erős gravitációja rávehet egy szokványos csillagot, hogy "partnert váltson" és egy fekete lyukkal lépjen kettős rendszerbe, miközben kísérőjét kilöki. Ez és a neutroncsillagoknál fennálló folyamat várhatóan több száz fekete lyuk és neutroncsillag bináris rendszert hoz létre.


Számítások szerint a galaktikus középpont felé sodródó fekete lyukakat és neutroncsillagokat végül elnyeli Sagittarius A. Egymillió év alatt nagyjából egy ilyen objektum válik a nagy tömegű fekete lyuk martalékává. Ebben az ütemben körülbelül 10 000 fekete lyuk és neutroncsillag esik fogságba néhány milliárd év alatt, ami közel 3 százalékot ad a központi fekete lyuk jelenleg 3,7 millió Napra becsült tömegéhez.

Eközben a fekete lyukak tevékenysége miatt alacsony tömegű csillagok lökődnek ki a középponti területről, ami csökkenti annak esélyét, hogy a középponti fekete lyuk szokványos csillagokat kebelezzen be. Ez magyarázatot ad arra, miért olyan csendesek egyes galaxisok, köztük a Tejút központi területei, annak ellenére, hogy egy nagy tömegű fekete lyuk lakozik bennük.

A folyamatot bemutató videó:
  • QuickTime formátum (14,7 MB)
  • MPEG formátum (12,4 MB)
  • Hozzászólások

    A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
    Bejelentkezéshez klikk ide
    (Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
    • BiroAndras #55
      "Számomra csak az furi, hogy ilyeneket ki "tudunk" mutatni, de a naprendszer konkrét struktúrájával, és határaival nem vagyunk tisztában..."

      A kulcsszavak : Méret, fényerő.

      Magyarul, ami nagy és világít, azt jól látjuk, ami kicsi és sötét, azt meg nem.
      A feketelyukkak ugyan nem világítnak, de ha a környezetükben elég sok anyag van, akkor az már világíthat. Plussz a körülöttük keringő csillagok mozgásából észrevehető a gravitációjuk.
    • Zocsi #54
      Hmmm... Már várom. Kiváncsi vagyok egy kér tészletre, mármint hogyan oldották meg. Bár én Martint nem így képzeltem L, de gondolom ezzel nem én vok 1edül.

      Egyvmit. nem értek. Ha a centrumban a gigafeketelyuk van, akkor hol van Trantor???

      Mindenesetre nekem nagyon tetszik, hogy ilyeneket is "tudunk" már. Érdekes hipotézizis. Számomra csak az furi, hogy ilyeneket ki "tudunk" mutatni, de a naprendszer konkrét struktúrájával, és határaival nem vagyunk tisztában... Hmmm...
    • BiroAndras #53
      http://www.enc.hu/1enciklopedia/fogalmi/fiz_atom/fekete_lyuk.htm
      http://www.babylon5.hu/tech/feketelyuk-main.html
      http://hu.wikipedia.org/wiki/Fekete_lyuk
    • SirLord #51
      nem vágom mi a fekete juk definicioja...egyszercsak besziv mindent nem??(vagy folyamatosan)
    • BiroAndras #50
      A végső szingularitás nem fekete lyuk. De ez már mindegy, mert a legutóbbi mérések szerint gyorsulva tágulunk, így soha nem lesz összeomlás.
    • lokko #49
      a periodikus világszemlélet már rég elbukott, amikor kimérték hogy gyorsulva tágul a világegyetem ... bimmm ... a legtöbb kozmológiai modell meghalva vala, lehet újakat csinálni. Most a M-elmélet az élvonalbali okoskodás, de én egy mukkot nem értek már az egészből, nekem a 10 dimeziós szúperhúrosdi is sok volt, főleg hogy 5 különböző de mégis a 11 dimenziós membránok világában ekvivalens modell jött ki rájuk ... az Einseini relativitást csak csak fel lehet fogni, de ezt bakker??? köpni nyelni nem tudok ...
    • Tetsuo #48
      Ezt én már rég tudtam, s nemsokára hazamehetek! :)
    • ge3lan #47
      Így van, ezért nem jó az a hozzáállás, hogy úgyse tudjuk, ezért ne is foglalkozzunk vele.
      MEg hogy semmivel se foglalkozzunk, mert esetleg valamit nem érthetünk meg vagy kiderül, hogy rosszat gondoltunk.
    • dez #46
      Minden elképzelhető lehetőséget számon kell tartani, persze súlyozva a valószínűségüket. (Így egy súlyozott variációs fraktál alakul ki.) Persze nem úgy, hogy egyetlen elképzelést 100%-nak veszünk, az összes többit meg 0-nak. Soha sem lehet tudni, hogy esetleg egy 0.0001%-osnak gondolt dologról kiderül, hogy jóval nagyobb a "valóságossági indexe". Volt már ilyen jópárszor. Egy XIX.sz.-i fizikusnak az égnek állna a haja a mai fizikától.
    • ge3lan #45
      Ez így erős túlzás, miért lenne csak rossz következménye?
      Ha valamiről tudjuk, hogy rossz, az jobb mint ha semmit sem tudnánk, mert így lehet helyesen alkalmazni és értelmes dolgokra következtetni belőle.Mindennek megvan az érvényességi köre.
      Egy dinnyére mondhatod, hogy kocka vagy gömb alakú és aztán elgonkodhatsz rajta hogyan tud gurulni.Vajon menyik ROSSZ modell lesz használhatóbb?

      Rossz volt feltételezni az anyag atomos szerkezetét?
      Felesleges volt a Thomson,Rutherford atommodell? Felesleges dolog az ideális gáz modell, vagy a klasszikus mechanika?