Hunter

Van összefüggés a kísértetek és a mágnesesség között?

Megkérdőjelezhetők azok a tanulmányok melyek szerint az agy mágneses stimulálása spirituális élményeket gerjeszt. Ha a hagyományos elmélet téves, akkor a tudósok újra magyarázat nélkül maradhatnak az ilyen gondolatok és érzetek kialakulását illetően.

A múltban a tudósok azt állították, hogy a misztikus vagy a testenkívüli élmények az agyban végbemenő túlzott elektromos tevékenység hatására alakulnak ki. A nyolcvanas években Michael Persinger, a kanadai Laurentian Egyetem agytudósa egy egész kísérletsorozaton keresztül kezdte vizsgálni ezt az elképzelést. Kísérleteiben a résztvevők sisakokat viseltek, ami temporális, azaz halántéklebenyeiket célozta gyenge mágneses mezővel, nagyjából olyan erősségűvel, amit egy számítógépes monitor hozhat létre. Persinger megfigyelései szerint ez a teremben lévő résztvevők 80 százalékánál egy rejtélyes jelenlét-érzetet idézett elő. Persinger szerint a mágnesesség erős elektromos tevékenységet hoz létre az agy halántéklebenyében, és ezzel hozta összefüggésbe a spirituális élményeket.

Egy svéd kutatócsoport most megismételte a kísérletet, azonban ők a módszerükben egy lényeges eltérést eszközöltek. A kutatók "dupla-vak" eljárással biztosították, hogy se a kísérleti alanyoknak, se a velük kapcsolatba kerülő kísérlet végzőinek ne legyen fogalma arról, kit tesznek ki a mágneses mezőnek. "Enélkül az óvintézkedés nélkül a kísérleti csoport azon alanyai akik könnyen befolyásolhatók, észlelhetik a jeleket a kísérletet végzőn, és nagyobb az esély az ilyen jellegű élmények kialakítására" - magyarázta Pehr Granqvist, az Uppsalai Egyetem tudósa, a kutatócsoport vezetője.


A dupla-vak jellegen túl a kísérlet alapelvei a múltban elvégzetteket tükrözték vissza. Granqvist és munkatársai 43 egyetemi hallgatón végezték el a kísérletet, 3 és 7 mikrotesla között váltakozó mágneses mezőket alkalmazva, melyet pontosan a fül feletti és előtti területre összpontosítottak, a halántéklebenyre. Emellett a jelentkezőkből kialakítottak egy 46 fős kontroll csoportot is, akikre ráadták ugyan a sisakot, de nem tették ki őket mágneses mezőnek. A jelentkezőket megkérték, hogy kérdőíveket töltsenek ki a kísérlet során tapasztalt érzeteikről.

Persinger és társai tapasztalataival szemben a svéd kutatók eredményei szerint a mágnesességnek nincsenek érzékelhető hatásai. Három jelentkezőből kettő, aki erős spirituális élményt jelzett vissza a kontroll csoport tagja volt. Volt 22 fő, aki enyhe érzésekről számolt be, itt pontosan 50 százalékos az arány, azaz 11 hallgató volt a kontroll csoport tagja.

Granqvist elismeri hogy összességében elég magas volt a spi­ri­tu­ális élményt átélők aránya, azonban ugyanilyen szint volt tapasztalható Persinger kísérleteiben is. A kutatók nem tudják, milyen neurológiai mechanizmus hozhatja létre ezeket az érzeteket, bár a személyiségtesztek arra en­ged­nek következtetni, hogy a nyitott embereknél nagyobb a va­ló­szí­nű­ség a természetfeletti jelenlét érzékelésére, illetve ugya­nez a tapasztalat azoknál is, akik könnyen befolyásolhatók.

Persinger természetesen azonnal reagált a svéd kísérletre. "Egyáltalán nem azt a módszert alkalmazták, mint én" - mondta, hangoztatva, hogy a svéd csoport nem tette ki elég hosszú ideig mágnesességnek a kísérlet alanyait a hatás létrejöttéhez, valamint hozzátette hogy az ő tanulmányaiból is több dupla-vak volt, bár esetükben a kísérletet végzők tudták mikor alkalmaznak mágneses mezőt, a várt hatásról azonban nem tudtak.

Susan Blackmore, brit pszichológus, aki maga is részt vett Persinger kísérletein, vonakodik elvetni a hagyományos elméletet. "Amikor elmentem Persinger laboratóriumába és átestem a kísérleten olyan szokatlan élményben volt részem, mint még soha" - mondta. "Meglepne, ha kiderülne, hogy mindez csak placebo hatás."

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • HUmanEmber41st #26
    Láttatok már szellemfotókat, amit visszavittek az előhívóhoz, mert azt hitték,hogy hibásak a képek???
    Nagyon oda nem illő dolgok voltak ott..
    Meg van ekszeszájzbúk-os csávó is..ő viszont szerintem nagyon lol..
  • HUmanEmber41st #25

    "Földhözragadott tuskó lehetek, mert sosem hittem a természet felettiben.."
    Agykontroll tanfolyam segítene a dolgon...
    és nehogy azt hidd, hogy én ezért a mondatért pénzt kapok. Nem reklám, csak ajánlat minden materialista beállítottságú személynek, akik még a saját szemüknek sem hisznek.
    Spontán égésről láttam még vagy 10 évvel ezelőtt a magyar TV-ben egy kis riportot: az illető idősebb portás volt. Reggel találtak rá, egy hatalmas lyuk volt a felsőtestén. A portásfülke 1 konténer épület volt linóleumpadlóval, és olajradiátorral. Sehol még 1 mákszemnyi égésnyomot sem találtak, a portás még csak nem is cigarettázott.
  • atlagember #24
    Miért nem a szellemeket teszik ki mágnese mezőnek? Akkor talán lehet, hogy nagyobb sikerrel járna a kisérlet.
  • Dredd #23
    Nem semmi önbizalomra vall, hogy a "létező" fogalmat a saját személyiségedre vetítve értelmezed, és ennek még hangot is adsz! Tehát amit te nem tapasztalsz, amiben nem hiszel, ad absurdum amit nem látsz az nem létezik?

    Egyébként ha körbekérdeznéd erről az ismerőseidet, szerintem meglepődnél hánynak volt már közülük valamilyen "para"-élménye, persze tágan értelmezve, telepatikus megérzésektől a szellemekig. Szvsz te vagy kisebbségben azzal, hogy nem volt részed ilyesmiben. Az más kérdés, hogy senki sem beszél róla szívesen, mert a "hivatalos" vagy másképp "normális" álláspont megegyezik azzal a vegytiszta materializmusal, amit képviselsz.
  • NEXUS6 #22
    "Ha annyira rendszeresek ezek a jelenségek, és fellelhetők a mindennapjainkban, vajon mi miért nem találkozunk velük soha?:D"

    Azt én nem tudhatom ti miért nem találkoztok velük, mert mi viszont elég gyakran;))))

  • dez #21
    Egy ide illő hír: http://www.radio.hu/index.php?cikk_id=70118
  • dez #20
    "Ha annyira rendszeresek ezek a jelenségek, és fellelhetők a mindennapjainkban, vajon mi miért nem találkozunk velük soha?:D"

    Beszélj egyes szám első személyben... Te már csak azért sem találkozol ilyennel, mert másokat hülyének nézel, ha ilyesmivel találkozik, és ugye nem akarod magadat hülyének nézni. Azaz, mattot adtál magadnak.
  • MerlinW #19
    Megint egy pszichikai dolog amit tudomány segítségével akarnak bizonyítani. Én nemtom, ez olyan mintha ki akarnánk halászni az emberből a "lelkét" és bepakolni egy befőttes üvegbe. Vannak szellemek? Mágneses mezőben? Vagy csak agyunk által keltett illuzió? Szerintem ez utóbbi. Fogadni mernék akik valóban láttak szellemet, és nem csak feltünési viszketegségből mondja, azok vagy nagyon fáradtak voltak, be voltak tépve, rúgva, nagyon erős hitük volt, avagy nem voltak komplettek:)

    Földhözragadott tuskó lehetek, mert sosem hittem a természet felettiben,
    (én is adnék egymillió dolláros jutalmat annak aki bebizonyítja nekem (persze ha lenne egy millám:D)) de annó mikor még nagyon felkapott volt a dolog, könyveket adtak ki stb, nagyon élveztem a dolgot, jópofa sztorik, érdekes történetek. Spontán égés, szellemek, vagy akár az ufó történetek...:)

    Az emberek fantáziája határtalan volt régen és lesz is mindörökké. Az emberi hit, és butaság is. (a kettő persze nem ugyanaz) Ezekből pénzt lehet csinálni, mert szórakoztató. Nem egy olyan ufó videót láttam a 90es években, amit még hálivúd is megirigyelhetne:)

    Én is szívesen hinnék ezekben a dolgokban, csak mint mindenki én is azt tudom mondani, csak egyetlen, azaz egyetlen ilyesmit lássak a saját szememmel. Akkor fejet hajtok. Ha annyira rendszeresek ezek a jelenségek, és fellelhetők a mindennapjainkban, vajon mi miért nem találkozunk velük soha?:D
  • dez #18
    Igen, kb. ezt mondja az eredeti elmélet. De a mostani kettős vak kísérlet meg ellentmond ennek. És nagyjából azt mondja, hogy egyfajta önszuggesszió is lehet. Műrmint az nem világos, hogy abban merül ki az egész, vagy az aktivál valamit. Ez nem derült ki.
  • datango #17
    háh , most akkor a szellemek magneses mezoben vannak ?