Gyurkity Péter

Újabb három évvel kitolták az IBM és az AMD együttműködési szerződését

Újabb három évvel meghosszabbította együttműködési szerződését az AMD és az IBM, amelynek révén a két processzorgyártó továbbra is közösen dolgozik majd a legújabb fejlesztéseken.

Az előzetes számítások szerint a megállapodás meghosszabbítása négy év alatt mintegy negyedmilliárd dollárt hoz az IBM konyhájára, míg az AMD továbbra is azonnal hozzájuthat a legfrissebb fejlesztésekhez. A két vállalat még 2002 decemberében kötötte meg a széles körű együttműködésről szóló szerződést, amely 2005 végén járt volna le, de a mostani tárgyalásokon a határidőt kitolták egészen 2008 decemberéig.

A szövetség érdekében az AMD annak idején felrúgta az United Microelectronics, valamint Motorola képviselőivel aláírt szerződését, ami jó döntésnek bizonyult, hiszen az IBM - a megfelelő ellentételezés fejében - jelentős segítséget nyújthatott az új AMD processzorok tervezésénél. A két vállalat hivatalosan közös fejlesztéseket folytat a legújabb technológiákon, de a fejlesztői munka fő terhét továbbra is az IBM viseli, amit partnere vaskos összegekkel igyekszik honorálni - az AMD négy alatt körülbelül 250 millió dollárt fizet majd ki.

Elemzők szerint a megállapodás jól tükrözi, hogy a jelentős processzorgyártók egyre inkább szövetségekbe tömörülnek a túlélés érdekében. Az új gyártósorok felépítése ugyanis napjainkban mintegy 3 milliárd dollárba kerül, ami még a legnagyobb gyártók számára is óriási kockázatot jelent - a rendkívül összetett technológiák kifejlesztése pedig gyakran külső segítséget igényel. A két cég szerződése lehetővé teszi, hogy az AMD akár külső gyártósorokat is igénybe vegyen az IBM technológiájára épülő 90 és 65 nanométeres processzorok gyártásához.

A cég jelenleg kizárólag saját kapacitására támaszkodik, de a vállalat szóvivője több alkalommal is megemlítette, hogy fontolóra vették egyéb gyártósorok alkalmazását. Ilyen üzemekkel az IBM maga is rendelkezik, de a Nagy Kék segítsége minden bizonnyal újabb jelentős kiadást jelentene az AMD számára, így a processzorgyártó várhatóan egyéb vállalatokat is megkeres ajánlatával.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • bld #1
    akkor ez most fúzió?