Gyurkity Péter

Peren kívül egyezett meg az Apple és az E-Data

Számos jelentős informatikai cég után az Apple is kénytelen volt megállapodni az E-Data nevű céggel, amely - legalábbis vezetőinek állítása szerint - számos igen fontos, az ágazat jövőjét befolyásoló szabadalmat birtokol.

Az E-Data korábban figyelmeztette az Apple-t, hogy az iTunes szolgáltatás törvénybe ütközik, mivel a zeneletöltő szolgáltatásokról szóló szabadalom az E-Data birtokában van. A cég szóvivője tegnap jelentette be, hogy sikerült megegyezést kötniük az Apple képviselőivel, és az iTunes Music Store működése immár nem ütközik a jogszabályokba.

Az E-Data a sikeres megállapodást követően nem sokáig pihent babérjain, és a birtokában lévő szabadalmak megsértése miatt további 14 cég - többek között az Amazon.com és a The New York Times - ellen indított bírósági eljárást. "Az Apple képviselőivel kötött megállapodás mérföldkőnek számít az állandó küzdelemben, amelyet a szabadalmak megsértői ellen folytatunk, de egy pillanatra sem pihenhetünk. Számos egyéb amerikai és európai vállalat ellen indítunk eljárást a közeljövőben, és érvényesíteni fogjuk jogainkat" - jelentette ki Bert Brodsky, az E-Data elnöke.

A vállalat birtokában lévő, 1985-ben bejegyzett szabadalom az adatok távoli értékesítéséről, és a megvásárolt adat fizikai eszközre történő továbbításáról szól. Brodsky véleménye szerint az előfizetéses zeneletöltő szolgáltatások a szabadalom alá tartoznak, mivel a megvásárolt dallamok általában CD lemezekre, vagy az iPod készülékek merevlemezeire kerülnek.

Az E-Data korábban is habozás nélkül beperelte azon vállalatokat, amelyek szerinte megsértették szabadalmait. Számos kevésbé ismert vállalat mellett a Microsoft, a HMV, és a Loudeye által nemrég felvásárolt On-Demand Distribution in Europe is kénytelen volt peren kívül megegyezni a cég vezetésével, amely mindvégig kitartott álláspontja mellett. A megállapodások pénzügyi részleteit egyik esetben sem hozták nyilvánosságra, de nem kétséges, hogy az E-Data sérelmeit jelentős összegekkel kárpótolták.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Laci #6
    Az Apple ms elleni peréből például megintcsak nem lett semmi 85-ben.

    "HATLMAS PENZEKET SZEREZVE VELE" Ja csak az Apple nem teljesen a semmiért szedi a hatalmas pénzeket vele, míg az ilyen mocskos paraziták (e-data, bsa, riaa, stb.) igen. És még akadályozzák is annak a fejlődését ami valamire használható is.
  • Vernoon #5
    Hahhhha!
    Azer' Steve Jobs is bekaphatja. Megtalalta a parjat.
    Ez van. Valaki 85-ben kitalata, levedette, 19 ev mulva valaki alkalmazza (HATLMAS PENZEKET SZEREZVE VELE), persze, hogy perli. Az apple is perelne forditott esetben.
  • Laci #4
    Ez persze azért is van mert mi emberek hagyjuk hogy mindezt megtehessék.
  • rolika #3
    az eszem megáll, komolyan...
    az előbb münchen, most meg ez...
  • Laci #2
    e-data: bekaphatja. Koszos parazita-cég. Az ilyenek csak arra jók, hogy a másikat kiszipolyozzák mondvacsinált indokok alapján.

    "A vállalat birtokában lévő, 1985-ben bejegyzett szabadalom az adatok távoli értékesítéséről, és a megvásárolt adat fizikai eszközre történő továbbításáról szól"

    Ennyi erővel az Edison Laboratory is állandóan perelhetne a lemezre való rögzítésért, meg a Marconi család a rádión való továbbításért, hogy azt már levédték.

    "megvásárolt dallamok általában CD lemezekre, vagy az iPod készülékek merevlemezeire kerülnek."

    Ez aztán a nyomos érv: "...általában..."

    " vagy az iPod készülékek merevlemezeire kerülnek. "

    Ja ha iPod-ra is lehet másolni akkor az Apple is bűnös... hehh
    Minnél több helyről minnél több pénzt beszedni a semmiért. Nem is tudom minek hagyják hogy az ilyen élősködő cégek mint ez az e-data, a riaa meg a mocskos bsa mindenhol garázdálkodjanak, persze az ms féle suxx nagy elpofátlanodott cégek hathatós anyagi támogatásával...
  • asdasdasd #1
    Eleg szivas, hogy ilyen altalanos dolgokat szabadalmaztatni lehet. USA sux.