Berta Sándor

Lefoglaltak egy német illegális zenei szervert

Kénytelen volt beszüntetni a működését a Lupodata nevű német illegális zenei szerver. A nem mindennapi zsákmányról Gerd Gebhardt, a német zenei ipari szövetség elnöke számolt be a világsajtónak.

A vezető közlése szerint a németországi zenei kalóz-csoportokat szisztematikusan fel fogják számolni, és a mostani akcióval ismét sikerült az eltökéltségüket bizonyítaniuk. A Lupodata a legnagyobb az eddig Németországban lefoglalt, illegális zenei tartalommal bíró szerverek közül. A szervert a hatóságok a hamburgi székhelyű proMedia GmbH szakértőinek segítségével tudták beazonosítani. Magát a két számítógépből álló rendszert a rendőrök június 15-én reggel 7 óra 30 perckor, Nürnberg városában foglalták le.

A nyomozók az akció során a két PC-ben összesen 12 merevlemezt találtak, amelyeken összesen 60 ezer zeneszám, köztük 4 ezer teljes zenei album volt. A szervert a felhasználók a Lupodata név alatt tudták elérni. Külön jó hír volt a rendőröknek, hogy az akció mondhatni in flagranti-ban zajlott, hiszen a rajtaütésszerű házkutatás során a szerver éppen működött. A razzia kellős közepén éppen egy felhasználó próbált meg letölteni egy teljesen illegálisan a gépek merevlemezein lévő zenei albumot.

A szervert üzemeltető 56 éves férfi munkaidejében egy nürnbergi szoftvercég hálózati technikusaként dolgozott és a szaktudását arra használta fel, hogy ne csak törvényesen, de illegálisan is "tevékenykedhessen". Sajnos arról nincs információ, hogy a férfi pénzért vagy ingyen tette hozzáférhetővé az illegálisan másolt zeneszámokat és albumokat.

A gyanúsított a helyszínen bevallott mindent. A német törvények szerint börtön- és öt számjegyű (több tízezer eurós) pénzbüntetésre számíthat. Az akcióban a rendőrségen, az államügyészségen és a proMedia GmbH szakértőin kívül részt vettek még az IFPI nemzetközi zenei ipari jogvédő szervezet munkatársai is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • AtisH #13
    Hát akkor most ünnepélyesen összeszartam magam és megesküszöm, hogy 56 évesen nem fogok empéhárom letöltésre szervert üzemeltetni.:-DDDD
  • AtisH #10
    Nekem egy kicsit furcsa, hogy csak éppen EGY felhasználó töltött le akkor. Egy normális szerveren általában ennél jóval többen "lógnak". Vagy az is lehet nem ez az egyetlen szerver, vagy nem ez a legnagyobb...
  • Piscator #9
    Gonosz nemzetgazdaság veszélyeztető illegális letöltők.
    Ez borzasztó.
  • IMYke2.0.0.0 #7
    Pontosan!

    -----------------------------------------
    .:i2k:. = IMYke2000 - @ - 2004®
    -----------------------------------------
  • Turmoil #6
    Úgyis azt lesz, hogy előbb-utóbb leállítják az összeset, és utána nem fogják érteni a kiadók, hogy miért nem növekednek az eladások. Mert arra nem gondolnak, hogy vannak ám olyanok, akiket csak azért érdekel, mert megszerezhető. Ha nem jut hozzá, akkor nem szerzi be:)
  • htmm #5
    Hehe, enmtudjak, hogy fizetos volt e ;]
    De a serveren levo zenek szamat tudjak, a forgalmat is. Szanalmas.
  • awender #4
    Szegény bácsi :(
  • juhand #3
    1. engem az érdekelne, hogy az SG kinek szurkol a felhaszoknak vagy a RIAA és tsai csoportnak, mert a cikkek inkább a másodiknak húznak.

    #2 azzal egyet értek hogy aki üzérkedik, tehát akár csak egy CD árán felül elad a rajta lévő más szerzeménye miatt a büntetést érdemel. De a sima hétköznapi másoláson nem kéne gondolkodni. Az információ másolható ez egy hülye tulajdonsága, de letagadhatatlanul van neki. Kár ágálni ellene minden erővel.