Berta Sándor

RIAA - újabb fájlcserélők a célkeresztben

Először az Egyesült Államokban kerültek a zeneipar érdekeit védő szervezetek célkeresztjébe a fájlcserélő szolgáltatásokat igénybe vevők, majd Hollandia és Ausztrália következett, most azonban újra az USA van soron.

Ezúttal ismét az Egyesült Államokban "csaptak le" a fájlcserélőkre, újra a RIAA lépett akcióba. Kérdés persze, hogy milyen eredménye lesz az újabb pereskedéseknek. Az amerikai zenei ipari szövetség, a RIAA úgy látszik, úgy vélte, ideje ismét fellépni a fájl-csereberélők ellen. A szervezet ezúttal 531 internet-használó magánszemély ellen akar vádat emeltetni, a szerzői és szomszédos jogok megsértése miatt. A szövetség egyúttal kezdeményezte az ügyben eljáró bíróságoknál, hogy kötelezzék arra az ügyben érintett öt internetes szolgáltatót, hogy adják ki számára a felhasználók személyes adatait.

Az IP-címük alapján azonosított fájlcserélők három floridai és egy New Jersey állambeli városból származnak, az utóbbinál kiderült, hogy Tretonról van szó. Floridában található egyébként a Comcast Cable országos jelentőségű kábelhálózat-üzemeltető vállalat központja, míg New Jersey-ben az EarthLink internetes szolgáltató cég székhelye van. Az egybeesés minden bizonnyal nem véletlen.

A RIAA természetesen kidolgozta stratégiáját, amellyel akár a "megbocsátó hivatal" szerepében is feltűnhet. A jól bevett séma szerint a RIAA közli a felhasználókkal, hogy eltekintenek a vádemeléstől, amennyiben az illetők kártérítést fizetnek. Ennek összege akár háromezer dollár is lehet. Ezzel azonban nem ússza meg az illető, ugyanis a szervezet garanciákat kér arra vonatkozóan, hogy az adott felhasználó soha többet nem tölt le zenét illegális forrásokból. Az adott szó, nem biztos, hogy ez esetben elég a jogvédők számára.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Shadow_THH #13
    Egyetértek...

    A legjobb az igazságszolgáltatásukban, hogy pisztolyt mindenki tarthat meg lődözgethet vele: ez nem baj hiszen ehez joguk van, ez a szabadság. Aki meg tölt annak dádá lesz... Szerintem ez a világ legjobb biznisze! Sok agyon plasztikázott pop-sztár nyomja a lóvét nekik, aztán még veled is megbocsáltóan fizettetnek 3 rugókat. Ha úgy vesszük még ők tartoznak nekünk köszönettel, mert ha nem töltenénk zenét akkor nekik sem lenne munkájuk :D Az pedig már alapból szánalmas, hogy meg akarják állitani teljesen az illegális másolást és fájl cserélést. Szegények biztos gondban vannak hogy következő alkalommal milyen mese szöveget találjanak ki, mert ugye a "kazza-n sok underage képet lehet találni miközben mp3 audiót keresel" szöveg már lefutott.
    Ide a rozsdás bökőt hogy a következő már a teroristák miatt lesz, hogy ők igy töltik le a számokat és igy tanulnak meg angolul énekelni :PP
  • Yfel #11
    A Freenet linkje: http://freenet.sourceforge.net/

    Sajnos ebbe a fórumba egy kicsit sok lenne a freenetet bemutatni, de tulajdonképpen egy névtelen információ-csere hálózatról van szó. Jó, csak a felépítése miatt sajnos elég lassú (még szélessávú internetes kapcsolattal is)

    Y
  • Cat #10
    ti tévedésben vagytok
    büncselekménnyel összefüggésben a rendőrség BÁRMIKOR kikérheti az ip cimeket, a szerzői jogvédőknek csupán feljelentést kell tenniük, a többi már a rendörök dolga. Egyébként az amerikai filmkiadók többszáz magyar internetszolgáltatónak küldtek levelet, időponttal és ip cimmel, hogy a felhasználójuk törvényt sért. Az ISP meg azonnal továbbította a felhasználó felé, hogy fejezze be, mert még egy ilyen levél és szerződést bont arra hivatkozva, hogy illegális tevékenységre használják a netet.
    Ti álomvilágban éltek...
  • Darth Sith #9
    előkerestem az internet szerződésemet és benne van hogy "a szolgáltató nem adhatja ki harmadik fél számára az információkat", ergó a RIAA baszhatja. :)
  • htmm #7
    Es milyen jogon jutott hozza a riaa a kerdeses felhasznalok ipcimehez? Nem hiszem, hogy volt engedelyuk, hogy loggoljak a forgalmat. Igy viszont ok is torvenysertest kovettek el. Ha pedig ok mukodtettek par klienst, ahonnan le lehetett tolteni , hogy igy gyujtsenek ipcimeket, akkor bunreszesek. Szoval honnan is vannak azok az ipk?
  • Yfel #5
    Nem vagyok tul nagy szakerto a temaban, de szerintem nem tudod az IP-det titkositani... a belso halozatodon levo gepek IP-jet tudod csak takarni IP-masquarade-el de attol meg a szamitogep amin kereszul kijutsz a netre "be kell, hogy vallja" a cimet a halozatnak.

    A tuzfalad meg nem er semmit erre az alkalmazasra... a titkositas detto.

    Maganak a halozatnak kellene titkositva lennie... A Freenet ilyen, de baromi lassu.

    Y
  • Yfel #4
    En is pont ezt akartam irni... nehogymar az en penzembol pereljenek be :o)

    Ezekutan is letoltok mindent... egy ido utan az RIAA-nak is bele fog torni a foga a rengeteg perbe... az ido nekunk dolgozik.

    Y
  • Csatti #2
    Én garantáltan megfogadnám, hogy többet nem veszek még véletlenül sem zenét...
  • Csudri #1
    Ez egyszerűen szánalmas!