Hunter

Hogyan született az első csillag?

Számítógépes szimulációval sikerült előállítani a világegyetem első csillagainak kialakulását, vagyis azt a folyamatot, ami annak idején végbe mehetett.

A csillagok a Nagy Robbanás után kialakult hidrogén, hélium és a rejtélyes "sötét anyag" felhőiben ragyoghattak fel először. Az új háromdimenziós modell, mely bemutatja ezen felhők dinamikáját, arra enged következtetni, hogy az objektumok rendkívül kis ingadozásokból formálódtak. Ahogy összeálltak, a hidrogén lehűlt és sűrű hideg gázfelhőket alkotott. Ezeknek a felhőknek a közepében születtek a csillagok. A Science magazinban megjelent tanulmány arra utal, hogy a legelső csillag egy a Napnál százszor sűrűbb hidrogén és hélium felhő gravitációs összeomlásának eredménye.

"Modellezésünk azt sugallja, hogy az első csillag egy protogalaktikus felhőből sűrűsödhetett össze egy saját gravitációval rendelkező, teljesen molekuláris hidrogén és hélium masszává, mely legalább százszorosa lehetett a Napnak" - mondta Michael Norman, a California Egyetem fizika professzora. "Úgy véljük, ezek az objektumok voltak az első csillagok, az univerzum első fényei."


A csillagképződés egy fontos következménye a fokozatosan nehezedő kémiai elemek termelődése. A lítiumnál nehezebb atomok, melyek természetes előfordulásúak a világegyetemben, a nukleoszintézis eredményei. Annak a folyamatnak, mellyel a csillagok masszívabbá "kovácsolják" a könnyebb elemeket. A tudósok szerint sok csillaggeneráció -mindegyik felhasználva elődjeik maradványait, majd újra elosztva azokat felrobbanásukkal, vagy szupernóvává válásukkal - kellett az univerzum jelenlegi elemi sokaságának előállításához.

Míg a csillagászok abban egyetértenek, hogy a kozmikus struktúrák első generációja hatalmas csillagokat alkotott, az első nagymérvű struktúrák természetéről nincs általánosan elfogadott álláspont. A csillagködök, hatalmas feketelyukak és a Jupiter méretű égitestek mind csak találgatáson alapulnak. Az univerzum nagymérvű struktúráinak fejlődése rendkívül nagymértékben függ az első struktúrák kialakulásának részleteitől.

Milyen volt az első csillag?

"A kép, amit szimulációink elénk tárnak, arra utal, hogy az összes fémmentes csillag rendkívüli méretű volt és elszigeteltségben formálódott" - mondta Norman.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Inquisitor #8
    Igaz, igaz! :D
    De most olvasom az Idő rövid történetét és ott a csillagok meg a világegyetem keletkezését egy egyszerű és átlátható dolognak írják le, ami alapján a teljes Káosz-szal kapcsolatos tudást figyelmen kívül hagyták.
    Azért kérdezem, hogy ezt mi alapján modelezzték???
  • Mister #7
    Nem is így csináltam!!! :)
  • rotator #6
    Remélem ezt nem Skandar Graun regényekre alapozod...
  • Dömper Ármánd #5
    Ebből látszik, hogy nem olvastál eleget a káoszról...
  • Inquisitor #4
    Hmm. Éppen most olvastam ezt azt a Káosz-ról, és ha az ott leírtaknak csak az 1%-a igaz (azért kicsit több), akkor már azt se lehet utólag kiszámolni PONTOSAN ami 24 órával ezelött történt.
    Akkor ezt ők hogyan modellezték????