Gyurkity Péter

Túl rövid a DualSense-vezérlők üzemideje

Erről számolt be egy külsős lap, a hírt pedig nem sokkal később a Sony is megerősítette.

A japán gyártó eredetileg még augusztusban jelentette be vadonatúj vezérlőjét, amely néhány héten belül a piacon is megjelenik. Ezt viszonylag sokan várják, ám egy külsős beszámoló alapján a friss változat némileg csalódást keltő, a Sony maga pedig nem is tagadja a visszalépést.

A The Verge adott hírt arról, hogy közelebbről is szemügyre vehették a legújabb, egyelőre még érkezőben lévő kontrollereket, amelyek elsősorban az akkumulátor, vagyis az üzemidő hossza kapcsán váltottak ki bennük vegyes érzelmeket. Nagyon gyorsan világossá vált ugyanis, hogy a friss példányok még a közvetlen elődhöz képest is szerényebb akkumulátorral érkeznek, emiatt pedig az üzemidő a vezetéknélküli módban még szerényebb lesz, ami nyilván sokak számára csalódást jelent majd. Nem teljesen rózsás tehát a kép, bár a Sony hamarosan egy hivatalos reagálást adott ki, amelyben igyekeztek megmagyarázni az okokat.

Ez utóbbi alapján a cég mérnökei igyekeztek a lehető legtöbb funkciót belepasszírozni a változatlan méretű kütyübe. A jobb funkcionalitást a szerényebb akkumulátor mellékelésével kellett kompenzálniuk, ami viszont teljesen egyértelmű módon rövidebb üzemidőt eredményez, bár a hosszabb USB-kábel is felbukkan itt alternatívaként, vagyis azon játékosok, akik hajlandóak vezetékes üzemmódban használni a kontrollert, már megkerülhetik a fenti megkötést. Ez részben elfogadható magyarázat, bár mindenképpen érdemes megjegyezni, hogy annak idején már az eredeti DualSense kapcsán is hasonló negatív vélemények jelentek meg, különösen a DualShock 4 üzemidejéhez szokott felhasználók részéről.

A DualSense Edge január 26-án rajtol el a piacon, ennek hivatalos ára 200 dollár.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Ender Wiggin #1
    3 méteres kábel elfogadható...