Gyurkity Péter

Oxigénhiány okozta az első kihalást

Emiatt következett be a meglévő állatok többségének elpusztulása, ám a pontos ok még kérdéses.

Nem is olyan régen, egy további tanulmánynak köszönhetően, mi is beszámolhattunk arról, hogy nagy valószínűséggel oxigénhiány okozta az egyik nagy kihalási eseményt, amely 420 millió évvel ezelőtt következett be. Most arról olvashatunk, hogy az első ilyen katasztrófát is ugyanez okozta, ami a klímaváltozáshoz köthető.

A napokban a Virginia Tech kutatói tették közzé saját munkájuk eredményeit, amelyek a pandémia alatti vizsgálódásnak köszönhetően születtek meg. Mivel a szakembereknek ezen időszakban nem volt lehetőségük a terepen való kutatás elvégzésére, így hosszabb időt tölthettek a meglévő elméletek tesztelésével, ennek révén pedig arra a következtetésre jutottak, hogy a meglévő fosszíliák által visszaigazolt első nagy esemény szintén az oxigén hiánya miatt következett be, bár azt még nem tudjuk, hogy ezt pontosan mi váltotta ki. Az mindenesetre világos, hogy az állatvilág durván 80 százaléka pusztult el ennek következtében, és bár a globális felmelegedést is megemlítik az anyagban, ennek kapcsán egyelőre csak találgathatunk.

Felmerül többek között a globális vulkáni tevékenység felerősödése, a tektonikus mozgások folyamata, valamint az aszteroidák becsapódása, de az egyetlen biztos részlet az állatok kihalása, ami az oxigén hiányára adott válasz, annak egyenes következménye volt. Ez számunkra különösen fontos fejlemény, mivel egy másik tanulmányban a kutatók már arra világítanak rá, hogy a klímaváltozás részeként felmelegedő édesvizek kevesebb oxigént tárolnak el, eközben pedig az intenzív földhasználat tovább erősíti a folyamatot a maga kemikáliáival, azok hatásaival.

Ezen első nagy kihalás (legalábbis az állatok területén) az ediakara időszakában következett be, durván 550 millió évvel ezelőtt. A sorban 5 másik nagy esemény következett, amelyeket már jobban ismerünk, 440, 370, 250, 200, illetve 65 millió évvel ezelőtt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • NEXUS6 #120
    #116
  • defiant9 #119
    A 116-ban nincsenek releváns érvek/válaszok, de egyre több hazudozás, mivel Nexus6 a semmitmondó mantrába menekült itt is, ezzel vitaképtelenné vált. (további körkörös hivatkozásra már nem reagálok)
  • NEXUS6 #118
    #116
  • defiant9 #117
    "Értem, tehát az adott témával kapcsolatban NINCS semmilyen szakmai jellegű álláspontod, kérdésed,"
    Igen, miért kell 22x leírni hogy itt a te állításod megalapozottsága képezi a vita tárgyát. Mi alapján tetted a vitaindító tényszerű kijentést?

    "Kértem hogy idézd be az állításom, nem látom. Vagyis újabb sunnyogás amit produkálni tudsz, miközben te követeled hogy én idézzek. Tehát, hol az állításom?"
    Továbbra sincs idézet. Nyilván mivel nem tettem semmiféle megállapítást amivel egyet érthetett volna. Nexus6 sunnyogás+1

    "Ez ettől függetlenül nem változtat azon a TÉNYEN, hogy a kérdéses számokat TE irtad le először."
    Utolsó figyelmeztetés: Amennyiben nem vagy képes a kijelentő és kérdő mondat közti különbséget felfogni úgy alapszintű kommunikációs képességek miatt is vitaképtelennek leszel minősítve.

    "Továbbra is szükség lenne, a vitát indító alapkijelentésem,"
    Keresd ki. Beidéztem a releváns állításaidat. Azt állítottad hogy van az álláspontodat/elképzelésed alátámasztó, a kérésnek megfelelő modelled, de ilyet a mai napig nem tudtál felmutatni. Vagyis hazudtál.
    Amit felmutattál az szöges ellentéteben van a vízpára koncepcióddal. Fogadd el hogy a CO2 az elsődleges oka a jelen felmelegedésnek, úgy ahogy a klímakutatók eredményeiből kijön.
  • NEXUS6 #116
    Értem, tehát az adott témával kapcsolatban NINCS semmilyen szakmai jellegű álláspontod, kérdésed, a számokat HASRAÜTÉS módszerével generáltad (nyilván).
    Akkor felmerül bennem a költői kérés (nyilván erre is tudjuk ugyan választ, de azt is, hogy nem fogod ezt egyértelműen kimondani), hogy minekután a #15-ben megkaptad tőlem az általad feldonbott számokra vonatkozó VÉLEMÉNYEMET, és jeleztem, hogy ezen számok mennyire (NEM) tekinthetők szakmailag MEGALAPOZOTTNAK, akkor még vagy 40 általad befloddolt hsz-en keresztül itt rugózol gyak ugyanazon a kérdésen? Ha figyelembe is vesszük szerény személyem iránt mutatott, arcpirítóan jóleső rajongásod, akkor sem indokolható, helyesebben magyarázható a sem szakmailag, sem pedig a morálitás szempontjából nem elfogadható, a fórumozás vitakultúrájával összeegyeztethetetlen TROLLKODÁSON kívül mással eme hihetetlen aktivitásod.

    Megjegyzem minekután kijelentetted, hogy NINCS szakmai álláspontod a témával kapcsolatban, gyak irreleváns, hogy az általad megadott számokat én hogy értelmeztem, használtam fel aztán a válaszomnál (diszkrét értékek, vs intervallum).
    Ez ettől függetlenül nem változtat azon a TÉNYEN, hogy a kérdéses számokat TE irtad le először.

    Nos, az a helyzet, hogy a vádaskodásod alátámasztása még mindíg nem éri el a szükséges minimális szintet.
    Továbbra is szükség lenne, a vitát indító alapkijelentésem, aztán az ehhez kapcsolódóan felmerült kérdésed pontos beidézése, illetve válasz pontos és teljes, nem szövegkörnyezetéből kiragadott beidézése mellett, a kapcsolódó, ezekre mutató linkek megjelenítésére.
    Nézd, mindketten tudjuk, hogy mi volt a konkrét válaszom, akit érdekel és marha sok ideje van megnézheti a "vita" teljes folyamatát.
    Akkor is ugyan így trollkodtál, mint most, csak akkor több száz hsz-en keresztül. Most is itt a #15-ben már megkaptad a vállaszt, ami nem olyan volt, amire számítottál, ezért nemes egyszerűséggel nem vetted figyelembe.
    Sztenderd általad művelt eljárás, a válasz letagadása! Újra és újra ugyan azok a sztenderd mintákat mutatod a vit.. trollkodásaid során.
  • defiant9 #115
    "Értem, tehát beírtál két számot, amivel te sem értesz egyet? :O"
    A kérdésemmel egyetértek, erre szabadon adhattál bármiféle választ, ezt reprezentálja a kérdőjel. Az hogy te mit adtál innentől már a te álláspontod.
    Az hogy mivel értek egyet azzal kapcsoltban már elírtam, semmiféle leírt nem tükrözik az én álláspontom, nincs publikus állspontom a kérdésem. Ennyit sem tudsz felfogni? Ha ezt folytatod akkor a vitában elvárt minimális értési szint nem teljesítése miatt vitaképtelennek minősülsz, és zárom a szálat.

    Én:"Nem tettem ezzel ekvivalens megállapítást. Ha szerinted igen, akkor idézd be szó szerint hol tettem ilyen kijelentést!"
    Kértem hogy idézd be az állításom, nem látom. Vagyis újabb sunnyogás amit produkálni tudsz, miközben te követeled hogy én idézzek. Tehát, hol az állításom?
    Az alapkérdés(amiről próbálsz elterelődni) még mindig az hogy amit te mit állítottál(már az általam leírt számok előtt) azon állításodnak mi is az alapja?

    "Nem látom a linkeket!"
    Itt lett a kérdés feltéve, amire a válaszod igen volt: https://sg.hu/forum/uzenet/1620578418/114
    A válasz szerint fel tudod mutatni a kérdésben megfogalmazott kritériumok szerinti modellt.
    Ott tatunk hogy el is fogadtam hogy a felmutatott japán MRI-ESM modell lenne ez, ebben azonban baromira nem az van amit látni szeretnél. Közelében sincs. Vagyis vagy abban hazudtál hogy van releváns modelled, avagy abban hogy az MRI-ESM lenen az.
  • NEXUS6 #114
    Értem, tehát beírtál két számot, amivel te sem értesz egyet? :O
    Vagy egyetértesz ezekkel az értékekkel, illetve egyetértesz azzal, hogy akár a lehetséges érték a TE általad megadott két érték között is lehet?
  • NEXUS6 #113
    Nem látom a linkeket!
  • defiant9 #112
    "Ki írta le először ezeket a számokat olyan összefüggésben, hogy azok jellemzik, szinonímái az elenyésző fogalomnak az adott összefüggésben? TE!!!"
    Hazudsz, én soha nem írtam le hogy "szerintem is valahol 0,1-10% között lehet "
    Nem tettem ezzel ekvivalens megállapítást. Ha szerinted igen, akkor idézd be szó szerint hol tettem ilyen kijelentést!

    Döbbentes hogy milyen szintre jutottál a hazudozásban. Nyilván és azt hiszed hogy így menekülhetsz, de nem, csak magadat minősíted ezzel.
  • defiant9 #111
    Kérésem ez volt: Remek. Kérem akkor ezekre mutató a linket. Tehát a kritérium az hogy a GHG/CO2 helyett más elsődleges okra támaszkodjanak. És ha már beteszed, akkor egyben megnevezhetnéd hogy ezen modellek szerint mi indukálta/indukálja elsősorban a felmelegedést ha nem a CO2 és társai.
    Nexus6 állítása: "Válaszom az, hogy igen feltudok mutatni ilyen klíma modellet,"
    Én: Remek. Kérem akkor ezekre mutató a linket.
    És technikailag itt tartunk még mindig, lassan 1 éve, várom a linket. Illetve mondhatjuk hogy hogy megadtad, a japán
    Meteorological Research Institute Earth System Model version 2.0 (MRI-ESM2.0)
    modelljét, ami azonban a CO2-t teszi az legfontosabb komponens helyére(1.85 W m−2), a visszacsatolások kapcsán pedig szumma hűtő hatást ad eredményül (Net feedback: -1.1 – -1.41 W/m2/C)