Gyurkity Péter

7 nanométeres orosz chipen dolgoznak

Az ehhez szükséges berendezést állítaná össze egy egyetem, ami nagyon nehéz lesz.

A napokban számoltunk be arról, hogy a Kína által Oroszországba leszállított chipek nagyjából 40 százaléka rossz, ami azt jelzi, hogy a szürke úton beszerzett készletek minősége erősen megkérdőjelezhető. Nem véletlen, hogy az amerikai szankciók után most a hazai fejlesztésekre helyeznék a hangsúlyt, az egyik ottani egyetem pedig komoly tervekkel állt elő.

Egy hivatalos weboldalon látott napvilágot a kormányzati stratégia részeként elképzelt projekt, amely egy, már a 7 nanométeres chipek előállításához szükséges berendezés kialakítását célozza meg, mégpedig nagyjából az évtized végéig. Az Orosz Tudományos Akadémia Fizikai Intézete abban bízik, hogy az ország egyik legjobb központjaként sikerülhet a munka, ennek során azonban tulajdonképpen 8 év alatt kellene mindazt elérni, ami a litográfia területén vezetőnek számító ASML számára évtizedeket vett igénybe. Ez utóbbi cég 14 év alatt jutott el 65-ről 7 nanométerre, ami már önmagában jelzi a nehézségeket.

Az orosz fél ennél jóval nagyobb akadályokkal szembesül, hiszen jelenleg a legjobb hazai gyártósor 65 nanométeres technológiát alkalmaz, a hivatalos cél pedig a 28 nanométeres osztály sorozatgyártásának elérése az évtized végéig. A 7 nm ennél nyilván jóval nehezebb feladatot jelent, egyelőre pedig a litográfiai szkenner összeállítása szerepel a tervben, amelynek alfa változata két éven belül, bétája pedig újabb két évvel később készülne el – hogy azután 2028-ra megkapják a végleges, jóval nagyobb produktivitást kínáló példányt. Emellett további berendezésekre is szükség lesz, hogy valóban lehetővé váljon a chipek gyártása, ezek pedig szintén nem állnak ott rendelkezésre.

A tajvani, amerikai és európai gyártók jelenleg nem szállíthatnak saját megoldásokat Oroszországba, az ARM sem licencelheti saját technológiáját, így az illetékesek a külföldi fejlesztések visszafejtésével, valamint a hazai tehetségek jobb okításával igyekeznek áthidalni a nehézségeket, ez viszont szintén hosszú éveket vesz majd igénybe.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • TokraFan #21
    Egyrészt, a kettő összefügg. Azért létezik az igényelt nyugati tech és kényelem, mert politikailag és gazdaságilag más modellt visznek, ami engedi a versenyt és az innovációt, ellentétben a protekcionista autokrata/diktatórikus rendszerekkel (lásd. orkok vagy sajnos ma már hazánk is).
    Másrészt, nem vagyok meggyőződve az un. törpe kisebbségről. Jelenleg egy lájtos kádár 2.0, abszolút bolsevik/kommunista mentalitású kormánnyal, akik már nyíltan támogatják a terrorista oroszokat, akik ellen 1989-ben még "Ruszkik haza" mantrát tolták (vagy említhetjük a köpönyegforgató pohos beszédét 2009-ből, amikor még arról beszélt, hogy nem azért rúgtuk ki az oroszokat az ajtón, hogy aztán visszaengedjük az ablakon). Ehhez képest jelenleg egy k*rva nagy Hörmann kaput nyitottak nekik, ugyanezek ez "emberek". Mivel a teljes KESMA hálózatból nyugat ellenes és oroszbarát propaganda harsog -egyedüliként pl. az EU-ban-, nem mérvadóak a választási eredmények sem, mert az emberek jelentős része alternatív valóságokat lát és nagyjából esélye sincs más forrásból tájékozódni. Ezt hívják agymosásnak, ami kiválóan működik az oroszoknál is, és pont arra a mintára itt is.

    Van abban valami bájos, amikor olyanok támogatják putlert, akik egyébként "rohadt kommunistáznak". A kedvencem meg az, hogy putler itt a keresztyén kulturrra védője, miközben sarló-kalapácsos szovjet zászlót húzat fel az elfoglalt városokban (ahonnan szerencsére nem sokkal később ki is pucolják a tardokat az ukik, a szovjet zászlójukkal együtt).
  • nlght #20
    Ne nevettesd ki magad a semmilyen érveiddel :DDD
  • Sir Cryalot #19
    " Nem kapnak enni és inni a ruszkik jelenleg, vagy lootolnak vagy éhenhalnak. A fizetések nem érkeznek meg.

    Van egy jó youtube csati, ahol ukrán mobilhálózatból indított ruszki hívásokat raknak fel, amiket elfogtak. Nagyon érdekes hallgatni a ruszki katonák szempontját."

    hihető :DDD
  • ostoros #18
    A nyugati dolgokat mi magyarok is szeretjük. Elsősorban nyugati árut akart a magyar ember, meg szabad utazgatást a rendszerváltás előtt. Politikai garnitúrát cserélni csak egy törpe kisebbség akart.
  • nlght #17
    Putyinnak max 1-2 év van hátra az EÜ okokból, neki mind1. De az orosz népnek nem, az új generációk hozzászoktak a nyugati dolgokhoz, ők nem akarnak szovjet unió 2.0-át. Putyin fejben mindig is egy KGB ügynök volt és az is maradt, neki a hidegháború az egész életét áthatja.
  • kvp #16
    Van egy olyan erzesem, hogy Putyinnak megfelelne a teljes izolacio is. Az volt a deklaralt celja, hogy a nyugati kultura es eszmek ne jussanak el Oroszorszagba, amire az eszakkoreai szintu izolacio pont megfelelne.

    A nyugat ezzel szembem azt szeretne elerni, hogy az orosz emberek megdontsek a vezetest es egy nyugatbarat kormanyzatot tudjanak a helyukre ultetni. Mondjuk azzal nem szamolnak, hogy sokkal radikalisabb vezetes is kerulhet Putyin helyere, raadasul az oroszok meg arra jatszanak, hogy Europa belerokkanjon, az USA pedig politikai valtozason menjen keresztul. Igazabol turelemjatek, amelyik kormanyzat hamarabb bedol (USA/EU/Oroszorszag), az veszit.

    Ezzel szemben a nyugati vezetes (foleg az amerikai) teljesen meg van gyozodve rola, hogy ok csak erosebbek lesznek (ez valamennyire igaz is, Europa rovasara), mig az EU vezetese egy jo lehetoseget lat a krizisben az Europai Egyesult Allamok letrehozasara. Amivel szinte senki nem foglalkozik, az az, hogy kozben szepen lassan Kina lesz a vilag vezeto birodalma (elobb gazdasagi, majd politikai szinten), ugyanis most mar Oroszorszag teljes eroforraskeszletet is magaenak tudhatja, a high tech ipar nagyreszevel. Ha Tajvan is hozzajuk tartozna, akkor Del Korea maradna az egyetlen nyugati orientaltsagu technologiai kozpont. Az meg nagyon kozel van Eszak Koreahoz es Kinahoz. Majdnem olyan kozel mint Tajvan.
  • Sequoyah #15
    Eszak-Korea is onellato, oket sem lehet (tovabb) szankcionalni.
    Lehet ezt jatszani, es onellatonak lenni, csak ez azt is jelenti, hogy a fejlett vilag mogott kullogsz folyamatosan, alacsonyabb eletszinvonallal, a felzarkozas eselye nelkul.
  • nlght #14
    Kalasnyikov raktáron? Rengeteg rozsdás van még raktáron.
    Fegyver és járműgyártás? Akadozik erősen sok szegmens.

    Tudod mi nincs nekik? Morál.
    És ez sokkal nagyobb gond mint gondolják egyesek. A sorkatonák már rengeteg tisztet megszabadítottak az életüktől, ez egy normális hadseregben elképzelhetetlen lenne. Naponta ezrek dezertálnak. Te is azt tennéd, ha magadnak kéne megvenned a felszerelést és a kaját. Nem kapnak enni és inni a ruszkik jelenleg, vagy lootolnak vagy éhenhalnak. A fizetések nem érkeznek meg.

    Van egy jó youtube csati, ahol ukrán mobilhálózatból indított ruszki hívásokat raknak fel, amiket elfogtak. Nagyon érdekes hallgatni a ruszki katonák szempontját.

    https://www.youtube.com/channel/UCPzy5fPr7RDpw_vLSPMHMgQ/videos

    Sokan pl. azt hiszik, hogy német nácik ellen harcolnak, mint a nagyapjuk. Durva agymosás megy! Vannak katonák akik bevallották telefonon az anyjuknak hogy hogyan kínoznak ukránokat, őket ez alapján majd bíróságra is rángatják, ha vége a háborúnak. De vannak vicces részek is, pl. amikor a részeg orosz parancsnokokról sztoriznak, akik majdnem felrobbantották az ammo depot, mert részegen gránátozgattak.


  • nlght #13
    Mindenki ezt mondja a saját cégéről, mégis mindent is feltörnek. Az offline gépek sincsenek tökéletes biztonságban, az csak illúzió. Lásd az iráni urándúsító esetét vagy a USA légierő titkosított anyagait.
  • Tetsuo #12
    Állítólag az a holland cég online vezérli a gépeit.