Berta Sándor

Több ezer robot építheti a Tesla autóit

A társaság jövőre kezdi meg a gépek gyártását.

Tavaly az AI Day nevű rendezvényen Elon Musk alapító és vezérigazgató úgy vélte, hogy egy saját robot legyártása a következő logikus lépés a Tesla számára és a jövőben egy ilyen modell akár még a személyes barátunk is lehet, elsődleges feladata viszont a nehéz és unalmas feladatkörök ellátása lesz. Februárban a menedzser azt mondta, hogy a számára mindennél fontosabb az új, Tesla Bot (új nevén Optimus) humanoid robot, mint az elektromos gépkocsik, például a Cybertruck megalkotása. A gép egyszerre 20 kilogramm hasznos terhet tud majd cipelni és közel 70 kilogramm súlyt lesz képes egyszerre felemelni.

Most kiderült, hogy a Tesla Motorsnál zajlik a humanoid robot fejlesztése és várhatóan 2023-ban kezdhetik meg a gyártást. A nemrég nyilvánosságra hozott, Motion Planning & Navigation, Tesla Bot című álláshirdetésből kiolvasható volt, hogy az 1,77 méter magas, alig 56 kilogramm súlyú gépet kezdetben hol fogják használni. A hirdetés alapján a cég azt tervezi, hogy több ezer humanoid, kétlábú Optimus dolgozik majd a gyáraiban. Most mérnököket keresnek, hogy megtervezzék a mozgássorozatokat és a navigációt az üzemi szinteken. A lépéssel a Tesla Motors bebizonyíthatja az Optimus értékét azáltal, hogy saját maga lesz a robot legfőbb vásárlója.

A hirdetés szerint a Tesla Bot központi eleme egyedülálló lehetőséget kínál a legkorszerűbb mozgástervezési és navigációs algoritmusok kidolgozására, amelyek a valós gyártási alkalmazásokban való használatban csúcsosodnak ki. A vállalat szerint a Tesla Bot első verziója egyszerű, ismétlődő feladatok elvégzésére összpontosít majd, ami a robotot üzemi környezetben teszi majd hasznossá. A Tesla Motors a szeptember 30-i AI Day nevű rendezvényen fogja bemutatni a gép első működő prototípusát.


A cégnek szüksége van jó hírekre, mert pont most derült ki, hogy 1,1 millió autónál kénytelen szoftvert frissíteni, mert az automatikus ablakaik sérüléseket okozhatnak. Az ottani illetékes hatóság, a National Highway Traffic Safety Administration (NHTSA) visszahívást kezdeményezett, amely jelen esetben nem jelenti az egyes járművek visszavitelét, a remények szerint ugyanis a probléma távolról is orvosolható lesz. A részletes anyag szerint az ablakok felhúzás közben nem észlelik megfelelő módon az előttük megjelenő akadályokat, így a visszazáródó üvegek akár oda is csíphetik ujjainkat, kezünket, amennyiben nem figyelünk. Mivel ez a területre vonatkozó szabályozásba ütközik, a hatóság a megfelelő lépések megtételére kötelezte a céget, amely ennek megfelelően most jelezte, hogy mire készülnek.

Az érintett járművek körébe egészen pontosan a Model 3 2017 és 2022 között gyártott példányait, a Model Y 2020 és 2022 közötti évjáratait, valamint a Model S és a Model X tavaly óta leszállított darabjait vonják be. A tervek szerint az elkövetkező hónapokban állítják majd össze a szükséges szoftveres frissítést, amelyet ezt követően tesznek elérhetővé az érintett tulajdonosok számára. Ha minden jól megy, november közepétől indul a telepítés, erről az érintettek levélben kapnak majd értesítést, a cég azonban igyekszik kiemelni, hogy eddig semmilyen visszajelzés nem érkezett a vásárlóktól, vagyis senki nem igényelt garanciális ügyet vagy kártérítést az esetleges sérülésekért.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Ender Wiggin #1
    akkor talán nem lesz annyi illesztési hézag és esőben nem esik le a sárvédő...