JohnnyCage

AMD szuperszámítógépet vásárolt a Boeing

[ZDNET] Az óriási utasszállító repülőgépeiről híres Boeing képviselői most jelentették be, hogy a cég a héten megvásárolt egy olyan 96 processzoros szuperszámítógépet, mely esetében az Advanced Micro Devices (AMD) cég processzorai, valamint egy Linux operációs rendszer jut főszerephez. A Boeing ezt az új óriási teljesítményű számítógépet főleg az új, Delta IV rakéták tervezéséhez, fejlesztéséhez fogja majd felhasználni. A Delta IV rakétákkal egyébként különböző műholdakat kívánnak majd a jövőben a világűrbe juttatni.


Űrrepülő egy Boeingen
A Boeing által a napokban megvásárolt AMD szuperszámítógépet a Sandy-i (Utah) székhelyű Linux Networkx cég állította össze, és helyezte üzembe. A Linux Networkx cég az elmúlt években a "Beowulf" klaszterekre specializálódott, melyek tulajdonképpen olyan különleges, hálózatba kötött Linux gépek csoportját jelenti, melyeket különböző nagy számításteljesítmény igényű feladatok megoldására szoktak alkalmazni. A most a Boeing cégnek átadott Linux Networkx féle szuperszámítógép már a Boeing negyedik, hasonló kategóriájú gépe, azonban ez az első, melyben AMD processzorok üzemelnek. A fenti információkat egyébként Brad Rutledge, a Linux Networkx cég szóvivője osztotta meg a sajtó képviselőivel.

Az AMD az elmúlt évben nagy sikereket könyvelhetett el - az Intel kárára - az asztali számítógépek piacán, azonban arról nem mindenki tud, hogy a cég processzorai egyre kedveltebbé váltak a költséghatékony Beowulf szuperszámítógépek piacán is, hiszen a mostani Boeinges biznisz nem az első a cég történelmében.

Habár mindkét fél elzárkózott attól, hogy információkat adjon a Boeing új szuperszámítógépének árával kapcsolatban, Rutledge annyit azért elárult, hogy a Boeing cég a különböző továbbképzésekért, a Linux Networkx szoftvereiért, valamint a teljes körű hardver támogatásért fizet a Linux Networkxnek. Az új AMD számítógéppel tervezni kívánt Delta IV rakétáról annyit lehet tudni, hogy úgy készítik el, hogy 15 tonnás műholdak világűrbe juttatására legyen képes, és az új rakéta várhatóan már 2002-re el is készülhet.

A szakértők egyetértenek abban, hogy az AMD legújabb processzorai kiváló teljesítményt nyújtanak, azonban az AMD szerverek terén némi megszorítással kell a fejlesztőknek szembenézniük, ugyanis az AMD szerverek több helyet foglalnak el, mint az Intel szerverek. A Boeing új AMD szuperszámítógépe 3,5 coll vastag egyprocesszoros szerverekből épül fel, míg egy hasonló kategóriájú, de mindössze 1,75 coll vastag Intel szerver esetében már két processzor is elfér egy rendszerben.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Pheel #3
    Kowajano: nem is futna rajta. Tudod, linux :(
  • kowajano #2
    na nekem is ilyen kéne otthon aszem nem lenne probléma a 3dmark2001-el se :)
  • Tomcat.no1 #1
    Nos a cikkel kapcsolatban csak annyit, hogy itt is igaz a mondás "nem a méret a lényeg, hanem a miőség!". Egyébként meg az AMD-nél még csak most jönnek ki az igazi nagyteljesítményű rendszerek... és akkor majd meg lehet nézni a méreteket is!