Berta Sándor

Több mint 300 kiadónak fizet a hírekért a Google

Az óriáscég megkezdte az érintett cégekkel az együttműködés kiépítését.

Sulina Connal, a Google hírekért és kiadói partnerségekért felelős igazgatója a blogbejegyzésében jelentette be, hogy a jövőben több mint 300 nemzeti, helyi és bizonyos témákra specializálódott kiadónak fizetnek a hírekért és más újságírói tartalmakért. Az érintett cégek Ausztriában, Franciaországban, Hollandiában, Írországban, Magyarországon és Németországban működnek. A keresőcég emellett számos más országbeli kiadó képviselőivel is egyeztetéseket folytat.

A társaság ezzel párhuzamosan egy olyan eszközt is bevezet, amely a további kiadók számára megkönnyíti a programban való részvételt. A projektet a terület európai uniós szabályozásának a kidolgozása és bevezetése tette indokoltá. A menedzser rámutatott, hogy tavaly már elindították a Google News Showcase nevű licencprogramjukat, amelynek keretében több mint 750 európai publikációs platformmal dolgoznak együtt.

Az egyelőre kérdéses, hogy milyen lesz a program fogadtatása, mindenesetre számos német szakmai szervezet már most bírálta a bejelentést. A Német Lapkiadók Szövetsége (BDZV) ugyan üdvözölte a lépést, de hangsúlyozta, hogy a partnerek kiválasztásában egyedül a Google dönt, így a kiadóknak fizetett összegek megállapítása is önkényesen történik.

A Corint Media szerzői jogi társaság pedig amiatt bírálta a vállalatot, hogy a licenceket gyorsan, tömegesen és gyakorlatilag dömpingáron szerzi meg, s nincsenek egységes feltételek, hanem azokat a Google egyedül állapítja meg. A német kiadók például csak 10 millió eurót kapnak, szemben például az Ausztráliában kifizetett 100 millió eurós összeggel, miközben az a piac csupán a német egyharmadát teszi ki.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!