Gyurkity Péter

Kivezeti a DDR4 támogatását az AMD

Az új foglalat már csak az ötödik generációs memóriát támogatná, egy esetleges kiskapuval.

Az AMD terveiről és az általuk bemutatott friss megoldásokról folyamatosan beszámolunk, legutóbb például arról írtunk, hogy a cég az APU-k terén nagy ugrásra készül. A soron következő család kapcsán most további információk szivárogtak ki, ezekből vonhatunk le újabb következtetéseket.

Ismét külső forrás számolt be a napokban arról, hogy a várhatóan idén megjelenő Ryzen 7000-sorozat, amelynek tagjai már 5 nanométeren készülnének, jó eséllyel már csak a DDR5-memóriát támogatnák. Ennek elsődleges oka a friss foglalat, amelyet az AM5 néven már korábban beharangoztak, a magukat jól értesültnek beállító források ugyanis arról értekeznek, hogy a DDR4 támogatását ezzel már kivezetnék (miközben az Intel által tervezett Raptor Lake mindkét generációt megfelelő módon kezelné). Az biztosnak tűnik, hogy a B650 és X670 típusú platformok már ilyen felállással jelennek majd meg, arra viszont még van némi esély, hogy a belépő szintű A-sorozat példányai megtartják majd a DDR4 támogatását.

A B650 egyébként további beszámolók alapján egyetlen chipen keresztül csatlakozna a Ryzen 7000-processzorhoz, mégpedig egy PCIe 4.0 x4-porton keresztül, bár egyes dokumentumok alapján néhány AM5-processzor esetében a PCIe 5.0 is elérhető lesz. További négy csatorna áll majd rendelkezésre az M.2-tárolók kezelésére, ezt pedig 4 SATA-port, valamint USB-portok egészítenék ki. A drágább X670 már chiplet-kialakítással bukkanna fel, ez megduplázná a rendelkezésre álló csatlakozók számát, míg az A-sorozat tagjai nyilván jóval szerényebb és olcsóbb változatban válnak majd elérhetővé.

A DDR4 kivezetése nem túl jó hír a felhasználóknak, akik a drágább utódokat lesznek majd kénytelenek beszerezni, bár arról sem feledkezhetünk meg, hogy az AMD egyelőre hallgat a témában.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #3
    Hogy ezt konkrétan hogy valósítják meg, nem tudom, lehet hogy nem a lejobb megoldás, de általánosan az jó dolog, hogy nem kompatibilis minden, mindennel, így egyszerűsödik a fejlesztés és a gyártás. No meg a vásárlás is.
    Ha valaki DDR4-et akar, annak ott a 6000-es sorozat. Mi a probléma?
    Új gép esetén pedig jobb körítést kap a proci mellé. Remélhetőleg hamarosan lehagyja a DDR5 a régebbi típus sebességét. Eleinte persze sz@r és nem teljesen százas, aki megvette, de idővel a réginek ki kell kopnia. Ezt hívják fejlődésnek.
    Hogy valaki kombinálni akarja az egyik új technót a régivel, az meg a saját perverzitása/baja. Részmegoldások biztos vannak/lesznek, ha annyira kell neki.

    Hogy valaki meg a régebbi gépében pont processzort akar fejleszteni, de jó a régi memória, az meg szürreális. Ekkkor nagy valószínűséggel nincs is igazán szüksége az egyel újabb procira sem.
  • Balu777 #2
    Az Intel is ezen az úton indult el. Noha korábban az volt kommunikálva hogy a Raptor Lake még támogatni fogja a ddr4-et és nagy valószínűséggel fogja is, az Intel arra ösztökéli az alaplap gyártókat, hogy inkább engedjék el végleg a ddr4-et. Így aztán nyilván az alsó szegmensben lesz talán ott is ilyen, esetleg néhány merészebb gyártónál még a közép kategóriában, hacsak az Intel be nem keményít. Mindenesetre az év végére már a ddr5 dominálni fog az új konfigok esetében mindkét gyártónál.
  • Caro #1
    Miért is a chipsettől függ, hogy fog-e menni DDR4-el?
    Nem a prociban van a memóriavezérlő? Ezek szerint benne lesz a DDR4, csak le lesz tiltva? Nem lenne túl sportszerű húzás. Olyan... Inteles.
    De lassan már az AMD az új Intel.