Szekeres Viktor

Jason Momoa lehet az élőszereplős Minecraft-film főszereplője

Kezdődhet a Minecraft-film castingja?

A Deadline értesülései szerint Jason Momoa tárgyalásokban van a Warner Bros. stúdióval az élőszereplős Minecraft-mozifilm főszerepének eljátszása kapcsán. Már majdnem egy évtizede dolgoznak Hollywoodban a játékadaptáción, de ilyen közel még nem álltunk ahhoz, hogy egy olyan projektként hivatkozzunk rá, ami tényleg meg is valósulhat.

2019-ben például arról írtunk, hogy a Mojang most bejelentette, hogy 2022. március negyedikére csúsztatták el a korábban 2019-re tervezett amerikai premiert, mely előtt arról volt szó, hogy Steve Carell lehet a főszereplő, és hogy a rendező Rob McElhenny lesz, aki azonban idővel távozott a produkciótól. Szerencsére ez nem jelentette a projekt bedőlését, ugyanis a gyártó stúdió aktivizálta magát, és megtalálta utódját, Peter Sollettet, de már rajta is túlléptek, a legutóbbi állás szerint Jared Hess (Napoleon Dynamite) rendezheti meg a filmet Chris Bowman és Hubbell Palmer szkriptje alapján.

A film korábbi forgatókönyvét is McElhenny írta Jason Fuchs közreműködésével, azonban távozását követően két újabb írót szerződtettek a szkript újraírására, Aaron és Adam Nee-t. Az eredeti terv egyébként az volt, hogy a film kellőképpen különbözzön a játéktól. A történet egy tinédzser lányról szólt volna és társairól, kalandorok egy valószerűtlen csoportjáról, akik a gonosz Ender sárkány nyomában vannak, aki a pusztítást hozza el világukra, az Overworldre.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kalapos01 #7
    Emberek, akiknek fogalmuk sincs, hogy milyen lesz egy film, de már tudni vélik, hogy "ilyen" lesz. (A vicces az egészben, hogy igényről beszél, amikor tudjuk, hogy milyen filmeket láttál mostanság, szóval eléggé bagoly mondja.)
  • quatlander #6
    Megnyugtató, hogy ilyen filmekre van igény.
  • Macropus Rufus #5
    megtisztelsz, hogy a netes múltamat böngészed. Mondjuk érdekesebb is mint a tied az fix. Különben nem tennéd :p
    Amúgy én is megnéztem a tiedet: egy kötekedő alak jön le belőle aki azt hiszi csak az ö véleménye az egy és igaz ha filmről van szó. Szinte kivétel nélkül lehurrogsz mindenkit aki az általad hangoztatott vélemény ellen van. Valakit azért mert megnézted egy filmet és nem tetszett neki (ez amúgy tipikus az esetedben: mert akko' minek nézte meg...)
    Vagy mert olyat mert írni, hogy pl. nincs tévéje (mármint van, csak nem tévét néz rajta). És kb. végtelenségig lehetne sorolni...
  • Macropus Rufus #4
    de hallottam :)
  • kalapos01 #3
    Hagyd, megnéztem, ez a csávó a Torpedó és a LEGO-mozifilm előtt is ugyanezt írta, mert nem esett le neki, hogy korábban már vagy egy tucat olyan játék alapján csináltak filmet, amiknek nincs sztorija. Ami azt jelenti, hogy bármit kitalálhatnak.
  • Cat #2
    A pac man filmről gondolom még nem hallottál :)

    https://www.imdb.com/title/tt2120120/

  • Macropus Rufus #1
    Minecraft-film? Remélem követni fogja a játék grafikáját :D
    Amúgy mi is a Minecraft játék sztorija? Van neki egyáltalán?
    Ezek után tényleg várom már a Tetris filmet. :D