Szekeres Viktor

Véget ér A galaxis őrzői-filmsorozat

Nem lesz AGŐ4.

Egyelőre még A galaxis őrzői (Guardians of the Galaxy) harmadik részéről sem tudunk semmi konkrétat, a negyedik kapcsán viszont elmondhatjuk, hogy nem lesz. Legalábbis James Gunn, a széria írója és rendezője elmondta a Deadline-nak adott interjújában, hogy ezzel a csapattal ebben a formában többször nem fogunk találkozni a harmadik epizódot követően. A sorozat ettől még valamikor, minden bizonnyal egy reboot keretében még folytatódhat, és minden bizonnyal folytatódni is fog.

Az nem meglepő, hogy a Marvel Studios az MCU Negyedik Fázisában is számít a scifijére, hiszen az eddigi filmek remekül teljesítettek a mozik pénztárainál. Bevétel tekintetében az első rész Amerikában 333 millió dollárig jutott el, míg a második 390 milliót szedett össze, ami szép növekedés. Amerikán kívül is rápakolt a folytatás az első részre, hiszen 474 millióig jutott el, szemben a korábbi 440 millióval.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • subotal #2
    Szánalmasak ezek a filmcím rövidítések!