Berta Sándor

Új akkumulátor-technológiát jelentett be a Xiaomi

A fejlesztés olcsó és jelentős mértékben növelheti az energiatárolók kapacitását.

A Xiaomi a Weibo közösségi platformon nyilvánosságra hozott bejegyzésében jelentette be az új akkumulátor-technológiáját, amely már a jövő esztendő második felétől megjelenhet a sorozatgyártású készülékekben. Az India Today és a XDA-Developers rámutatott, hogy a High-Silicon Lithium nevű fejlesztés lehetővé teszi a szilíciummennyiség háromszorosára növelését a mostani hagyományos lítiumion-akkumulátorokban lévő mennyiséghez képest.

A maximális biztonságról egy különleges chip gondoskodik, az akadályozza meg a túlfeszültség létrejöttét. A szakemberek egy új csomagolási technológiát is alkalmaztak, amely a korábbinál sokkal kisebb, ezáltal pedig kevesebb helyet foglaló vezérlők használatára épít. Mindez egyúttal azt jelenti, hogy azonos méretek mellett az akkumulátorok energiatároló kapacitása kereken 10 százalékkal növekedhet. Így egy eddigi 4000 mAh-s akkumulátor helyett egy 4400 mAh-s energiatároló készíthető anélkül, hogy a méreteken változtatni kellene.

A Xiaomi közölte, hogy a tesztadatai alapján az akkumulátorok üzemideje akár 100 perccel is meghosszabbítható. A hatásfok is javítható még és az így legyártott akkumulátorok jobban újrahasznosíthatók. Egy a külső oldalon elhelyezett grafénréteg segít a jobb hőelvezetésben és ezáltal a hatékonyabb gyorstöltésben. A kínai cég egy olyan chipet is integrált az energiatárolókba, amely intelligens módon kezeli a töltési folyamatot, hogy a hőtermelést az előzetesen megadott paramétereken tartsa és meghosszabbítsa az akkumulátor élettartamát. Az viszont egyelőre nem derült ki, hogy az új energiatárolók hányszor tölthetők újra.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #12
    "Ez 30%-ban a Google Play Services és 50%-ban a Facebook sara."

    Nekem altalaban az LCD vilagitasa viszi el a fogyasztas nagyreszet, a processzor alig fogyaszt mint fullhd film nezese kozben is. Sajnos a legjobb oled-ek is csak maximum 60%-al tudnak csokkenteni a fogyasztast, a gyakorlatban ennek csak egy reszet erik el. 80%-os csokkenes eseten viszont mar tenyleg a processzor fogyasztana tobbet. Jatekok vagy tenyleg processzor intenziv feladatok eseten ez az arany persze konnyen megfordul.

    "Mennyi az a háromszoros szilíciummennyiség a lítiumhoz képest? Ezáltal mennyivel kevesebb a lítiumfelhasználás adott akkukapacitásnál?"

    "The silicon content has been increased by 3 times."

    https://en.wikipedia.org/wiki/Lithium%E2%80%93silicon_battery

    A litium szen alapu aksikhoz kepest az elmeleti maximum a tizszeres kapacitas, azonos terfogatban. Tehat vagy a terfogat marad azonos es az aksik kapacitasa no meg vagy a kapacitas marad azonos es az aksik terfogata csokken.
  • Gabbbbbbbbbbbb #11
    @barret
    "Az lenne végre óriási lépés,ha a fogyasztást optimalizálnák! Hiába a "nagy"akku,ha az energiahatékonyság siralmas... "

    Ez 30%-ban a Google Play Services és 50%-ban a Facebook sara.


    Utoljára szerkesztette: Gabbbbbbbbbbbb, 2021.12.14. 21:38:42
  • Tetsuo #10
    Mennyi az a háromszoros szilíciummennyiség a lítiumhoz képest? Ezáltal mennyivel kevesebb a lítiumfelhasználás adott akkukapacitásnál? Kb. ez lenne a lényeg, de a cikkből kimaradt.
  • Siva II #9
    A hagyományos Li-ion akkumulátorokban nincs szilícium. Így nehéz értelmezni a háromszoros mennyiséget. Védő áramkörrel egybeépített cellákat pedig már most is lehet vásárolni.
  • Myers #8
    Hol van szó harmad annyi lítium felhasználásról? Ha így lenne, akkor erről szólna minden hír, és a Xiaomi cég értéke hirtelen 100-szorosára nőne.
    Szóval semmi ilyesmiről nincs hír. Az a hír, hogy azonos térfogatba 10%-kal több cuccot préseltek bele.
    De még ha hirtelen harmad annyi Li kellene, akkor sem csökkenne harmadára az akksi ára, mert nem csak ebből áll egy akksi (ára). Ha egy receptben harmadára csökken a tojás ára, attól a végtermék ára még nem lesz harmada, még akkor sem, ha az tojásrántotta (99% tojás). :)
  • barret #7
    Az lenne végre óriási lépés,ha a fogyasztást optimalizálnák! Hiába a "nagy"akku,ha az energiahatékonyság siralmas...
  • kvp #6
    Ebben a fejlesztesben nem a 10% kapacitasbovules a lenyeg, hanem a harmad annyi litium felhasznalasa (az elmeleti maximum negyed annyi lithium lenne). Ha hirtelen harmadara esne az aksik ara, az azt jelenene, hogy egy elektromos auto eseten ahol kb. a jarmu aranak 60%-at adja az aksi ara, hirtelen bejohetne egy 40 szazalekpontos areses. (kinai gyartasu autok eseten) Ha javitanak meg a technologian, akkor ez akar 50%-ot is hozhat. (lasd meg: Kici oco...)

    A kapacitasbovules egyebkent az uj csomagolasi technologia miatt jott ossze, nem az eltero szilicum tartalom miatt. A csomagolassal trukkozott legutobb egyebkent a Tesla is, hogy nagyobb kapacitast kapjon azonos terfogat mellett.

    ps: Az embereknek azert nem tetszik az aksik fejlodese, mert a szamitogepek teljesitmenyevel ellentetben nem exponencialisan, hanem linearisan javul a kapacitasuk az idovel. Ez egy lassabb folyamat, de egyelore meg messze vagyunk az elmeleti maximumoktol. Ha az arat is sikerulne levinni a mostani szint negyedere, akkor autobol olcsobb lenne elektromosat venni a benzines helyett.
  • duke #5
    Én is legalább kb 20-30 %-os novekedesre szamitottam, de ez is tobb mint a semmi. Es azert az el,mult 10 evben lassan, kis lepesekben de folyamatosan fejlodnek az akkumlatorok. Szoval a sok nyifogas ellenere, haladunk. Az elektromos autok kezdeti 120-150 km-es hatotavja is, mostanra megduplazodott.
  • bigjoe #4
    Az az.. "A fejlesztés olcsó és JELENTŐS mértékben növelheti az energiatárolók kapacitását." 10% mióta jelentős?
  • robicarlos6 #3
    Az igen 10%... ha 200 lenne is kevés lenne