Gyurkity Péter

Nagyon drága lesz a DDR5

A generációk közötti árkülönbség ezúttal a megszokottnál is nagyobb lesz.

Az elmúlt hónapokban többnyire az Intel soron következő chipcsaládja kapcsán írtunk az újgenerációs memóriák várható megjelenéséről és fokozatos elterjedéséről. Az Alder Lake hivatalos megjelenése már közel van, erre minden bizonnyal november elején kerítenek majd sort, viszont az árak kapcsán bőven marad majd kívánnivaló.

Legutóbb még arról írtunk, hogy a DDR5 nagyjából két év múlva válik majd az elsődleges memóriaszabvánnyá, legalábbis az asztali és noteszgépes szegmensben, ami önmagában nem lenne nagy meglepetés, hiszen hagyományosan ennyi ideig tart a mainstream-szféra meghódítása, amelyet ezután lassan követ az elődök szinte teljes kiszorítása. Az Intel új megoldásai ugyan még nem elérhetők, viszont több online forgalmazó már ezt megelőzően elérhetővé tett bizonyos termékeket, legalábbis saját internetes oldalán, így már az árak tekintetében is van némi összehasonlítási alapunk. Példaként említik meg a DDR5-4800 memóriakiteket, amelyek nagyjából 30 százalékkal magasabb árral érkeznek, mint annak idején a közvetlen előd (így a DDR4-4800 C40 32GB) debütálási szintje, ám könnyen lehet, hogy ezen oldalakon még nem a végleges árakat látjuk, hiszen egyelőre pusztán a megjelenésre igyekeznek felkészülni.

Eközben a laptopgyártóként jól ismert MSI osztott meg a nagyközönséggel egy újabb hosszabb blogbejegyzést, amelyben a DDR5-memóriákkal kapcsolatos fontosabb tudnivalókat foglalják össze. Ebben többek között megjegyzik, hogy a következő generáció a szokásos eltéréshez képest is drágább lesz, a különbség a DDR4 megjelenési áraihoz képest már 50-60 százalék körül lehet, amit az új szabvány által megkövetelt további komponensek beépítésével, valamint a jelenleg számos területen meglévő készlethiánnyal indokolnak. Ez utóbbi miatt ráadásul a piacra dobandó példányok beszerzése sem lesz egyszerű, könnyen lehet tehát, hogy az Alder Lake elrajtolásával komoly problémáink lesznek a vásárlással.

Az Intel új sorozata szerencsére a DDR4-szabványt is támogatja, itt tehát nem lesz feltétlenül szükségünk az új példányokra.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Gabbbbbbbbbbbb #6
    Csak akkor felesleges, ha van diszkrét VGA a gépben. Amennyiben egyszer AMD, vagy Intel épít egy normális APU-t (és nem csak konzolokba), egyből kevés lehet a ddr5 is.
  • Tetsuo #5
    Arról volt szó az #1-ben, hogy az LPDDR5 is teljesen felesleges a DDR4-gyel szemben otthonra még egy ideig.
  • Gabbbbbbbbbbbb #4
    "Az orajelek fizikai plafonja miatt kezdenek atallni a hagyomanyos digitalis jelalakokrol az analog jelekre."

    Egyszerű digitális jelalakokról váltanak bonyolultabb digitális jelalakokra. Az analóg kifejezést értelmetlen használni ebben a kontextusban. Igen, ez nyilván jóval drágább tech, nehezebb a pontos kiolvasás, de attól még 100% digitális.
  • robicarlos6 #3
    El fog jönni az az idő is hidd el hogy egy hw-en belül lesz a proci ,vga, és a memória is..
  • kvp #2
    Az orajelek fizikai plafonja miatt kezdenek atallni a hagyomanyos digitalis jelalakokrol az analog jelekre. Tehat a szokasos 2 (0, 1) vagy differencialis buszok eseten 3 jelszintrol (-1,0,1) az analog, egy vezeteken, egy orajel alatt tobb bitet atvivo megoldasok fele. Ilyen megoldas jelent meg az ethernet, a pci express es a memoriabuszokon is. Ez sokkal bonyolultabb aramkoroket igenyel, ami jelentosen dragitja a technologiat. A vezetekek szamat ugyanis nem akarjak, az orajelet pedig nem tudjak emelni.

    Egyebkent maga a DDR technologia mara teljesen elavult, egyszerubb es hatekonyabb lenne csomag alapu fifo-s kommunikaciot hasznalni parhuzamositott differencialis soros buszokkal. Viszont sokkal drgabb lenne hozza vezerlot es ram chipeket gyartani. Kepzeljunk el egy 512 bit / irany szeles differencialis buszt (1024 input, 1024 output, 2048 lab lenne csak az adatoknak). Ez 1 orajel alatt kepes lenne az uj DDR5 kapacitasanak 16-szorosat atvinni, barmilyen uj technologiai fejlesztes nelkul. Csak picit dragabb es valamivel nagyobb lenne a ram modul.

    Alternativakent meg ott van teljesitmenynovelesre a vezetekhossz csokkentese, tehat kozelebb vinni egymashoz az alkatreszeket, akar egy nyakra forrasztva mindent, akar egybetokozva oket.

    "Még jó hogy 5-10 évig otthoni felhasználó számára semmi pluszt nem fog adni"

    Otthoni es irodai felhasznaloknak az LP-DDR5 van kiadva, ami mar ket eve letezik. Az gyakorlatilag a DDR4 tudasa csak feljebb tekertek az adathosszokat es lejebb vettek a feszulseget. A DDR5 hasznalata igazabol csak szerverekben es szerver architekturat hasznalo high end munkaallomasokban hoz erdemi teljesitmeny novekedest.
  • Lapajka #1
    Még jó hogy 5-10 évig otthoni felhasználó számára semmi pluszt nem fog adni, ahogy ez van a DDR4-el is... extra áron, extra melegedéssel a nagy semmi... egyelőre csak a ram mennyisége érdekes (az is egy limitig) és nem a generációja... ezért vannak el simán DDR3-al 10 éves gépek is kifogástalanul... más kérdés a highend technológia, szerverek stb... ott biztos lesz vagy van technológiai igény rájuk, de e szférában levő árak, nem az átlagemberre vannak szabva...