Gyurkity Péter

Megnyílt a moduláris laptop alkatrészpiaca

Erre is szükség van ahhoz, hogy valóban könnyen javítható és frissíthető legyen a készülék.

A piacon még mindig új szereplőnek számító Framework nemrég tette elérhetővé saját első megoldását, amelynek legfőbb célja az egyszerű javíthatóság, a fontosabb alkatrészek gyors és könnyű cseréjének biztosítása. A cég modern komponenseket ötvözött a moduláris felépítéssel, ez a jelek szerint népszerűnek is bizonyult, most pedig elindult az alkatrészek beszerzését lehetővé tévő online bolt is.

A hivatalos oldalon már megtaláljuk az online piacteret is, amelyen számos különböző komponens bukkan fel, bár a legtöbb elem esetében mindössze annyit jegyeznek meg, hogy a szóban forgó kütyü „hamarosan” beszerezhető lesz. Mindenképpen fontos előrelépés azonban, hogy a piaci debütálást követően az alkatrészek utánpótlását és azok cseréjét lehetővé tévő, azt megkönnyítő bolt is elindult, ezen keresztül oldhatjuk majd ugyanis meg azt, ami a Framework a legnagyobb célkitűzésként szerepeltet saját oldalán. Az első körben természetesen azon főbb komponenseket tüntetik itt fel, amelyek a laptop részét képezik, ezek között a hűtés, a kábelek, az akkumulátor, az audiochip, a hátlap, de még maga a kijelző is megtalálható, arra is ígéretet tettek azonban, hogy idővel külsős megoldásokkal bővítik majd a kínálatot.

A könnyű javíthatóság és a cégtől érkező főbb alkatrészek egyszerű beszerzése mellett ugyanis a külsős fejlesztőktől, a közösség tagjaitól származó megoldások támogatása, azok online árusítása is a főbb célok között szerepel, ez pedig belátható időn belül szintén megvalósul. Ennek révén gyakorlatilag bárki elkészítheti, összeállíthatja saját komponensét, amely a megfelelő kialakítás esetén gond nélkül beépíthető lesz majd a laptopba, ezzel pedig szinte minden tekintetben lemásolják azt a felfogást és gyakorlatot, amely annak idején az AT- és az ATX-szabvány révén az asztali számítógépeknél univerzálissá vált.

A moduláris laptop egyébként 750 dolláros minimális áron elérhető, a legolcsóbb változatnál azonban némi otthoni szerelés is szükséges – az alapváltozat 999 dollárba kerül, ezzel semmi komolyabb dolgunk nincs a vásárlást követően.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • felemelő #7
    "A javithato es bovitheto keszulekeket dragabb legyartani es tobb alkatresz van bennuk, tehat nagyobbak, nehezebbek es tobb dolog tud tonkremenni rajtuk"

    Azért annó a PC története bebizonyította, hogy a verseny élezésével, a konkurens gyártók megjelenésével egy újabb paraméter lép be.
  • _svd_ #6
    Ez nem szabványosítás.
    Kicsi nagyobbra tervezték a burkolatot.
    Oldalról lehet bedugni a gépbe azokat a bővítőkockákat a szabad USB-C portokba, amik biztosítják a kívánt portokat kívülre.
    Ez elég drága megoldás.
    A többi alkatrész teljesen szabványos.
  • Gabbbbbbbbbbbb #5
    "A javithato es bovitheto keszulekeket dragabb legyartani es tobb alkatresz van bennuk, tehat nagyobbak, nehezebbek es tobb dolog tud tonkremenni rajtuk"

    Ez igaz, de az extra költség nagyon alacsony. Rá lenne verve a vásárlókra észre se vennék. (normális sorozatgyártásnál, nem pedig egy startup esetében)
    Utoljára szerkesztette: Gabbbbbbbbbbbb, 2021.10.23. 07:32:47
  • kvp #4
    Az arudino-kat es a raspberry-ket kvazi szabvanyositottak azzal, hogy a kulonbozo generaciok viszonylag kompatibilisek egymassal, mind fizikai, mind elektronikai szempontbol. A cikkben szereplo laptop alapvetoen csak sajat magaval kompatibilis, de legalabb viszonylag szabvanyos bovitohelyek vannak benne.

    Persze ar-ertek aranyban jobb termeket lehet eloallitai ha mindent egybetokoznak, tehat a cpu, a gpu, a ram, sot meg akar az ssd is egyetlen chipben van. Cserbe nem javithato es nem bovitheto. Ilyeneket kezdett el gyartani az Apple es valoszinuleg mindenki megprobalja majd kovetni.

    A javithato es bovitheto keszulekeket dragabb legyartani es tobb alkatresz van bennuk, tehat nagyobbak, nehezebbek es tobb dolog tud tonkremenni rajtuk. Viszont ha valami tonkremegy, akkor az javithato es nem kuka az egesz.

    A fentiektol fuggetlenul persze lehetne olyan nem javithato egybeontott keszulekeket is gyartani, amik nem mennek tonkre olyan konnyen, viszont ez sajnos nem eri meg a legtobb gyartonak.
  • Sir Cryalot #3
    -ha valakinek lesz jobb displaye mint az eddigiek nem igen lesz beengedve más termékekbe én ezt biztosra veszem. Mivel ARM ügyben meg komoly előrelépés lesz így aztán még egybe is esik más érdekekkel.
  • wraithLord #2
    Igen, csak a laptopoknál némileg egybeesik a gyártó és a user érdeke. Minél kevesebb alkatrészt lehet rajta cserélni, minél egyszerűbb a felépítése, annál olcsóbb, és annál kompaktabb. Az olcsóság a gyártónak jó, mert több rajta a haszon, a kompaktság pedig a usernek jó, legalábbis sokan a könnyű, vékony laptopokat választják (annak ellenére, hogy ezek vagy lassúak, vagy a saját működésüket akadályozzák azzal, hogy túlzottan melegszenek).

    Eddig is volt olyan laptop, amiben mindent lehetett cserélni (desktop alkatrészek vannak benne), csak az egy kicsit nagy (4-5+ kg) egy átlaguser számára, és egy normál laptopban, tehát nem ultrabookban vagy ultrabookra hasonlítani akaró kompakt laptopban eddig is nagyon sok mindent könnyen lehetett cserélni.
    A sok divatbaromság nehezíti ezeket a dolgokat. Pl. a 2018-as laptopomban még tök könnyen ki tudtam cserélni a kijelzőt, ennek a laptopnak a 2020-as és 2021-es verziója esetén viszont lehet, hogy nem próbálnám meg, mert olyan vékony a kijelző kávája, hogy nagy az esélye, hogy eltörik, amikor szét akarom pattintani. Pedig az igazságot megvallva inkább legyen szerelhető és szélesebb a káva, mint überdizájnos. Már a 2018-as laptopomnál sem lett volna nehéz összetörni a kávát.
  • Lapajka #1
    Épp ideje volt már szabványosítani, mert szánalmas és idegesítő ez az önző irigy és persze drága káosz a notiknál... Ezt a PC-k világában sikerült 35 éve felfedezni...