Szekeres Viktor

A Venom 2 nem csak Amerikában nagy siker

Nemzetközileg is dominál az új Venom - vajon nálunk is telt házakkal fogják vetíteni?

Amerikában a 90 milliós becslések brutálisan erős kezdést jósolni bevétel szempontjából a Venom második részének, a Let There Be Carnage-nak, de nem csak a hazájában tarolt a film, hanem más országokban is. Például Oroszországban a hétvégén 13,8 milliós bevételt produkált, ami több, mint a Dűne és a Shang-Chi debütálása összegezve. Sőt, a film jobban nyitott, mint a nem járványidőszakban bemutatott előző Pókember-film 2019-ben, melynek 10 millió jött össze. A filmet még jó pár nemzetközi piacon be sem mutatták, többek között Kínában sem, ahol az első rész 269 millióig jutott el.

A sikerben azt lehet gondolni, hogy komoly szerepet játszott a PG-13-as korhatár, még akkor is, ha itt ez nem volt előírás, hiszen a Venom technikailag nem része az MCU-nak. De Amerikában csak a filmet megnézőknek csak 25%-a volt 25 éven aluli, ami azt jelzi, hogy elég idős volt a közönség a blockbustereknél megszokotthoz képes. (Egyébként a nézőknek 62%-a volt férfi és 38%-a nő.)

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Jawarider #1
    Terminátoros Venom is lesz valamikor?