Gyurkity Péter

Vegyes képet mutat az Intel Alder Lake

A sorrendben 12. generáció hamarabb jöhet, viszont a teljesítmény nem mindig lenyűgöző.

Az Intel soron következő asztali és laptopos chipgenerációja kapcsán korábban már írtunk arról, hogy ez a család jövőre csúszhat, viszont az utóbbi napokban több eltérő hír is napvilágot látott a teljesítménnyel kapcsolatban, ami arra utal, hogy már nem vagyunk messze a debütálástól. A számok mellett egy dátum is felbukkan, ami szintén a megjelenés előrehozását sugallja.

Szeptember második felében először a játékok kapcsán láthattunk érdekes benchmark-eredményt, ezt követte a Cinebench R23 alatt elért szint közzététele, természetesen ezúttal is külsős forrás jóvoltából, hiszen a gyártó maga nagy valószínűséggel házon belül teszteli a vadonatúj típusokat, mindössze legfontosabb partnereivel osztva meg ezt a feladatot, illetve a pontos számokat. Utolsóként a SiSoftware által közzétett eredményeket vehettük szemügyre, bár ezt a jelek szerint azóta eltávolították, hiszen ezen sorok írásakor a hivatkozott oldal nem nyílik meg. A beszámolók alapján a pontos mérések meglehetősen vegyes képet mutatnak, a teljesítmény az éppen alkalmazott benchmarktól függ, vagyis a család legerősebb példánya, a Core i9-12900K, nem minden esetben gyűri le a rivális hasonló megoldását, amely a Ryzen 9 5950X néven jelenleg is kapható.

Tekintettel arra, hogy a 12. generáció tagjai már hibrid felállással érkeznek, a fenti példány pedig 8 erősebb P-, valamint szintén 8 gyengébb E-magot tartalmaz, a vegyes eredmény nem feltétlenül jelent óriási meglepetést. Attól függően, hogy milyen feladatot bízunk a chipre, a gyengébb magok használatától olykor eltekinthetünk, ezek jelenléte nyilván nem minden esetben bizonyul egyértelmű előnynek, viszont más területeken kifejezetten jól jöhetnek majd a szerényebb példányok, ami a fogyasztás mérséklésében, illetve annak szinten tartásában manifesztálódna. Azt is megjegyzik, hogy a fenti benchmarkot még a Windows 10 operációs rendszer alatt futtatták le, míg az október elején megérkező Windows 11 már további optimalizációt tartalmaz, amely éppen ezen család eredményére lehet jótékony hatással.

Az MSI által közzétett anyagban eközben egy november 4-i debütálásról tesznek említést, míg eddig november 19. szerepelt fontos dátumként a különböző beszámolókban, könnyen lehet tehát, hogy a hivatalos megjelenésre már a hónap elején sort kerítenek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sir Cryalot #3
    Hát igen ez már eléggé végjáték/ észbekapás stádium. És ha már itt tartunk valaki igencsak kezdhetne új lapcsalád indításában gondolkodni a hírhedt "erős/izmos hardware-t villantott" prohardver.hu -helyett is.
  • Alien69 #2
    Csak, ki a fasz fog intelt venni, ha játékokban nincsen előre lépés? Ok, lesznek, a bázisuk elég nagy, de, aki ugye gondolkodik, és megnézi a teszteket, valszeg nem intelt fog venni.
  • Balu777 #1
    Az eltérő teljesítmény mutatók nem is annyira a processzor, hanem a memória típus függvényében változtak. Mint kiderült, a DDR5 alkalmazása nagy sávszélességet biztosít, de a rossznak mondható időzítések a memóriaérzékeny alkalmazásokban, mint pl. játékok alatt hátrányt hoznak. Emiatt is lehet hogy ennyire vegyes a kép. Hozzá kell viszont tenni, hogy ddr4 és ddr5 támogatása is van a processzornak és lesznek ddr4 memóriát alkalmazó alaplapok is mellé.