Berta Sándor

Első akar lenni a drónpiacon a Sony

A japán cég nagyon komolyan gondolja az ágazatban lévő pozíciója kiépítését.

A Sony tavaly novemberben jelentette be és januárban mutatta be az Alpha kameráihoz kifejlesztett Airpeak nevű különleges robotrepülőgépét, amely mesterséges intelligenciát használ és lehetővé teszi a különösen éles videók készítését. Jelenleg a pilóta nélküli légi járművek piacát a DJI uralja, de Izumi Kawanishi, a Sony alelnöke most kijelentette, hogy szeretne humanoid robotokat kifejleszteni és hogy októbertől a konszern belép a drónok piacára. A menedzser felügyeli az óriáscég mesterséges intelligencia és a robotikai üzletét.

A Sony jelenleg a világ legnagyobb fényképezőgép- és videokamera-gyártója, és a profik között, például Hollywoodban komoly tényezőnek számít. Miután a robotrepülőgép-piacot szinte 80 százalékában a DJI uralja, így a társaság a professzionális felhasználói szegmensre akar összpontosítani. A tervek között szerepel földmérő és -felügyelő, valamint a hálózati infrastruktúrákat (legyenek azok energetikai vagy olajvezetékek) karbantartó modellek piacra dobása is. Az első cégekkel már zajlanak a tárgyalások Japánban és az USA-ban.


A hosszú távú cél az, hogy megjelenjenek a szállítójárművekkel a logisztikai piacon, néhány év múlva már valószínűleg az lesz a legnagyobb szegmens. A Markets And Markets piackutatói megerősítették ezt a tanulmányukban, amelyben azt írták, hogy a logisztikai és szállítódrónok piaca 2022 és 2027 között 11 milliárd dollárról 29 milliárd dollárra fog növekedni. A Modor Intelligence szakértői úgy becsülték, hogy az elmúlt években már 2 milliárd amerikai dollár folyt be a robotrepülőgépeket fejlesztő startupokba és részlegekbe.

A Sony fő nyugati vetélytársai között van az Airbus és az Amazon, Ázsiában pedig a NEC, a Rakuten és a SoftBank. A vállalat számára segítséget a japán szabályozás és a nemzeti drón- és repülő autó-stratégia, valamint a saját műszaki képességei jelenthetnek, amelyeket korábban a mesterséges intelligencia, a szenzortechnika, a robotika, illetve a finommechanikai, elektronikai és szoftverintegráció területén szerzett. A szigetországban 2022-től a világon elsőként engedélyezhetik a fél-autonóm repüléseket a sűrűn lakott területek felett.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #3
    A profi videózás és "filmezés" (broadcast, mozi), ahol biztos a bevétel már évtizedek óta, a többi csak hab a tortán. A legtöbbet talán a játékokon keresnek.
    A hifi, tv, számítástechnika meg egyéb szórakoztatóeleketronika mára felejtős.
    A tévéjük persze jó, de a koreaiak néhány éven belül lenyomják és hamarosan bezárnak.
  • lac coo #2
    Millió egy kameramodult ad el ezer és egy termékbe... azonkívül milc piacon világuralmon vannak... Nem kell félteni őket... Telített laptop piacra mi a fenének mentek volna .. A drón viszont jó ötlet, kicsit legalább lez veryeny a szereplők között.
  • caprine #1
    Az a baj, hogy a sony a 90-es évek óta folyamatosan bukik mint márka a szememben. A vaio laptopok egy kuka széria, szép, de vacak, közben millió egy amcsi filmben azt látod a hátlapon a nagy vaio logo, illetve az utóbbi években lecserélték a kukacos almára. Ha nem lenne a playstation akkor már rég eltüntek volna az égről.