Szekeres Viktor

Alakul Chris Pratt várt tévésorozata, A végső lista

Folytatódott a The Terminal List castingja.

Májusban derült ki, hogy az Amazon Prime Video csapott le a The Terminal Listre, melyet Chris Pratt részvételével próbált eladni az MRC Television David DiGillo készítésében és Antoine Fuqua rendezése mellett. Az Everwood és a Parks and Recreation sztárja most már társat is kapott, ugyanis a napokban Taylor Kitsch is leszerződött a szériához, aminek további szereplőire nemsokára fény fog derülni.

Az itthon A végső lista címen megjelent regény hazai kiadásának a fülszövege a következő: "James Reece őrnagy, az amerikai haditengerészet SEAL-egységének parancsnoka utolsó küldetését teljesíti Afganisztánban, amikor egy tragédiába torkolló rajtaütés során valamennyi embere életét veszti, ahogy a segítségükre érkező légi támogatás helikoptereinek személyzete is. Mindezek után, az Egyesült Államokba való hazatérése napján a számára legkedvesebbek gyilkosság áldozatai lesznek, és Reece rádöbben, hogy nem külső ellenséggel áll szemben, hanem egy olyan összeesküvéssel, amely a legmagasabb kormányzati körökig ér el.
Mindent elvettek tőle. Most rajta a sor. Mivel nem maradt veszítenivalója, Reece arra használja több mint egy évtizedes katonai pályafutása során szerzett tudását, tapasztalatát, hogy megbosszulja családját és bajtársait. A sodró lendületű és kiszámíthatatlan fordulatokkal teli thrillerben egy katona könyörtelenül levadássza ellenségeit Washington felsőbb köreiben, és ennek során nem tartja be többé sem a hadviselés szabályait, sem a jogállam normáit.
James Reece-t családja és hazája iránti szeretete és soha el nem múló bosszúvágya vezérli egyszemélyes küldetésében, amelynek során szembeszáll az abszolút hatalom korrumpáló erejével, és azokkal, akik mindent megtennének ezért a hatalomért.
"

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Cyberdog #1
    Egy olyan sorozatban, ahol tudjuk, hogy a főszereplő, megy és megbosszul mindent és mindenkit, csatatérré változtatva Amerika nagyvárosait, milyen egyéb fordulatok lehetnek? Elmegy és helyette virágokat ültet?
    Utoljára szerkesztette: Cyberdog, 2021.02.25. 15:31:37