Szekeres Viktor

Elűnik a képernyőről a Doktor Balaton

Márciusban már nem nézhetik kedvencüket a Doktor Balaton rajongói.

A TV2 meglepően rövid idő után berekeszti a Doktor Balaton epizódjainak sugárzását, így a mai részt meg kell becsülni, hiszen egy ideig ez lesz az utolsó, márciusban ugyanis már az Exatlont lehet 19:40-es kezdéssel látni az országos csatornán. A TV2 tájékoztatása szerint erre azért kerül sor, mert véget ért a napi széria első szezonja, bár az nem derült ki a sajtóközleményből, hogy miért nem bíztak annyira a sorozatban, hogy több részt rendeljenek be belőle, mint azt tették a Mintaapák esetében, illetve az RTL Klub a Keresztanyunál. És a Drága örökösöknél. És a Bátrak földjénél.

Akárhogy is, a csatornának nincs miért szégyenkeznie a Doktor Balaton nézettsége miatt, hiszen az 600 ezer néző körül teljesített, bár a fiatalok között csak elvétve érte el a 200 ezer nézőt, aminek köszönhetően rendszeresen alulmaradt a Keresztanyuval szemben. De még így is jobban teljesített sokszor, mint a csatorna másik napi szériája, a Mintaapák.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Cyberdog #6
    Sitcom valahogy nálunk nem működik. Mondjuk én sem szeretem a többkamerás alánevetős baromságokat. Még az amcsi sorozatok közül sem tudott sok megfogni. Egyszerűen f*s a legtöbbje. A magyar sitcomok meg a legalja a műfajnak. kritikán aluli szemét mindegyik.

    Az benne a pláne, hogy szerintem ha jó magyar filmet akar csinálni az ember, jobban teszi ha nem az állami finanszírozási rendszerben próbálja megvalósítani. Nem lenne rossz például egy jó sci-fi sem. Két kezdeményezést is szívesen látnék megvalósítani végre.

    A Stargate Redemption-t és a D.V,N.A.-t.

    Itt egy terv amit a Redemption csapat készített még akkor, mikor csinálták a projektet, ami sajnos félbemaradt. Még pár éve a honlapja elérhető volt a projektnek. Azt hiszem még most is elérhető, csak ne chrom-mal, mert Adobe Flash Player alapú a honlap. Stargate Redemption


    És itt a D.V.N.A . teaser-e. Az a kevés amit mutatta belőle. Szerintem ütősre sikeredett. De már erről sem lehet többet tudni.


    S könyörgöm, hagyjuk abba a művészieskedést. Csak mert valami magyar, nem kell művészinek is lenni. Lehetne szimplán szórakoztató egy jó történettel. A hócipőm tele, hogy nézhetetlenek a magyar filmek. Vagy egy kultúrmocsok az egész, vagy pedig nézhetetlen művészi.
    Utoljára szerkesztette: Cyberdog, 2021.03.04. 02:48:14
  • Zombee #5
    Hogy mennyire random az a produkciós cég, azt mondjuk nem tudni. Én inkább azt nem értem, hogy ki bólinthat rá ilyen sorozattervekre, mint ez a Balaton, meg a Bödörék és társai. Ki hiszi azt, hogy ez kell a népnek, és miért hiszi? Ennyire nullának nézi az átlag magyar tévénézőt, vagy az átlag magyar tévénéző tényleg ennyire igénytelen suttyó?
    Miért nincs egy jó magyar krimi, sitcom, bármi? Ezekhez drága effektusok se kellenek. Mondjuk a sitcom itthon sose sikerült jól, más kérdés, hogy én magát a műfajt is lenézem, nekem a Jóbarátok is szemét. Viszont krimit tudunk csinálni, pl. moziban az X: A rendszerből törölve nagyon is működött minden sutasága ellenére.
  • Cyberdog #4
    Nemigazán akartam bele menni gazdaságpolitikai szempontokba, de @monk és @zetortraktor ebben igazatok van. Csak annyival egészíteném ki ezt, hogy a közpénzből tuningolták fel az egész bölléres tv csoportot, ami ilyen gagyikkal mossa tisztára a közpénzeket. Van itt buhera meg sumákolás dögivel.
    Utoljára szerkesztette: Cyberdog, 2021.03.01. 19:21:37
  • zetortraktor #3
    Vagy..., van egy random produkciós cég, ami elad egy csatornának egy sorozatkoncepciót, az megrendeli a sorozatot, ad érte 300 millió forintot, a cég leforgatja 250 millióért, és 50 milliós haszont realizál. Pont úgy, ahogy a gyümölcstermelő is eladja a gyümölcsöt a nagyker..., izé, a gyíkembereknek, akik a boltban árulják.

    Lehet, hogy ez a metódus van, akinek meghaladja az értelmi képességeit, és inkább átmegy konteóba, de legalább az illető komolyan azt fogja hinni, hogy ő mindent kiismer, és mindennek a tudója.
  • monk00 #2
    Aki még nem tudja, annak azért elmondom. Ezek a filmek, sorozatok csak a pénzmosás miatt készülhetnek el. Valakiknek a pénzét így mossák tisztára. Tehát, teljesen mindegy hogy siker lesz vagy nem. A számlák a fontosak, amit a navnak be kell mutatni. Ha netán mégis sikeres, az csak hab a tortán. De akik az ilyen alkotásokban részt vesznek, azoknak ez teljesen mindegy ilyen szempontból. Ugye senki nem gondolja komolyan, hogy épeszű ember a saját pénzéből támogat egy ilyen sorozatot, vagy filmet. Hisz tudja, hogy bukásra van ítélve. Hollywoodban ugyanez van. A mafia így mossa tisztára a bevételei legnagyobb részét. És a politikusok szintén igénybe szokták venni az ilyen szolgáltatást. A lopott pénzt elkel tüntetni valahogy. És ez a legjobb módja. Ez mindig is így volt. Az egész világon a filmiparban ez egy bevett szokás....
  • Cyberdog #1
    Doktor Balton... :))) Csak a TV2 szerint meg szerintetek volt, hűűű de nagy siker ez a sorozat. Ha olyan nagy siker, miért kapott kaszát?
    Utoljára szerkesztette: Cyberdog, 2021.02.27. 16:57:06