Szekeres Viktor

Készül az Ál/Arc folytatása

Sínen az új Face/Off.

Még 2019-ben írtuk meg, hogy a Paramount Pictures fel fogja újítani John Woo 1997-es akciófilmjét, az Ál/Arcot, mely eredetiben Face/Off címre hallgatott és John Travolta, valamint Nicolas Cage volt a főszereplője, amikor még a két színész divatos volt, és nem csak lakossági forgalmazásra készített alkotásokban vállalt szerepet. Akkor Oren Uziel forgatókönyve alapján indult meg a fejlesztés, azonban most a nulláról kezdheti újra a szkriptet Adam Wingard és Simon Barrett. 2019-ben arról volt szó, hogy a stúdió rebootban gondolkozik, tehát az eredetinek csak az alapötletét veszi át, azonban most, ahogy azt a Deadline az értesülés megjelentése után pár órával Wingard nyomán közölte, már folytatást terveznek a készítők, de ez még nem jelenti azt, hogy Cage vagy Travolta visszatérne.

Az anno igen sikeres (80 millió dollárból Amerikában 112, Amerikán kívül 133 milliós bevételt szállító), és elég elszállt, de ettől még teljesen eredeti történettel rendelkező film szinopszisa a következő volt: "Sean Archer FBI-ügynök élete legőrültebb akcióját hajtja végre, amikor orvosi beavatkozással arcot cserél gyűlölt ellenségével, a kómába esett Castor Troy-jal. A megszállott ügynök így próbálja kiszedni a kegyetlen terrorista öccséből, hová rejtették a várost fenyegető bombát. Csakhogy időközben az arc nélküli Troy magához tér és bosszúra éhesen Archer arcával távozik a kórházból."

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Zombee #8
    Ez nem közhely. Így szokták nevezni a VHS/DVD/BD/VOD forgalmazást. És tény, hogy egyikük sem tud felmutatni sok mozifilmet mostanság.
  • wraithLord #7
    :D
  • professional #6
    Lakosság definíciója 1:03:33tól! :
    https://youtu.be/5wkhGMpCfG4
  • wraithLord #5
    Sőt, még a mozi üzemeltetői is a lakosság része.
    Csupán ötleteltem... Mivel ahogy te is ügyesen rámutattál, egyébként sem erdei remetéknek, vagy a füves puszták állatközösségének szánják a filmet, ezért lehetséges, hogy a "lakossági" nem a célközönségre, hanem a film "elfogyasztásának" módjára vonatkozik. Érted, a kiadó nem bízza filmszínházra a filmjének a prezentálását, hanem a lakosság úgy nézi meg, ahogy akarja, amin tudja.
  • wraithLord #3
    Vagy még készíteni sem kell új filmet az alapötlettel, mert a '97-es filmnél szerintem nem lehet jobban kiaknázni az egész "jelenséget". De ettől még lehet új filmet csinálni, az eredeti Face/Off ettől még nem lesz kevesebb.

    @Ender Wiggin
    Gondolom a "lakossági" azt jelenti, hogy nem a mozi játssza le, hanem az emberek otthon azon játsszák le, amijük van, amin akarják.
    Tehát jelenthet ez Junoszty TV-re rábuherált kínai DVD lejátszótól kezdve akár mozihoz hasonló vásznas, projektoros, 7.1-es vagy nem tudom milyen hangrendszeres házimozirendszert is. A lakosságra van bízva, hogy min nézi meg, a kiadó csak a filmet tartalmazó adathordozót adja oda, "mozit nem biztosít hozzá". És egy filmnél nyilván az is nagyon fontos, hogy min játsszák le.
  • Sequoyah #2
    Megint kezdodik hogy dobaloznak a "reboot" es a "folytatas" szavakkal... Ez pont az a film, ahol mindkettot el kellene felejteni, es kesziteni egy teljesen uj filmet teljesen uj tortenettel, ahol csak az alapotlet a regi.