Szekeres Viktor

Amerikába jöttem 2: itt a Super Bowlos előzetes

Az Amazon nagyon sok pénzt költ a Coming To America 2 reklámozására.

Amerikában magyar idő szerint vasárnap éjfél után fél órával vette kezdetét az amerikai focis nagydöntő, a Super Bowl, amit az eredmény alapján viszonylag simán nyert a Tampa Bay Buccaneers a tavalyi bajnok és sokkal esélyesebbnek tartott Kansas City Chiefs ellen. Ahogy az lenni szokott, a meccs alatt hatalmas összegekért lehet reklámot vásárolni, idén a CBS csatorna több, mint 5,5 millió dollárért adta a műsoridő 30 másodpercét (a 100 millió szempár mégiscsak 100 millió szempár), így a legtöbb cég igazán igyekezett kitenni magáért. Legkönnyebb dolga persze a filmek és tévésorozatok gyártóinak volt, hiszen általában nem külön forgattak le egy-egy költséges szpotot, hanem a meglévő anyagokból vágtak össze.


A Super Bowlos előzetesek között az Amazon Prime Video természetesen az Amerikába jöttem 2-vel (Coming To America 2) képviseltette magát, hiszen, ha már több, mint 100 millió dollárt kiadtak a film megvásárlására, akkor a reklámhelyre költött pár millió talán már nem is számít annyira. Kíváncsian várjuk, hogy felkerül-e a platformra nemsokára a magyar nyelvű trailer, vagy majd feliratosan kell itthon élveznünk a filmet márciustól, amikor látható lesz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Macropus Rufus #1
    nem is tudom... némileg tartok attól, hogy ez is csak a nosztalgia faktort fogja meglovagolni. Mondjuk azért arra kíváncsi vagyok, hogy Akeem-nek kitől és mikor lett gyereke az usákoknál. Mert az első rész végén nem igazán volt képben más. Szóval akkor félre lógatta? :) na erre azért kíváncsi vagyok. De ezt leszámítva szerintem nem fog akkorát ütni mint az első.
    - Jó reggelt szomszédaim!
    - Bazdmeg te barom!!
    - Igen-igen, bazdmeg te is te barom. :D :D