Szekeres Viktor

Maisie Williams horrorfilmje kemény korhatárt kapott itthon

18-as karikát kapott A tulajok.

A mozgóképről szóló 2004. évi II. törvény 20. § (1) bekezdés értelmében a Magyarországon forgalomba kerülő filmalkotásokat a kiskorúak egészséges szellemi és lelki fejlődése érdekében a törvény 21. §-ban meghatározott kategóriákba be kell sorolni. Ennek céljából a mozgóképszakmai szervezet létrehozta és működteti a Korhatár Bizottságot, amely bizottsági ülés keretében javaslatot tesz a filmalkotások kategóriákba sorolására. Nemrég egy horrorfilmet néztek meg a tagok, és igen vastagon fogott a filctolluk.


Itthon az ADS Service forgalmazásában kerül bemutatásra a mozikban A tulajok, és ahogy a fent látható, frissen érkezett szinkronizált előzetesből is kiderül, 18-as korhatár karikát kapott a horror, ami természetesen csak ajánlás a bizottság részéről. A The Owners című brit horrort Julius Berg rendezte Maisie Williams, Sylvester McCoy és Rita Tushingham főszereplésével, és október 29-től érdemes keresni a multiplexek kínálatában.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tntmaxy #1
    kemény korhatár... már azt hittem 100+ vagy ilyesmi :)