Gyurkity Péter

Bemutatkozott a Cadillac LYRIQ

A Tesla nyomába erednének az új autóval, amely szerintük jobb a riválisnál.

A jól ismert, évtizedekig abszolút elsőnek számító amerikai márka napjainkban többek között a Teslával szembeni versenyfutásra koncentrál, ennek jegyében fejlesztik saját elektromos járműveiket. Az új modell megjelenési dátumát ugyan még nem ismerjük, ez viszont szerintük megfelelő választ ad Musk cégének különböző típusaira.

A hivatalos bejelentésben a Cadillac LYRIQ főbb jellemzőin futnak végig, kiemelve a több területen elért nagy előrelépést. Itt kifejezetten a luxuskategóriában szeretnének kiemelkedőt nyújtani, amelyet leginkább a nagy, ezúttal nagyjából 480 kilométeres hatótávval, a szintén kifejezetten nagy belső kijelzővel, valamint a e-autók területén jól ismert nagy teljesítménnyel valósítanának meg. A töltés területén is igyekeznek több opciót kínálni, ezzel megfelelő módon lefedve az otthoni, vagy akár a munkahelyi alternatívát, megemlítik például a 19 kW-os Level 2, illetve a 150 kW-os gyorstöltés lehetőségét. Lesz tehát miből válogatni, ami nyilván megkönnyíti a tulajdonosok életét.

Korábban mi is írtunk a 84 centis kijelzőről, amelyet a cég illetékesei az egyik legfontosabb jellemzőként írnak le. Az autó maga kapható lesz hátsókerék-, illetve összkerékmeghajtással, ez utóbbi valószínűleg ikermotorral jelenik majd meg, bár ezzel kapcsolatban még nem láttunk hivatalos információt. A jármű a GM következő generációs EV-platformjára épül, ennek kiemelt pontja az Ultium névre keresztelt meghajtási rendszer, ám a szoftveres oldalon is több újítást kínálnak, hiszen a Super Cruise javított változata szerintük az első, valóban kéz nélküli vezetési asszisztens, amely távoli parkolási funkcióval egészül ki. A súlyeloszlás csaknem 50/50 arányú, amit elsősorban az akkumulátor megfelelő elhelyezésével érnek el, ez utóbbi pedig a nikkel, a kobalt, valamint a mangán hármasára épül, ezzel 70 százalékkal csökkentve a kobalt iránti igényt, legalábbis az eddigi GM-akkumulátorokhoz képest.

A megjelenés és a kereskedelmi ár egyelőre nem ismert, ezt az elkövetkező hónapokban árulják majd el.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #3
    Nem tudom feltunt-e hogy ahogy a Spacex is regi bevalt technologiakat porol le, ugy a Tesla is ezt teszi. Ha valaki latott mar model 3-t, akkor a letravazra szerelt elol kormanyzott, hatul hajtott kivitel eleg ismeros lehet. Ugyanezt az elrendezest kovette a Ford T modell es az Edison fele elektromos auto is. A komponenseket modernizaltak, azaz a laprugok helyett jott 4 mcpherson, a vasoxid aksik helyett jott a litium es az Edison fele egyenaramu motor helyett a Tesla fele (a Nikola Tesla fele) valtoaramu motor. A tolto, kisuto, motorvezerlo, visszataplalo aramkort meg beraktak a motorral egy tokba. Igy a valtoaramu kabelezes par centis csak es a vesztesegek is kozel 0-ak es nem kellett semmilyen uj dolgot feltalalniuk. (az aksik japan licensz)

    Lehet hogy a nagy autogyartok tudnak autot gyartani, de elektromos auto nagyon nem probaltak mar kozel egy evszazada. A nemet bdlc motorok lehet hogy fejlettebbek es jobb hatasfokuak, de ha tulmelegednek akkor az allandomagnesek elvesztik a magnesesseguket es a hasznalattol is fokozatosan lemagnesezodnek. Egy AC motorban viszont csak rez van, amig az meg nem olvad, addig csak a hatasfoka csokken attol ha tulmelegszik. Egy Tesla motorban csak a golyoscsapagyakat es az inverter elektronikat kell idonkent cserelni, raadasul meglepo modon jol szervizelhetoek.
  • barret #2
    Mai világban már nem erény a hozzáértés...A marketing áll mindenek felett! Abban meg Jó a Tesla :) Mi más kellene még? Dől a zsé...