Berta Sándor

Kitart a Skype mellett a Microsoft

Az üzleti környezetben leáldozott a népszerű szolgáltatásnak, de a felhasználóknak még nem kell lemondaniuk róla.

A Microsoft korábban már jelezte, hogy a Skype for Business nem lesz tovább elérhető és annak utódja ezen a területen egyértelműen a Teams lesz. Emiatt sokan úgy gondolták, hogy a Skype fogyasztói verziójára is hasonló sors vár. Nos ezt részben megerősítette, de egyúttal cáfolta is Jeff Teper, a konszern Microsoft 365-ért felelős alelnöke. A menedzser elmondta, hogy továbbra is be fognak fektetni a szolgáltatásba és új funkciókat is építenek majd bele. Ennek oka mindenekelőtt az, hogy a Skype ezekben az időkben növekszik. Az óriáscég korábban azt taglalta, hogy a szolgáltatás használata 70 százalékkal nőtt, naponta 40 millió aktív felhasználót regisztrálnak és a Skype-Skype hívások száma is 220 százalékkal emelkedett.

Teper ugyanakkor kiemelte azt is, hogy a Teams és a Skype a jövőben is együtt fog dolgozni. Amennyiben a Teams megérkezik a fogyasztókhoz és új funkciókat kap, akkor az emberek vélhetően a Teams mellett döntenek majd. Mindez egyúttal jelzés arra is, hogy a Microsoft már döntött a két termék jövőjével kapcsolatban. Viszont a menedzser hangsúlyozta, hogy nem fogják az embereket a váltásra kényszeríteni.

Ezenkívül volt még két, a Skype mellett szóló érv. Az egyik, hogy egy vállalat igenis használhat egyszerre több üzenetküldő programot, elegendő csak a Facebook esetében a Facebook Messengerre és a WhatsAppra gondolni. Míg a másik, hogy a Skype nevét - annak ellenére, hogy a szolgáltatás már nem olyan népszerű, mint korábban, - még mindig szinte mindenki ismeri.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • nlght #2
    Párhuzamosan kell használjam a Skype for Businesst, Teams-t, Slacket.
    Teljesen más a Teams és a Skype for Business.
    A Teamsnél ha vissza akarasz görgetni a historyban, akkor borzasztóan lagzik, emiatt utálom, illetve azért mert nem lehet az Away időintervallumot szerkeszteni, automatikus.
    S4B-ben meg vannak cache és credential bugok, a conversation historyt az outlook .OST fájljába menti, ami gyakran válik korrupttá.

    A Slack a legkiforrottabb.
  • Sequoyah #1
    Szoval gyakorlatilag a Teams a Skype for Business uj verzioja, es csak egy marketing kerdes hogy mit minek nevezzenek...
    Ha ugy dontenek hogy a Teams termeket ugy hivjak hogy Skype for Business uj funkciokkal, akkor erre a cikkre sem lene szukseg...