Gyurkity Péter

Május végén tér vissza az USA az űrbe

A SpaceX kapszulája a hónap végén repül először legénységgel.

A NASA, a magánszektorban tevékenykedő, egyre fontosabb szerepet betöltő partnereivel együtt, évek óta készül a nagy visszatérésre, amelynek keretében az űrsiklók 2011-es visszavonulása óta most először lőnének fel saját legénységet, az ISS-re való utazás céljából. Ez most valóban megvalósul, mégpedig a Crew Dragon alkalmazásával.

Az űrügynökség hivatalos bejelentése szerint május első napján tartanak egy részletes sajtótájékoztatót, amely egyben a küldetésre való felkészülés részét is képezi, ekkor tehetnek majd fel a sajtó képviselői további kérdéseket a visszatéréssel, a tervekkel kapcsolatban. A Demo-2 névre keresztelt expedícióban az egyéb közlemények szerint két személy vesz részt, mindketten ezredesi rangban szolgálnak, illetve szolgáltak, hiszen egyikük ma is a légierő aktív tagja, míg társa a tengerészgyalogságtól vonult vissza. 50 év körüli korukkal már nem számítanak fiatalnak, viszont a tapasztalat és a korábbi háttér (mindketten tesztpilóták voltak) sokat számíthat a küldetés során, jóllehet a főszerep nyilván a Falcon 9 rakétának, valamint a kapszulának jut majd, ezek feladata lesz a biztonság garantálása és a megfelelő teljesítmény leadása.

A 49 éves Bob Behnken ezredes egyébként annak idején kétszer is repült az Endeavour fedélzetén, ő egyebek mellett összesen 37 órát töltött űrsétával, míg az 53 éves Doug Hurley ugyanabban az időszakban, 2008 és 2011 között, az Endeavour és az Atlantis fedélzetén is megfordult, utóbbin éppen az utolsó küldetés pilótája volt. Kijelenthető tehát, hogy valódi veteránokat hoznak vissza, ami konzervatív lépésnek tűnik, egy sikeres fellövés és bedokkolás esetén pedig az Egyesült Államok kiválthatja az orosz közreműködést, amely gyakorlatilag egy évtizede szúrja a szemüket, különösen a geopolitikai helyzet, az oroszokkal való összeütközések miatt, bár ez utóbbi a befolyási övezetek megléte (és azok kiterjedése) miatt tulajdonképpen elkerülhetetlen.

A Boeing nem sokkal később követheti Elon Musk cégét, ők a szoftveres hibák után magára találó Starliner kapszulát mutatnák be az elkövetkező hónapokban, immár szintén legénységgel együtt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • llax #8
    Nem fékező, csak mentő. A fékezést itt is, mint az eddigi 1gen. teher változatnál a "sima" Draco hajtóművek végzik.
    A mentőrendszer alapesetben nincs nyomás alatt, a sok üzemanyag csak az űrhajó jelentősebb sérülése esetén jelent extra veszélyt. A SuperDraco üzemanyagrendszere sokkal nagyobb nyomás alatt üzemel (de csak mentés igénye esetén), mint a fékező/RCS Draco rendszere. A nyomás alá helyezés is sokkal gyorsabban történik - (közvetve) ebből volt tavaly probléma (más problémából indult, de a robbanáshoz kellett a "robbanásszerű" nyomás alá helyezés is).

    Mentőrendszerben a Boeing Starliner-e is új utakat jár, annyi eltéréssel, hogy annak üzemanyagát a pályára állás során hasznosítják. (a Dragon esetén totálisan leszállás/mentés esetére lett kihegyezve a rendszer - a leszállás kiesett, mentésre ne legyen szükség...)

    Sok (főleg kését okozó) probléma eredt eddig abból, hogy a NASA nagyon szabad kezet adott a tervezéshez, majd menet közben is módosította az elvárásait.
    Másképp alakulnak a dolgok, ha előre tudja mindenki, hogy hallani sem akarnak hajtóműves leszállásról, csak xy cég ejtőernyőit fogadják le, nem módosítják az üléspozícióra vonatkozó előírást stb... Ugyanígy a mentőrendszerre (annak működésmódjára) is lehetett volna konkrét elvárásuk.
    (a Dragon esetén nem okozna problémát a mentőrakéta, a Starliner alá viszont új hordozórakéta kellene)
  • NEXUS6 #7
    Ez egy dögküt! Idő kérése, hogy mikor látunk egy olyan látványos tűzijátékot, mint a Challangernél, vagy a Columbiánál. Sajnos.

    Már most ki kéne cserélni egy egyszer használatos szilárd hajtóanyagúra az új funkciójukban fékező/mentőrakétákat.
    Szerintem.
    Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2020.05.10. 03:21:43
  • kvp #6
    A dragon is csak egy aerodinamikailag stabil, ablativ hopajzsos kapszula, tehat ha az ejtoernyok nem romlanak el, akkor nagyon nagy baja nem lehet. De ha elromlanak meg mindig ott vannak a mentoraketak, amik most mar ugyan csak egyszer helyezhetoek nyomas ala, de valtoztathato a toloerejuk es elvileg csak a szoftver tiltja, hogy egymas utan tobbszor is begyujtsak oket. (meg a jozan esz, hogy ket begyujtas kozott tul sok ido teljen el) Nem tudom van-e kesz szoftver betoltve a jarmuveken ejtoernyohiba eseten a propulziv leszallasra, de maga a hardver kepes ra.
  • Thrawn #5
    Ott egy kiegyenlítő szelep nyitott ki idő előtt, megint csak semmi köze nem volt hővédő pajzshoz, mint ami az eredeti felvetésben felmerült, mint hibalehetőség. Az űrhajósok űrruha nélkül, mondhatni mackónadrágban repültek. Ilyen ma nem fordulhat elő, azóta az oroszok és most a Dragon legénysége is szkafanderben repül fel- és leszállás közben.
    Utoljára szerkesztette: Thrawn, 2020.05.06. 13:43:40
  • end3 #4
    Szojuz 11 tragédiája. (Ott visszatérés közben "dehermetizálódott" a kabin. Mivel felfelé, valamint föld körüli pályán még minden "hermetizált" volt, ezért sanszos valami ilyesmi.)
  • Thrawn #3
    A Challenger hőpajzsának semmi köze nem volt a balesethez, a Columbia hőpajzsának annyiban, hogy a külső tartályról levált szigetelés kilyukasztotta - nem csak a hőpajzsot, hanem a szárnyat is - így persze nem tudta ellátni a feladatát. Mindkét baleset a párhuzamos elrendezésből következett, a SpaceX rendszere vertikális, ott ilyen veszély nem fenyeget. Egyébként űreszköznél hőpajzs még nem mondta fel a szolgálatot (tudtommal).
  • t_robert #2
    a Challenger és Columbia szigetelése és hőpajzsa is jól működött... többnyire...
  • Caro #1
    Őszintén remélem, hogy nem lesz gixer, és sikeresen visszatérnek!
    Eddig Musk-ék jól haladtak, de most nem megengedhető egy twitter magyarázkodás, ha valami balul sülne el.

    Szerencsére a Falcon-okkal olyan probléma nem nagyon volt, hogy ne érték volna el a pályát (leszámítva azt, amelyik a kilövőálláson felrobbant), és a Dragonok hőpajzsa és ernyője is működött eddig.