Berta Sándor

Steve Jobs örökségét nem kaphatják meg a gyerekei

A döntést a menedzser özvegye jelentette be.

Laurene Powell Jobs, Steve Jobs özvegye megerősítette, hogy a több tízmilliárd dolláros örökségét nem fogja továbbadni a gyermekeinek. Az ok az, hogy a hatalmas gazdagságot és annak felhalmozását veszélyesnek tartja a társadalom szempontjából.

Laurene Powell Jobs elmondta, hogy a családi örökség hatalmas felelősséget tett a vállaira. Jelenleg a világ 35. leggazdagabb emberének számít. A vagyona jelenleg körülbelül 24 milliárd dollárt tesz ki és a jelentős része Steve Jobs Apple- és Disney-részvényeiből származik.

Az özvegy közölte, hogy a gyermekei egy napon valószínűleg nem örökölnek majd sok pénzt, mert a vagyonát jótékonysági célokra fogja felajánlani. A pénzt úgy kell majd elosztani, hogy fenntartható módon növelje mind az egyéneket, mind a közösségeket.

Laurene Powell Jobs kiemelte, hogy őt régóta nem érdekli az örökség és ezzel a gyermekei is pontosan tisztában vannak. Ráadásul Steve Jobs sem akarta, hogy a gyerekeik bármit örököljenek. Az is kiderült, hogy a pár már korábban megegyezett abban, hogy nem akarnak úgy járni, mint a Carnegie vagy a Rockefeller család. Úgy vélték, hogy az nem jó, hogy egyes személyek olyan hatalmas gazdagságot halmoznak fel, amely gyakorlatilag több millió ember összes vagyonának felel meg. Ebben szerintük nem lenne semmi tisztességes.

Érdekesség, hogy Tim Cook, az Apple vezérigazgatója is már 2015-ben úgy döntött, hogy szétosztja a vagyonát azután, hogy az unokaöccse elvégezte a főiskolát, amelyet ő finanszíroz. A menedzser abban is biztos volt, hogy a komoly összeget mindenképpen jótékony célokra ajánlana fel, de nem akar egyszerűen csekkeket kitölteni és osztogatni. Cook hozzátette, hogy már jelenleg is adakozik, azonban mindezt csendben teszi.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • TokraFan #48
    Ismerem a kötelesrészt. Itt eleve különbséget kell tenni kizárás, és kitagadás között -nem véletlenül beszéltem ez utóbbiról-, mert teljesen más jogi státuszt jelentenek! Egyebekben, az új PTK-val a kötelesrész mértéke megálvotozott, már nem 50%, hanem az egyébként végrendelkezés nélkül járó rész egyharmada! Kitagadás esetén még ennyi sem, igaz, akkor van némi bizonyítási kényszer, ezt azonban nagyon könnyen meg lehet oldani. Egy a lényeg, ha valakit ki akarsz tagadni az örökségből, akkor azt ki tudod tagadni! Egy jó ügyvéd kell és kész.
    Utoljára szerkesztette: TokraFan, 2020.03.09. 16:21:02
  • VolJin #47
    Nézz utána a köteles rész fogalmának a magyar jogban. Eltér az amerikai jogtól, mert ott olyan nincs...
    Rendelkezhet bárki kizárással, de ha a kizárt keresetet ad be a bíráságra, tehát nem fogadja el a kizárását, megkapja a köteles részt. Kivétel, ha olyan cselekedet követett el, ami indokolttá teszi a kizárást.
  • TokraFan #46
    Ezt az 50%-os dolgot rosszul tudod. A vagyonával az örökhagyó teljes jogon rendelkezhet még életében. Ha végrendeletben kitagadja a gyerekeit az örökségből, és ezt ügyvéddel jogszerűen lepapírozza, akkor a kitagadottak nem kapnak egy fillért sem, ha megfeszülnek akkor sem!

    A csaj számomra azért gáz, mert ha Jobs a gyerekeire nem is hagyott vagyont, a csaj által örökölt felett már saját jogon rendelkezik, tehát semmi nem akadályozza meg abban, hogy a gyerekeit saját belátása szerint pénzelje. Abban pedig egyetértek veled, hogy innentől erkölcsi értelemben gáz amit művel, főleg, hogy ő láthatóan jól elvan a vagyonnal.
  • VolJin #45
    Ezzel bingó, egyetértek...
    Jobs és az özvegye is szar ember...
  • VolJin #44
    Lásd a 43-as kommentem.
    Továbbá az is falls, hogy magára azért hagyja ráborulni az örökséget, nem adományozza el rögtön, nem megy el pultoslánynak, majd csak a halála után...
  • VolJin #43
    Jobsnak sem volt ehhez "joga". Mármint az USA-ban van erre törvényes joga, de erkölcsi az nincs. Jobs amúgy is pszichopata volt...
    Te most jogi alapon érvelsz, míg én erkölcsileg ítélkeztem.
    Ui.: A magyar jogban 50% a köteles rész. Bármiféle végrendelet esetén a végrendelet nélküli öröklésnél járó vagyon 50%-ára jogosult a kizárt örökös. Ezt csak a súlyos összeegyeztethetetlenségek írhatják felül. Például az örökös veri vagy az életére tör az örökhagyónak. A magyar jog szerint Jobs és az özvegye végakarata törvénytelen, ezért semmis...
  • TokraFan #42
    "de a teljes élethez hozzátartozik, hogy ki-ki megteremti a saját egzisztenciáját."

    Mondjuk ez így nem teljesen igaz, a sok pénz nagyon jól tud jönni akkor, ha az ember önmegvalósítani akar. Abból a szempontból ekkora vagyon már egyébként is értelmezhetetlen, hogy szimplán megélhetésre kelljen, éljen bárki bármilyen luxusban, ennyi pénz felesleges. Unagyakkor, óriási lehetőség arra, hogy a gyerek tovább vigye a szülő örökségét valamilyen vállalati, befektetési lehetőségen keresztül. Számos példa van erre, csak nézd meg a Lego-t, vagy a Puma-t (és még lehetne sorolni ezrével), ahol az apa által felépített vállalkozást a gyerekek vették át, és vitték adott esetben még sokkal nagyobb sikerre. Ez is teljes életet jelent, nem kell ahhoz nulláról kezdeni, sőt! Jobs szar apa és szar férj volt, ez az igazság. Maga ismerte be, nem is egyszer. Az pedig mindent elárul róla, hogy miközben a gyerekeit kizárta az örökségből, a teljes vagyont a feleségére hagyta. Ez így valóban nagyon gáz. Ha tényleg a nagy vagyonnal járó felelősség miatti dilemmája vezérelte volna, akkor mindenkire hagy X milliót, a többit pedig végakaratával lerendezi értelmes célokra. De nem ezt tette, hanem a gyerekeit kvázi kitagadta az örökségből, viszont a libára mindent ráhagyott, aki a jelek szerint jól elvan vele.
    Utoljára szerkesztette: TokraFan, 2020.03.08. 05:17:33
  • M2 #41
    "jár a pénz, de a gyermekekre is igaz ez"

    Olvasd már el ezt a pár soros cikket! Ott van benne:
    "Steve Jobs sem akarta, hogy a gyerekeik bármit örököljenek"

    Nem önzésből teszi, fogd már fel! Egoista, önző szülő pont az lenne, aki ráborítja a gyerekeire a pénzhegyet, aztán hagyja őket alatta megfulladni, ő elvégezte dolgát.
    A gyerekeknek nem lesznek megélhetési gondjaik, ez biztos, de a teljes élethez hozzátartozik, hogy ki-ki megteremti a saját egzisztenciáját.
  • TokraFan #40
    Már írtam, hogy Jobs rendelkezett így, mivel alapból a gyerekek is tetemes részt örökölnének. Vagyis nem a csaj gecizik, hanem Jobs volt egy tetves geci, ha az örökségből végrendelettel kitagadta a saját gyerekeit! A nő ezt saját jogon nem teheti meg, ha nincs végrendelet, mivel a vagyon egy része eleve a gyerekekre szállt volna, afelett neki rendelkezési joga nem lehet(ne)!
    Utoljára szerkesztette: TokraFan, 2020.03.06. 18:57:24
  • VolJin #39
    Nem beszéltem ingyenpénzről.
    Ezután sem fogok. Neki, mint örökösnek, jár a pénz, de a gyermekekre is igaz ez. Csak arról beszélek, hogy nincs joga megfosztani a gyermekeket az örökségtől a saját önzése miatt.