Gyurkity Péter
Elbúcsúzik a Spitzer-űrteleszkóp
Eközben pedig kiderült, hogy miért járt majdnem kudarccal egy régi európai szonda.
2018 során mi is beszámoltunk arról, hogy végleg elbúcsúzott a Kepler, tavaly nyáron pedig azt is előre jeleztük, hogy ezt hamarosan a Spitzer követi majd a sorban. Most elérkeztünk a fontos határidőhöz, miközben az ESA is szolgált némi információval egyik régebbi eszköze kapcsán.
Az amerikai ügynökség által most közzétett videóban a Spitzer-űrtávcső fontos eredményeit, ezek jelentőségét veszik sorra, kiemelve, hogy az eredetileg 2003-ban útnak indult fejlesztést 2,5 éves szolgálatra szánták. Ehelyett végül 5,5 éven keresztül üzemelt ideális körülmények között, majd (amikor már nem tudta magát megfelelő módon hűteni) némileg magasabb hőmérsékleten, részleges eszköztárral állt rendelkezésünkre további 10,5 éven át. Ezalatt, az infravörös tartományban vizsgálódva, az Univerzum több olyan régióját mutatta meg számunkra korábban nem látott részletességben, amelyek addig porba burkolózva rejtették el magukat – itt láthattunk formálódó csillagokat és bolygókat, haldokló csillagokat, valamint szupermasszív fekete lyukakat. Január 29-én zárul le az utolsó megfigyelés, ezt követően már nem kapunk további adatokat.
Az Európai Űrügynökség eközben az annak idején a Titánra küldött Cassini-Huygens küldetés kapcsán szolgált további részletekkel, mégpedig egy 2 éven át tartó részletes munka eredményeként elkészült tanulmány révén. Eszerint az 1997-ben elindult, majd pedig később a helyszínre ért leszállóegység az ereszkedés periódusában nem várt viselkedést tanúsított, és bár itt végül siker koronázta az erőfeszítéseket, azt idáig nem tudtuk, hogy mi okozta a nem várt eltérést. Maga az egység az óramutató járásával ellentétes irányban forogva vált le hordozójáról, amelyet a stabilitás megőrzése miatt tartottak fontosnak, az ereszkedés során azonban a vártnál sokkal jobban lelassult, majd pedig az ellenkező irányba váltott át. A most megjelent tanulmány szerint szerencsénk volt, mert az ellentétes irányú forgás hozzávetőlegesen ugyanolyan sebességen zajlott le, amivel a szonda nagyjából stabil maradt, így később elvégezhették a kívánt megfigyeléseket, immár a felszínen kutakodva.
A vártnál erősebb lelassulást, majd pedig a váltást a munka szerint a SEPS-, valamint az RF-antenna okozta, emiatt került sor a szerencsés, kudarcot végül mégsem hozó eltérésre.
2018 során mi is beszámoltunk arról, hogy végleg elbúcsúzott a Kepler, tavaly nyáron pedig azt is előre jeleztük, hogy ezt hamarosan a Spitzer követi majd a sorban. Most elérkeztünk a fontos határidőhöz, miközben az ESA is szolgált némi információval egyik régebbi eszköze kapcsán.
Az amerikai ügynökség által most közzétett videóban a Spitzer-űrtávcső fontos eredményeit, ezek jelentőségét veszik sorra, kiemelve, hogy az eredetileg 2003-ban útnak indult fejlesztést 2,5 éves szolgálatra szánták. Ehelyett végül 5,5 éven keresztül üzemelt ideális körülmények között, majd (amikor már nem tudta magát megfelelő módon hűteni) némileg magasabb hőmérsékleten, részleges eszköztárral állt rendelkezésünkre további 10,5 éven át. Ezalatt, az infravörös tartományban vizsgálódva, az Univerzum több olyan régióját mutatta meg számunkra korábban nem látott részletességben, amelyek addig porba burkolózva rejtették el magukat – itt láthattunk formálódó csillagokat és bolygókat, haldokló csillagokat, valamint szupermasszív fekete lyukakat. Január 29-én zárul le az utolsó megfigyelés, ezt követően már nem kapunk további adatokat.
Az Európai Űrügynökség eközben az annak idején a Titánra küldött Cassini-Huygens küldetés kapcsán szolgált további részletekkel, mégpedig egy 2 éven át tartó részletes munka eredményeként elkészült tanulmány révén. Eszerint az 1997-ben elindult, majd pedig később a helyszínre ért leszállóegység az ereszkedés periódusában nem várt viselkedést tanúsított, és bár itt végül siker koronázta az erőfeszítéseket, azt idáig nem tudtuk, hogy mi okozta a nem várt eltérést. Maga az egység az óramutató járásával ellentétes irányban forogva vált le hordozójáról, amelyet a stabilitás megőrzése miatt tartottak fontosnak, az ereszkedés során azonban a vártnál sokkal jobban lelassult, majd pedig az ellenkező irányba váltott át. A most megjelent tanulmány szerint szerencsénk volt, mert az ellentétes irányú forgás hozzávetőlegesen ugyanolyan sebességen zajlott le, amivel a szonda nagyjából stabil maradt, így később elvégezhették a kívánt megfigyeléseket, immár a felszínen kutakodva.
A vártnál erősebb lelassulást, majd pedig a váltást a munka szerint a SEPS-, valamint az RF-antenna okozta, emiatt került sor a szerencsés, kudarcot végül mégsem hozó eltérésre.