Szekeres Viktor

A semmiből ugrott az élre a bevételi listákon egy film

Az 1917 volt a hétvége legnézettebb filmje Amerikában.

Az 1917 című háborús film az elmúlt hetekben komoly Oscar-esélyessé lépett előre, és a remek kritikákat kapó alkotás szerencsére a közönséget is érdekelte, hiszen a korábbi 11 mozi után múlt héten már 3434 multiplexben mutatták be Amerikában, és a legnézettebb is lett, megelőzve az új Star Warst. A film hétvégén 36,5 millió dolláros bevétellel szárnyalta túl az elvárásokat.

Ez mind szép és jó, azonban a hétvégi teljesítmény kapcsán két dolog kiemelendő. Az egyik az, hogy a közönség "csak" 'A-' osztályzatot adott rá a CinemaScore felmérései alapján, pedig egy ilyen kaliberű film esetében elvárás lett volna talán, hogy a limitált vetítések 'A' osztályzatát tartsa (a hét egy másik premierje, a Just Mercy például 'A+' lett), a másik pedig, hogy nézőinek 80%-a volt 25 éven felüli, tehát a film úgy lesz nagy anyagi siker, hogy a tinik jóformán rá sem bagóztak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)