SG.hu
Yooka-Laylee and the Impossible Lair
Kiadó: Team 17
Fejlesztő: Playtonic Games
Honlap
Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel Core i3-2115C 2 GHz-es vagy AMD Athlon II X3 455 processzor, Nvidia GeForce GT 740 vagy ATI Radeon R5 340 grafikus kártya, 4 GB RAM, 15 GB szabad hely a merevlemezen
Ajánlott: Intel Core i5-750S 2,4 GHz-es vagy AMD Phenom II X4 965 processzor, Nvidia GeForce GTX 750 Ti vagy ATI Radeon R7 360X grafikus kártya, 8 GB RAM, 15 GB szabad hely a merevlemezen
Hasonló játékok: Yooka-Laylee, Donkey Kong
Kategória: oldalnézetes ügyességi platformer
Újabb fejezetéhez érkezett a Banjo-Kazooie szellemi örökségét ápoló Yooka-Layle, azonban a legendás páros kalandjainak egyszerű lenyúlása mellett az új epizód valami egészen más úton próbál érvényesülni – méghozzá nem is rosszul! Játéktesztünkből megtudhatod, hogy miként sikerült a Yooka-Laylee and the Impossible Lair!
Hosszú évek óta könyörögnek a rajongók a Rare-nek azért, hogy feltámasszák végre a legendás Banjo-Kazooie élményét, azonban látszólag teljesen hajthatatlanok a téma kapcsán, emiatt pedig egyre többször be kell érnünk olcsó másolatokkal. Néhány esztendővel ezelőtt azonban felcsillant egy minden eddiginél fényesebb reménysugár, amikor a Rare néhány volt munkatársa úgy határozott, hogy saját stúdiót alapít Playtonic Games név alatt. Az angol csapat már kezdetben sem titkolta, hogy a Banjo-Kazooie szellemi örökségének ápolását tűzték ki célul, ami merész terv, hiszen a legendás sorozat igencsak magasra tette a mércét a kilencvenes évek végén.
Izgatottan vártuk azonban a próbálkozást, mely Yooka-Laylee név alatt érkezett meg a rajongókhoz, és az alapok tekintetében valóban maximálisan hű volt a Rare örökségéhez, azonban közel sem sikerült ugyanazt a szintet hozni, mint az anyasorozatnak. Bár a régi rajongók azért elégedett mosollyal adták át magukat a fürge kaméleon és denevérbarátja kalandjának, azonban mindenki érezte, hogy a háttérben azért többet is ki lehetett volna hozni ebből a koncepcióból. Sokan úgy gondolták, hogy az sem ártott volna, ha a készítők nem nyúlják le ennyire direkt módon az eredeti koncepciót, amit vélhetően annyira a szívükre vettek a britek, hogy a meglepően gyorsan berobogott folytatást egy egészen más irányba vittek el, így a 3D platformeres sajátosságok helyett ezúttal egy oldalnézetes platformer vár ránk, ami összességében előnyére vált a végeredménynek.
Kár, hogy miközben a játékmenet szintet lépett, a történet, illetve a háttérben felhúzott koncepció erőteljes minőségi romlást szenvedett el. A Yooka-Laylee and the Impossible Lair részeként ugyanis újfent Capital B, a rosszindulatú darázs ellen kell harcolnunk, aki arra tette fel az életét, hogy zsarnoksága alá hajtsa a méhek királyságát, ehhez pedig nem elég, hogy jól ellátja párosunk baját, mindemellett elragadja és fogságba ejti a legfontosabb méhkatonákat is. Márpedig ők elengedhetetlenek ahhoz, hogy megrohamozzuk Capital B erődjét, és megakadályozzuk gonosz tervét, amivel rögtön adott lesz a cél: szabadítsuk ki a pályák teljesítésével a méhkatonákat, és szálljunk szembe a gonosz darázsdiktátorral.
Noha annak idején az első rész sem kecsegtetett sokkal izgalmasabb problematikákkal, összességében mégis dugig volt olyan poénokkal és áthallásokkal, melyek gyakran nemcsak a koncepciót, hanem rengeteg másik videojátékot is kifiguráztak, sőt mi több, tele voltak popkulturális utalásokkal. Ezek sajnos most nagyon minimálisra csökkentek, sőt kifejezetten erőltetetté váltak, így a báj mindvégig ott van a játékban – ugyanazt érezhetjük, mint amikor először láttuk a Super Mariót vagy Sonicot –, de a humor különösebben már sajnos nem domináns tényező.
Öröm az ürömben, hogy a játékmenet viszont szintet lépett, aminek az oka leginkább az, hogy ezúttal nem a Banjo-Kazooie, sokkal inkább a Nintendo legendás platformerei jelentették a szellemi táplálékot a készítők számára, azon belül is talán a Donkey Kong-sorozat, aminek hála rengeteg akció és fejtörő vár ránk minden egyes pályán, melyek nem a gyors teljesítésről szólnak, sokkal inkább arról, hogy alaposan bejárjuk minden apró zugukat. Merthogy a Yooka-Laylee and the Impossible Lair ugyan nem találja fel a spanyolviaszt, de remek pályaszerkesztéssel és ötletes ügyességi fejtörőkkel kecsegtet, ezáltal nagy szükségünk lesz majd reflexeinkre, miközben az életünkre törő objektumok között atletizálunk, és megpróbáljuk lenyomni a ránk támadó ellenfelek sokaságát. Sőt mi több, a gyűjtögetés is kifejezetten hangsúlyos szerepet kapott, hiszen értékes érméket zsebelhetünk be magunknak, melyek fontos szerepet játszanak abban, hogy újabb szinteket oldjunk fel a későbbiekben.
Hősünk – merthogy szerencsétlen denevérünk nem sok vizet zavar majd – egyébiránt a szélvészgyors, Sonictól kölcsönvett bukfencezős tarolása mellett képes még ügyesen ugrabugrálni és a szájába szippantani bizonyos dolgokat, melyekkel semlegesíthet nehezen legyűrhető ellenfeleket, esetleg felrobbanthat akadályokat és így tovább. Minden egyes pálya indítása előtt kiválaszthatjuk továbbá, hogy párosunk milyen extrákkal vágjon neki a nagy kalandnak, ezáltal dönthetünk különféle szorzók mellett, de akár olyan vicces és egyben hasznos alternatívákat is aktiválhatunk, mint amilyen például denevérbarátunk fejméretének megnövelése.
Mint említettük, a pályák többsége rendkívül színes, azonnal megragadja a tekintetet és a retro élmények kedvelőinek a szívét, miközben az akadályok és a fejtörők egytől egyig ötletes kivitelezést kaptak, de ha valamelyik túl nehéz lenne, akkor egyetlen gombnyomással átugorhatjuk az egészet. Fontos azonban kiemelni, hogy ezek az oldalnézetes pályák csak a Yooka-Laylee and the Impossible Lair élményének egyik felét teszik ki, az egyes helyszínek között ugyanis egy szabadon bejárható 3D-s világban ügyeskedhetünk. Az itt megtapasztalható élmények sokkal jobban hajaznak az első rész által kikövezett megoldásokra, így izometrikus nézetből irányíthatjuk páratlan párosunkat, akik különféle izgalmas karakterekkel találkozva és beszélgetve, fejtörőket megoldva, esetenként akciózva tudják feloldani ennek a különleges másvilágnak az újabb helyszíneit.
Ha eredményesek vagyunk, nemcsak jól szórakozhatunk itt is, de mindemellett megnyithatjuk az újabb fejezeteket, sőt előfordulhat majd, hogy néhány korábbi pályát újra kell játszani hozzá, ha ugyanis nincs elég érménk, akkor könnyedén megtorpanhatunk, ez azonban nem egy frusztrálóan gyakori megoldás, sokkal inkább egyfajta újrajátszásra ösztönző apróság. Kár, hogy ezt a „játék a játékban” funkciót nem sikerült jobban kidolgozniuk a készítőknek – egy kicsit félkész hatást kelt az oldalnézetes helyszínekhez mérten –, hiszen rengeteg tartalmat, több és izgalmasabb kihívásokat helyezhettek volna el itt, noha valamiért nem igazán foglalkoztak vele a fejlesztők. Kár érte, mert egyébként inkább az igényesség a jellemző a végeredményre!
Grafika:
Ez pedig különösen igaz már a játék megjelenésére is, hiszen túlzás nélkül állítható, hogy bármelyik mostanság megjelent Nintendo-cím mellé odatehető az új Yooka-Laylee, mely ugyanolyan családbarát megközelítést kapott, ezáltal az interaktív rajzfilmek színes-szagos megközelítésére alapoz. Mindezt ráadásul nagyszerű megoldásokkal, kellemes hangulattal és kiváló optimalizálással párosítva. Egyedül néhány töltési idővel estek túlzásba a készítők, de minimális kompromisszum ez a nagy egészhez képest.
Kezelőfelület, irányíthatóság:
Mindig a billentyűzet vagy a kontroller a hibás, ha elhalálozunk a pályán, ezt már az Atari 2600-as időkből nagyon jól tudjuk, azonban dacára annak, hogy néhány helyen itt is gyakran kell élnünk a visszatöltés funkciójával, a letisztult kezelőfelület mellé könnyed irányíthatóság csatlakozott. Bár billentyűzettel is könnyed élmények várnak ránk, azonban érezhetően elkél majd egy sokkal precízebb kontroller, ha kiegyensúlyozottabb élményekre vágyunk. Merthogy az irányítás azért néha elég kusza tud lenni, ami megnehezítheti a dolgunkat néhány egyszerűnek tűnő, de végül mégis pokolba kívánt megoldással.
Játszhatóság: Egyáltalán nem panaszkodhatunk a játék kapcsán a tartalomra sem! Bár a sztori kicsit összecsapott lett, de egyébként a legtöbb helyszínt óriási élmény lesz teljesíteni – néhány kivételtől eltekintve –, sőt mi több, a szintek közötti rohangászás és ügyeskedés, vagy a folyamatos gyűjtögetésből fakadó magas újrajátszhatósági faktor egyaránt a pozitívumok közé sorolható.
Intelligencia, nehézség:
Azért természetesen nem esznek olyan forrón minden kását az új Yooka-Laylee keretein belül! Olyannyira nem, hogy a nehézség néhány helyen hajlamos őrületbe kergetni az embert, mert olyan kellemetlen tervezést kapott néhány feladat, hogy sokadik próbálkozásra is legfeljebb a véletlennek köszönhető a teljesítés. Ezért, illetve a helyenként kicsit hiányos irányítás miatt a nehézség is sokszor hullámzónak tekinthető, de finoman adagolva azért nem lesz ezzel gond.
Hangok, zene: A zenék kifejezetten jóra sikeredtek, sőt az effektekkel sincs semmi gond, de a szinkronok kapcsán alighanem a legrosszabb utat választották a készítők, hiszen kifejezetten idegesítő, hogy nem komplett dialógusokat, hanem csak nyöszörgéseket és hangutánzást kapunk a főbb karakterektől is.
Összegzés: Az apróságokat leszámítva azonban a Yooka-Laylee and the Impossible Lair egy kifejezetten kellemes meglepetés lehet azoknak, akik szívesen betöltenének egy Donkey Kong-szerű oldalnézetes platformert, mely a Nintendo sztárjátékainak családbarát és színes jellege mellett képes kicsiknek és nagyoknak egyaránt megfelelő szintű kihívást biztosítani. Őszintén reméljük, hogy a készítők ezt az utat folytatják majd tovább, hiszen ilyen minőségben – esetleg még egy kicsit magasabb szinten – bőven lenne igény rá!
Fejlesztő: Playtonic Games
Honlap
Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel Core i3-2115C 2 GHz-es vagy AMD Athlon II X3 455 processzor, Nvidia GeForce GT 740 vagy ATI Radeon R5 340 grafikus kártya, 4 GB RAM, 15 GB szabad hely a merevlemezen
Ajánlott: Intel Core i5-750S 2,4 GHz-es vagy AMD Phenom II X4 965 processzor, Nvidia GeForce GTX 750 Ti vagy ATI Radeon R7 360X grafikus kártya, 8 GB RAM, 15 GB szabad hely a merevlemezen
Hasonló játékok: Yooka-Laylee, Donkey Kong
Kategória: oldalnézetes ügyességi platformer
Újabb fejezetéhez érkezett a Banjo-Kazooie szellemi örökségét ápoló Yooka-Layle, azonban a legendás páros kalandjainak egyszerű lenyúlása mellett az új epizód valami egészen más úton próbál érvényesülni – méghozzá nem is rosszul! Játéktesztünkből megtudhatod, hogy miként sikerült a Yooka-Laylee and the Impossible Lair!
Hosszú évek óta könyörögnek a rajongók a Rare-nek azért, hogy feltámasszák végre a legendás Banjo-Kazooie élményét, azonban látszólag teljesen hajthatatlanok a téma kapcsán, emiatt pedig egyre többször be kell érnünk olcsó másolatokkal. Néhány esztendővel ezelőtt azonban felcsillant egy minden eddiginél fényesebb reménysugár, amikor a Rare néhány volt munkatársa úgy határozott, hogy saját stúdiót alapít Playtonic Games név alatt. Az angol csapat már kezdetben sem titkolta, hogy a Banjo-Kazooie szellemi örökségének ápolását tűzték ki célul, ami merész terv, hiszen a legendás sorozat igencsak magasra tette a mércét a kilencvenes évek végén.
Izgatottan vártuk azonban a próbálkozást, mely Yooka-Laylee név alatt érkezett meg a rajongókhoz, és az alapok tekintetében valóban maximálisan hű volt a Rare örökségéhez, azonban közel sem sikerült ugyanazt a szintet hozni, mint az anyasorozatnak. Bár a régi rajongók azért elégedett mosollyal adták át magukat a fürge kaméleon és denevérbarátja kalandjának, azonban mindenki érezte, hogy a háttérben azért többet is ki lehetett volna hozni ebből a koncepcióból. Sokan úgy gondolták, hogy az sem ártott volna, ha a készítők nem nyúlják le ennyire direkt módon az eredeti koncepciót, amit vélhetően annyira a szívükre vettek a britek, hogy a meglepően gyorsan berobogott folytatást egy egészen más irányba vittek el, így a 3D platformeres sajátosságok helyett ezúttal egy oldalnézetes platformer vár ránk, ami összességében előnyére vált a végeredménynek.
Kár, hogy miközben a játékmenet szintet lépett, a történet, illetve a háttérben felhúzott koncepció erőteljes minőségi romlást szenvedett el. A Yooka-Laylee and the Impossible Lair részeként ugyanis újfent Capital B, a rosszindulatú darázs ellen kell harcolnunk, aki arra tette fel az életét, hogy zsarnoksága alá hajtsa a méhek királyságát, ehhez pedig nem elég, hogy jól ellátja párosunk baját, mindemellett elragadja és fogságba ejti a legfontosabb méhkatonákat is. Márpedig ők elengedhetetlenek ahhoz, hogy megrohamozzuk Capital B erődjét, és megakadályozzuk gonosz tervét, amivel rögtön adott lesz a cél: szabadítsuk ki a pályák teljesítésével a méhkatonákat, és szálljunk szembe a gonosz darázsdiktátorral.
Noha annak idején az első rész sem kecsegtetett sokkal izgalmasabb problematikákkal, összességében mégis dugig volt olyan poénokkal és áthallásokkal, melyek gyakran nemcsak a koncepciót, hanem rengeteg másik videojátékot is kifiguráztak, sőt mi több, tele voltak popkulturális utalásokkal. Ezek sajnos most nagyon minimálisra csökkentek, sőt kifejezetten erőltetetté váltak, így a báj mindvégig ott van a játékban – ugyanazt érezhetjük, mint amikor először láttuk a Super Mariót vagy Sonicot –, de a humor különösebben már sajnos nem domináns tényező.
Öröm az ürömben, hogy a játékmenet viszont szintet lépett, aminek az oka leginkább az, hogy ezúttal nem a Banjo-Kazooie, sokkal inkább a Nintendo legendás platformerei jelentették a szellemi táplálékot a készítők számára, azon belül is talán a Donkey Kong-sorozat, aminek hála rengeteg akció és fejtörő vár ránk minden egyes pályán, melyek nem a gyors teljesítésről szólnak, sokkal inkább arról, hogy alaposan bejárjuk minden apró zugukat. Merthogy a Yooka-Laylee and the Impossible Lair ugyan nem találja fel a spanyolviaszt, de remek pályaszerkesztéssel és ötletes ügyességi fejtörőkkel kecsegtet, ezáltal nagy szükségünk lesz majd reflexeinkre, miközben az életünkre törő objektumok között atletizálunk, és megpróbáljuk lenyomni a ránk támadó ellenfelek sokaságát. Sőt mi több, a gyűjtögetés is kifejezetten hangsúlyos szerepet kapott, hiszen értékes érméket zsebelhetünk be magunknak, melyek fontos szerepet játszanak abban, hogy újabb szinteket oldjunk fel a későbbiekben.
Hősünk – merthogy szerencsétlen denevérünk nem sok vizet zavar majd – egyébiránt a szélvészgyors, Sonictól kölcsönvett bukfencezős tarolása mellett képes még ügyesen ugrabugrálni és a szájába szippantani bizonyos dolgokat, melyekkel semlegesíthet nehezen legyűrhető ellenfeleket, esetleg felrobbanthat akadályokat és így tovább. Minden egyes pálya indítása előtt kiválaszthatjuk továbbá, hogy párosunk milyen extrákkal vágjon neki a nagy kalandnak, ezáltal dönthetünk különféle szorzók mellett, de akár olyan vicces és egyben hasznos alternatívákat is aktiválhatunk, mint amilyen például denevérbarátunk fejméretének megnövelése.
Mint említettük, a pályák többsége rendkívül színes, azonnal megragadja a tekintetet és a retro élmények kedvelőinek a szívét, miközben az akadályok és a fejtörők egytől egyig ötletes kivitelezést kaptak, de ha valamelyik túl nehéz lenne, akkor egyetlen gombnyomással átugorhatjuk az egészet. Fontos azonban kiemelni, hogy ezek az oldalnézetes pályák csak a Yooka-Laylee and the Impossible Lair élményének egyik felét teszik ki, az egyes helyszínek között ugyanis egy szabadon bejárható 3D-s világban ügyeskedhetünk. Az itt megtapasztalható élmények sokkal jobban hajaznak az első rész által kikövezett megoldásokra, így izometrikus nézetből irányíthatjuk páratlan párosunkat, akik különféle izgalmas karakterekkel találkozva és beszélgetve, fejtörőket megoldva, esetenként akciózva tudják feloldani ennek a különleges másvilágnak az újabb helyszíneit.
Ha eredményesek vagyunk, nemcsak jól szórakozhatunk itt is, de mindemellett megnyithatjuk az újabb fejezeteket, sőt előfordulhat majd, hogy néhány korábbi pályát újra kell játszani hozzá, ha ugyanis nincs elég érménk, akkor könnyedén megtorpanhatunk, ez azonban nem egy frusztrálóan gyakori megoldás, sokkal inkább egyfajta újrajátszásra ösztönző apróság. Kár, hogy ezt a „játék a játékban” funkciót nem sikerült jobban kidolgozniuk a készítőknek – egy kicsit félkész hatást kelt az oldalnézetes helyszínekhez mérten –, hiszen rengeteg tartalmat, több és izgalmasabb kihívásokat helyezhettek volna el itt, noha valamiért nem igazán foglalkoztak vele a fejlesztők. Kár érte, mert egyébként inkább az igényesség a jellemző a végeredményre!
Grafika:
Ez pedig különösen igaz már a játék megjelenésére is, hiszen túlzás nélkül állítható, hogy bármelyik mostanság megjelent Nintendo-cím mellé odatehető az új Yooka-Laylee, mely ugyanolyan családbarát megközelítést kapott, ezáltal az interaktív rajzfilmek színes-szagos megközelítésére alapoz. Mindezt ráadásul nagyszerű megoldásokkal, kellemes hangulattal és kiváló optimalizálással párosítva. Egyedül néhány töltési idővel estek túlzásba a készítők, de minimális kompromisszum ez a nagy egészhez képest.Kezelőfelület, irányíthatóság:
Mindig a billentyűzet vagy a kontroller a hibás, ha elhalálozunk a pályán, ezt már az Atari 2600-as időkből nagyon jól tudjuk, azonban dacára annak, hogy néhány helyen itt is gyakran kell élnünk a visszatöltés funkciójával, a letisztult kezelőfelület mellé könnyed irányíthatóság csatlakozott. Bár billentyűzettel is könnyed élmények várnak ránk, azonban érezhetően elkél majd egy sokkal precízebb kontroller, ha kiegyensúlyozottabb élményekre vágyunk. Merthogy az irányítás azért néha elég kusza tud lenni, ami megnehezítheti a dolgunkat néhány egyszerűnek tűnő, de végül mégis pokolba kívánt megoldással.Játszhatóság:
Egyáltalán nem panaszkodhatunk a játék kapcsán a tartalomra sem! Bár a sztori kicsit összecsapott lett, de egyébként a legtöbb helyszínt óriási élmény lesz teljesíteni – néhány kivételtől eltekintve –, sőt mi több, a szintek közötti rohangászás és ügyeskedés, vagy a folyamatos gyűjtögetésből fakadó magas újrajátszhatósági faktor egyaránt a pozitívumok közé sorolható.Intelligencia, nehézség:
Azért természetesen nem esznek olyan forrón minden kását az új Yooka-Laylee keretein belül! Olyannyira nem, hogy a nehézség néhány helyen hajlamos őrületbe kergetni az embert, mert olyan kellemetlen tervezést kapott néhány feladat, hogy sokadik próbálkozásra is legfeljebb a véletlennek köszönhető a teljesítés. Ezért, illetve a helyenként kicsit hiányos irányítás miatt a nehézség is sokszor hullámzónak tekinthető, de finoman adagolva azért nem lesz ezzel gond.Hangok, zene:
A zenék kifejezetten jóra sikeredtek, sőt az effektekkel sincs semmi gond, de a szinkronok kapcsán alighanem a legrosszabb utat választották a készítők, hiszen kifejezetten idegesítő, hogy nem komplett dialógusokat, hanem csak nyöszörgéseket és hangutánzást kapunk a főbb karakterektől is.Összegzés:
Az apróságokat leszámítva azonban a Yooka-Laylee and the Impossible Lair egy kifejezetten kellemes meglepetés lehet azoknak, akik szívesen betöltenének egy Donkey Kong-szerű oldalnézetes platformert, mely a Nintendo sztárjátékainak családbarát és színes jellege mellett képes kicsiknek és nagyoknak egyaránt megfelelő szintű kihívást biztosítani. Őszintén reméljük, hogy a készítők ezt az utat folytatják majd tovább, hiszen ilyen minőségben – esetleg még egy kicsit magasabb szinten – bőven lenne igény rá!