Gyurkity Péter

Valóban csillagközi utazó lett a Voyager 2

Új adatok igazolják vissza a mérföldkő elérését, ez pedig környezetünkre is jobban rávilágít.

Még a tavalyi év végén számoltunk be a hírről, miszerint a Voyager 2 űrszonda is átlépett a csillagközi térbe, ezzel pedig csatlakozott testvéréhez, amely némileg korábban valósította ezt meg. Bár a pontos határvonalat illetően sincs teljes egyetértés, számunkra mégis érdekes tény, hogy az adatok kielemzése további következtetések levonására kényszeríti a szakembereket.

Az Iowa Egyetem kutató adtak hírt a napokban arról, hogy a friss elemzések alapján visszaigazolható a tavaly novemberi határátlépés, itt ugyanis a koros űrszonda saját műszere valóban komoly változást mért a plazmasűrűségben. Egyértelművé vált ezzel, hogy a valamivel forróbb, a plazma sűrűségét tekintve ritkásabb közegből átléptünk a jóval sűrűbb (és egyben jóval hidegebb) területre, ezzel pedig magunk mögött hagytuk a napszél által uralt régiót. Érdekes tény emellett, hogy míg a Voyager 1 2012 során a Naptól 122,6 CSE távolságra lépett át a csillagközi térbe, a második szonda (amely mindössze néhány héttel később indult útjára, ám eltérő irányban és eltérő célkitűzésekkel) ezt 119,7 CSE távolságra érte el, vagyis e tekintetben nincs nagy különbség a két küldetés között.

A szakemberek számára komoly kihívást jelent az úgynevezett helipause, vagyis a napszél és a csillagközi tér áramlásainak kiegyenlítődését jelző határvonal meghúzása, annak alakjának meghatározása. Korábban egyesek (az akkori modellek alapján) úgy vélték, hogy a második szonda éri majd el elsőként ezt a határvonalat, ez azonban nem így történt. A közel azonos távolság azonban jobb rálátást biztosít a valószínű alakra, bár ezzel kapcsolatban az illetékesek gyorsan megjegyezték, hogy ez nagyjából olyan, mintha egy elefántról igyekeznénk jobb képet kapni két mikroszkóp segítségével, amelyek az elefánt két, egymástól távoli szegletét mutatják csak meg nekünk. Mindenesetre izgalmasnak tartják, hogy az említett áramlások mennyire pontosan húzzák meg a határvonalat az eltérő régiók között, itt tehát nem arról van szó, hogy a napszél lassan, fokozatosan hal csak el.

A két szonda egyébként saját pályáján akár 5 milliárd évig közlekedhet majd anélkül, hogy bármibe beleütköznének – ezzel tehát a Földet mindenképpen túlélik majd, viszont kérdéses, hogy milyen állapotban lesznek addigra.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • globint #9
    "kérdéses, hogy milyen állapotban lesznek addigra," vagyis 4-5 milliárd év múlva.
    Egyszerű, mint a faék.
    Vastag por és jég fogja borítani, és totál úgy fog kinézni, mint egy átlagos üstökös.
    Néha esetleg megnézi egy - egy civilzáció, mint egy üstököst, talán mintát is vesz a felszínéről, de a vastag porréteg alatt lapuló szondáról semmit sem fog sejteni.
  • Kissssss0 #8
    ezt szinte mindig eljátsszák itt az sg-n, ez így fog menni amíg él az oldal.
  • quatlander #7
    Még szerencse, hogy nem ment neki semminek útközben.
  • llax #6
    Nem ok nélkül bukkannak fel az újabb cikkek és még csak nem is ismétlések.
    A folyamat a termination shock elérésével kezdődött (V-1: 2004, V-2: 2007), egyszeri tájékoztatásokkal is min. 20-30 cikket generált volna, de a viták és a többszörös megerősítések miatt ez a szám lényegesen nagyobb lehet. További megerősítések még jöhetnek (a szondák élnek és mérnek), de azzal, hogy a Voyager-2 is kilépett a hélioszférából (heliopause elhagyása), újabb jelentős fejlemények már nem várhatók.

    Mintha csak a szondák élettartamát is erre tervezték volna. Az aktív idejükből nem sok van már.
  • NEXUS6 #5
    :)
    Nem is vonom ezeket kétségbe. Csak egy-egy ilyen témájú cikk jó pár éve mindg felbukkan. :)
  • Sequoyah #4
    BTW, hol latod te a "naprendszer" szot?

    Ugy latom a cikk egesz sikeresen probalja helyesen hasznalni a tudomanyos fogalmakat, es NEM osszekeverni a naprendszer hatarat a csillagkozi ur hataraval, ami ket kulonbozo dolog...
    A naprendszert NEM hagyta el.
  • Sequoyah #3
    Szerintem mar volt iden ilyen cikk...

    De egyebkent csak az elso mondatot kell elolvasni hogy ertheto legyen, NEM arrol van szo hogy megint elhagyta volna. Hanem arrol hogy a mar korabban is megirt esemenyt most meg jobban megerositettek uj adatokkal
    Utoljára szerkesztette: Sequoyah, 2019.11.12. 16:30:58
  • gombabácsi #2
    meghódítottuk az üröt
  • NEXUS6 #1
    Huh,megnyugodtam.
    Annyira féltem, hogy idén olyan cikk nélkül maradunk, amiben leírják, hogy valamelyik Volyager, vagy Pioneer elhagyta a Naprendszert.
    XD