Szekeres Viktor

The Expanse 4. évad: itt a legújabb előzetes

Folytatódik a The Expanse reklámozása.

Hétvégén került megrendezésre a New York Comic Con, mely a san diegói Comic Con után az év egyik legnagyobb, kockáknak szóló rendezvénye, melynek középpontjában nemcsak a képregények állnak, hiszen a többi, hasonló összejövetelre rímelve, ezen is kiemelt jelenlétre tettek szerint az elmúlt években a filmek és a tévésorozatok. A sorozatok között természetesen a képregény-adaptációk és a zsáneralkotások dominálzak, így nem meglepő, hogy a The Expanse is képviseltette magát, és ha már ott volt, akkor a rajongóknak levetítették a legújabb trailert.


A decemberben az Amazon Prime-on folytatódó széria James S.A. Corey hasonló című, kultikus regénysorozata alapján készül, az itthon is kapható könyvciklus első része Leviatán ébredése címmel jelent meg nálunk. Az első kötet hivatalos fülszövege a következő: "Az emberiség már meghódította a naprendszert - eljutott a Marsra, a Holdra, a Kisbolygóövbe és még távolabbra -, a csillagok viszont továbbra is elérhetetlenek. Ám a kolóniák közötti kapcsolat cseppet sem feszültségmentes. Jim Holden a Szaturnusz és az Öv között ingázó egyik jégbányász hajó tisztje. Amikor véletlenül rábukkannak egy elhagyott űrhajóra, a Scopulira, olyan titok birtokába kerülnek, amiért egyesek gyilkolni is hajlandóak - méghozzá Jim és a legénységre számára felfoghatatlan méretekben. Olyan események láncreakciója indul el, amely az egész Naprendszert háborúval fenyegeti.
Eközben Miller nyomozó egy lány után kutat. Egyetlen lány után a több milliárd lakosú rendszerben. A szülei azonban dúsgazdagok, és mindig a gazdagok diktálnak. Amikor a nyomok a Scopulihoz és a lázadókkal szövetkező Holdenhez vezetnek, a szálak összefutnak…
Holdennek és Millernek a Föld és a Mars kormányzata, a Külső Bolygók forradalmárai és a nagyvállalatok titkos érdekkörei között húzódó vékony határmezsgyén kell egyensúlyozniuk - és nem túl jók az esélyeik. Ám odakint, az Övben mások a szabályok, és egyetlen kis űrhajó a világmindenség sorsát döntheti el.
"

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)